Szerelem és átok egyben

Part 47 - Epilógus

Nem tudom meddig voltam eszméletlen, de egyszer csak hangokat kezdtem el magam körül észlelni. Szemeim még túl fáradtak voltak, hogy kinyissam őket, de már fél füllel tudtam hallgatódzni, bár képtelen voltam kivenni, hogy ki kivel beszélget a közelembe.

- Ő tudott róla?

- Erősen kétlem – hallottam meg egy másik hangot.

- Mióta fekszik már ilyen állapotban? – kérdezte az előbbi hang egy kis szünet után.

- Másfél hete – felelte valaki, mire ezt meghallva elnyomtam magamban a fáradtságot és a szemeim kipattantak.

- Másfél hete? – suttogtam rekedt hangon. Már régóta nem beszéltem, így nem is csodálkoztam, hogy nem találtam a hangomat.

- Felébredt! – kiáltotta el magát Madam Pomfrey, mire próbáltam feltámaszkodni, de sikertelenül, így visszazuhantam az ágyra. – Pihenj, rengeteg mindenen estél át! – simogatta meg a homlokom és ezáltal ellenőrizte a lázamat is.

- Nyertünk? – kapartam meg a torkom, reménykedve, hogy hangom visszatér, de sikertelenül. Ezt meghallva Mcgalagony az ágyam mellé sietett és az éjjeli szekrényről leemelve egy vizes poharat megtámasztotta a fejem és így sikerült pár korty vízhez hozzájutnom. – Köszönöm – feleltem már sokkal tisztább hangon.

- Igen, nyertünk – felelte mosolyogva Mcgalagony az előző kérdésemre. – Ebben maga is nagy szerepet játszott! Megölte a kígyót, az utolsó Horcruxot. Háborús hős lett! – felelte, mire elkerekedett szemekkel néztem rá.

- De hát a Halálfalók oldalán álltam – mondtam neki, mire megrázta a fejét.

- Tudtommal kettős ügynök volt, nemdebár?

- Nos, igen, de...

- Nincs de. Maga is segített Voldemort elpusztításában, így háborús hősnek számít – felelte mosolyogva, de mégis szigorúan. Megkönnyebbülve helyezkedtem az ágyon, mire végre észhez kaptam.

- Perselus! – mondtam a szokottnál kicsit hangosan, mire jó pár ágyon fekvő sebesült ember felém fordult, de nem is törődve velük felpattantam az ágyon. – Ugye életben maradt? – keltem volna ki az ágyból, de Madam Pomfrey visszanyomott. Ekkor vettem észre, hogy a terem tele volt a háborús sérültekkel.

- Ne aggódjon, kiasszony. Jó munkát végzett, magának köszönheti az életét – mosolygott rám, mire megkönnyebbülve hagytam, hogy visszabedugaszoljon az ágyba.

- Hogy van? – kérdeztem.

- Pihen, de már tud járkálni is.

- Ide hívná eset...

- Mielőtt ideszólítanám tudnia kell valamit... – szólalt meg hirtelen Mcgalagony szigorú hangon, mire kérdőn fordítottam Madam Pomfrey-ról a tekintetemet a házvezetőmre, aki bizonyára ezek után már igazgatói pozíciót fog betölteni, ahogy eddig is kellett volna neki. – Amikor Bellatrix megkínozta magát a Cruciátus átokkal...

- Igen? – kérdeztem homlok ráncolva ahogy ismét felidéződött bennem a fájdalom és az őrült nevetése. Sosem fogom tudni eléggé megköszönni, hogy Mrs. Weasley véget vetett a szenvedésemnek és megölte a nőt, igazi bátor Griffendéles módon.

- Nem érzett különös fájdalmat? – kérdezte.

- Nos, mivel Cruciátus átokkal kínoztak nem éppen figyeltem a fájdalom nagyságára – feleltem unottan, mire Mcgalagony összehúzott szemekkel nézett rám és szinte kitudtam gondolataiból olvasni, hogy Perselusra emlékeztetem ezzel a szarkasztikus beszólással. Azonnal befogtam a szám és bocsánat kérően néztem rá, amitől megenyhült.