Hercegem (18+)

12.

Kora este még javában tébláboltam a házban, amióta itt vagyok minden nap felfedezek valami újat, ami még nem volt itt amikor elmentem itthonról. Ilyen például a ma észrevett hófehér függöny a konyhában és a tegnapi váza a nappaliban. Örömmel jegyzem meg magamban, hogy anyám nem adta fel a gyűjtögető életmódot és ha lát valamit olcsón, azt bizony meg is veszi. Harmadik napja vagyok itthon. Távol a palotától és minden nyüzsgéssel ami azzal jár. Kiélvezem, hogy csak én, a családom és a csendes falu nyújtja azt az égi érzést miszerint; Boldog vagyok. A Herceg nem hívott azóta sem, s lehet gonosz vagyok, de nem is bánom. Persze szó sincs róla, hogy nem hiányzik, mert kétség kívül nappal boldog vagyok, de este csak a gondolataimmal túlfűtve bámulom a mennyezetet és azon gondolkodom, hogy "Vajon most mit csinálhat? Vajon hív most magához más lányokat? Vagy a feleségével van? Hiányzom én egyáltalán neki?" És még ehez hasonló gondolatok.
Arról pedig nem beszélve, hogy hiába gyötör a hiánya és hiába szeretnék elveszni újból és újból a gyönyörűszép zöld szemeiben, csak egyre jobban érződik bennem mennyire is haragszom rá. Ennyire még sohasem féltem attól, hogy egyhamar nem fog görcsölni az alhasam. Ahogyan figyeltem az elmúlt napokban Aprilt és Lindat egyre csak eluralkodott rajtam az az érzés, hogy én még nem szeretnék anya lenni! Főleg nem házasság előtt. Ha a Herceg kötelez rá, akkor sem! Úgyhogy 24 órából 8at aludtam, 8at a családommal töltöttem és a maradék 8ban pedig imádkoztam, hogy ne essek teherbe. Így visszagondolva eléggé meghiúsult az a tervem, hogy lenyugodva térek vissza majd a palotába, sok mindent átgondolva és sok mindent megbocsájtva.
Szerencsére ma megjött az egyszemélyes felmentőseregem, aki miatt tudom, hogy jól fog telni ez a pár nap, akkor is ha hiányzik valaki.

-Jason!- Ugrok bátyám nyakába, aki meglepettségéből feleszmélve megpörget tengelye körül, majd csodálkozó szemekkel eltol magától és rám néz.

-Miért nem írtad meg, hogy itthon vagy?? És mióta??- Kérdezi hitetlenül a fejét rázva.

-Fogalmam sem volt róla, hogy hol vagy, így nem tudtam megcímezni a levelet. És amúgy ma harmadik napja.- Nevetek, majd újból megölelem, amit már csak gyenge karnyújtással viszonoz. Nem az az ölelkezős fajta.

-És akkor már maradsz is??- Mosolyog boldogan, mire én megrázom a fejemet.

-4 nap múlva megyek vissza.- Mondom szomorúan.

-Mi? Minek? Már csak pár hónap és 18 leszel! Mi a francnak kell még ott maradnod?? - Rázza a fejét dühösen.

-Mert az a "pár hónap" még úgy nagyjából 10. - Nevetek kínosan a számat rágva.

-Ez akkor is faszság!- Kelt ki önmagából a bátyám.

-Nocsak, nocsak Jason Evans itthon??- Szökik az egekbe anya szemöldöke afféle "Most kikérdezem hol voltál az elmúlt két hétben" módban. Ezt nem akartam végighallgatni, úgyhogy csak óvatosan felmentem a szobámba. Jason még utóljára könyörgően nézett rám, jelezve, hogy "mentsem meg". De nem. Ezt megérdemli. Így jár az, aki úgy lép le hetekre, hogy sneki sem tudja hol van :).

-Lizsi. - Sejpít April amikor meglátja, hogy benéztem hozzá. Egyedül játszik a szoba közepén sok-sok csinosan felöltöztetett babával a kezében. Hezitálok egy kicsit, majd végül leülök elé és figyelem ahogy játszik. A négy testvérem közül egyedül Aprillel voltam a legkevesebbet és nem csak azért mert még a kettőt sem töltötte be, hanem azért mert ő azután született miután engem elhurcoltak a palotába. Persze sokszor voltam látogatóban ezalatt a két év alatt, de ez így közel sem olyan mintha vele laknék, mint ahogyan a többi testvéremmel tettem.

-Szép vagy.- Simítok ki egy sebarna-seszőke hajtincset az arcából kissé elérzékenyülve.

-Kösi.- Motyogja és játszik tovább. Felnéz, s furcsán felnevet. -Síjsz?- Néz érdeklődve.