Hercegem (18+)

5

De. 10:09

Előbb ébredem mint a herceg. Most először alkalmam nyílik megcsodálni tökéletes arcvonásait alvás közben is. Nyugodtan fekszik, keze a derekamon pihen. Vállig érő haja most csak hanyagul hátra van kötve. Szívesen mélyednék bele zöld szemeibe, de úgy döntök most inkább megvárom amíg magától kel fel. Faliórámra pillantok. Késő van már, 10 elmúlt. Biztos kereshetik fent merre van. Bárhogy is van, nem az én dolgom. Kiélvezem ezt a pár pillanatot amit adott nekem az Isten és szinte pislogás nélkül bámulom Williamet. Gyönyörű férfi. Bárcsak tudnám mi járhatott tegnap a fejében amikor úgy döntött lejön hozzám. Bárcsak érezném amit ő érez. Szinte hihetetlen mit akarhat maga a herceg egy magamfajta parasztlánytól. 

Szemhéjai lassan összehúzódnak, majd elernyednek így sejtem, hogy nemsokára társaságom is lesz. Óvatosan simítok egyet az arcán, és gyönyörűszép smaragdzöld szemei azonnal rám merednek.

-Jó reggelt hercegem.- Suttogom, majd arcához közelebb bújok.

-Jó reggelt Elizabeth. - A hangja fáradt, mély. Lassan körülnéz kis szobámon, majd amikor rádöbben hol is van, elmosolyodik. Rám néz, s nem is tudja mit mondjon, egyszerűen csak mosolyog. Vajon teljesen kiesett neki a tegnap este?

-Emlékszik rá, hogyan került ide?- Kuncogok.

-Dereng.- Dörzsöli meg a homlokát nevetve. Ó a tegnap este..

-És arra emlékszik, mit csinált Mrs. Taylorral?- Komolyodom el és nagyon félek a nemleges választól. Gondterhelten néz rám, de bólogat.

-Ne félj nem bántottam. -Vizslatja az arcom. -Nem ütnék meg nőt, főleg nem őt. - Mondja és a lelkem egy pillanatra megnyugszik. 

-Nem kellett volna odamennie.- Suttogom félve, s a homlokát az enyémhez dönti.

-Nem kellett volna megütnie téged.- Mélyen veszi a levegőt. Nagyon feszült. Viszont meg nyugtat az a tudat is, hogy még mindig úgy gondolja ahogyan tegnap és nem bánt meg semmit.

-Biztosan keresik magát fenn.- Terelem a témát és bár fájdalmasan, de a legjobbnak találva diszkréten elküldöm.

-Biztosan.- Ismétel meg száját húzva. Megint rám néz, majd mellkasomra fekszik.- De biztosan kereshetnek még egy kicsit. - Mondja és felnevetek. Örülök a döntésének és kiengedem a haját, mire felvonja a szemöldökét.

-Szeretek beletúrni.- Magyarázkodom és fejét rázva visszahajtja arcát mellkasomra és engedi, hogy simogassam kajkoronáját. Megnyugvásunkat Harsongó zavarja meg, Anyám galambja. Szokásához híven eltorzított hurrogásával várakozik. 

-Milyen idétlen galamb.- Csodálkozik a Herceg én pedig hatalmasat nevetek rajta. 

-Anyámé.- Pattanok fel az ágyból és kiveszem a csőréből a papirost, majd elhesegetem az ablakból. A borítékot fájó szívvel rakom le az éjjeliszekrényemre és visszafekszem a herceg mellé.

-Elolvashatod nem zavar.- Mosolyog rám bíztatóan.

-Nem, tudja ez.. -keresem a szavakat.- Meghat mindig- Bőgök mindig.

-Nagyon hiányzik a családod?- Néz rám szomorú szemekkel. Nem válaszolok, hisz nem akarom megbántani, de magától is tudja jól a választ. - Mesélj róluk. -Kérlel még mindig olyan sajnálkozóan nézve.

- Hát hol is kezdjem.- Zavaromban nevetek. - Anyukám menthetetlen pletykás. -Mondom ki és a herceg felnevet. - Apukám jó ideje beteg már.- Elhalkul a hangom.

-Mi baja?- Érdeklődik

- Pontosan nem tudjuk, csak azt hogy tüdőbetegség. - Megint szomorúan néz, mintha csak ő tehetne az egészről, így megpróbálom felvidítani. - Négy testvérem van. - Bólogatok boldogan, mire egy kicsit ő is megenyhül.