Szerelem és átok egyben

Part 39

Reggel felébredve mosolyogva konstatáltam, hogy Perselus még az igazak álmát aludja. Nem tudtam hány óra, de úgy gondoltam, hogy épp ideje felöltözni és felmenni a saját hálókörzetembe, hogy eltudjak készülni és reggelizhessek a nagyteremben.

Miután kikászálódtam az ágyból a mosoly lehervadt a számról amikor megpillantottam a báli ruhámat a kanapén. A francba! Bizonyára már mindenki normális viseletben van, én nem jelenhetek csak úgy meg a folyosón az esti ruhámba, egyből rájönnének, hogy valakinél töltöttem az éjszakát...ráadásul, ha még rá is jönnének, hogy az igazgatónál...

A pálcám sem volt nálam, mivel nem volt zseb a ruhán, hogy eltudjam tenni magamhoz, szóval gondolattól vezérelve felkaptam az asztalon heverő Perselus pálcáját, aki az esti heves együttlétünk után a nappalijában hagyta, majd gondolkozni kezdtem, hogy hogyan hívjak segítséget. Egy hosszas agyalás után végül egy boldog emlékre gondoltam és megidéztem a patrónusom. Még nem küldtem üzenetet patrónussal, de úgy gondoltam itt az ideje kipróbálni.

- Vidd el ezt az üzenetet Ginny Weasley-nek és csak akkor add át neki, ha egyedül van vagy Neville Longbottommal: Itt vagyok Perselus lakrészén, de csak a báli ruha van nálam. Kérlek hozz le a ládámból valami normális ruhákat, hogy ne legyen feltűnő, ha kimegyek – mondtam, majd egy pálca lendítéssel elküldtem a patrónust. A pálca kifejezetten jól működött az én kezemben is, de érzékeltem, hogy nem úgy engedelmeskedik, mint az enyém. Miután megforgattam a pálcát a kezembe letettem vissza az asztalra és már fordultam is volna meg a körém csavart takaróval amikor hátra hőkölve felsóhajtottam.

- Miért lopódzol mindig mögém? – kérdeztem unottan ahogy felnéztem Perselusra.

- Mit csináltál a pálcámmal? – felelt kérdéssel a kérdésemre.

- Egy patrónust küldtem Ginnynek, hogy hozzon le nekem ruhát. A báli ruhába nem mehetek fel, mert egyből rájönnének, hogy nem az én lakrészemben aludtam. Bizonyára egyből kitalálnák, hogy itt voltam – mondtam neki, majd egyetértve bólintott.

- Nem tudtam, hogy te is tudsz üzenetet küldeni patrónussal – nézett rám büszke tekintettel.

- Én sem tudtam, most derült ki, hogy igen – vigyorogtam, mire ő is megengedett magának egy halvány mosolyt. – Mellesleg...elküldted Harryéknek a kardot? – kérdeztem félve.

- Igen, el – felelte megváratva engem a válasszal, mire boldogan léptem hozzá, hogy megöleljem.

Pár perccel később egy halk és bizonytalan kopogás hallatszódott az ajtón, aminek hallatán azonnal felpattantam és húztam magammal a takarómat is. Perselus persze felöltözve és összefont karral állt a kandallója mellett és várta a történéseket.

- Úristen, életmentő vagy! – vettem át fél kézzel a ruhákat.

- Miért vagy taka...ó, értem – vörösödött el, ahogy összerakta a kockákat majd egy Griffendéles kíváncsiságot megengedve magának benézett a nappaliba és tekintete megfagyott ahogy észrevette Perselust. – Ömm...jó reggelt, professzor – nyögte ki végül Ginny, mire önkéntelenül is kicsúszott a nevetés belőlem.

- Magának is, Ms. Weasley – bólintott szigorú tekintettel Perselus, de láttam rajta, hogy ő is jól szórakozik. – Sokáig bámészkodik még vagy be is jön? – kérdezte a szokásos stílusával, de mielőtt Ginny egy nemmel felelt volna bezártam mögötte az ajtót, amire azonnal megfordult és szúrós szemmel nézett rám.

- Ülj le! – mondtam a kanapé irányába bólintva, majd bevonultam a fürdőszobába kettesbe hagyva Perselust és Ginnyt. Perselus nem szólva semmit helyet foglalt ő is a fotelében és miközben felöltöztem fél füllel hallgattam őket, mire majdnem el is nevettem magam.