Hercegem (18+)

15

-Nálam piros van.- Mondja Amy egy kártyajáték közben. Az ebédlőben ülünk négyen; Amy, Karen, Rose és én. Unalmunkban nem tudtunk már mi csinálni, így megtanítottam nekik egy apám által ismert kártyajátékot. Amy lerakja fordítva a lapját, amire azt mondta, hogy piros.

-Biztos hogy piros?- Nézek rá gyanakodva.

-Jaj már nem... Fekete volt.- Cicceg, én pedig elmagyarázom neki hatodszorra is, hogy a Hazudócskában általában hazudni szokás és ne vágja rá az igazat egyből. Karen és Rose már nem is próbálkoztak az utóbbi fél órában játszani, csak fejüket fogva néznek szegény Amyre. Hát így telt a mai napom.
Tegnapelőtt reggel érkeztem vissza a palotába, emellett lettem elméletileg ki dobva a herceg által. Azóta mégcsak nem is látom a Williamet. Szerintem az se érdekelné, ha meghalnék a bűntudatba, vagy a bánatba de már nem is érdekel. Mit kell így fennakadni egy csókon? Ő naponta megcsókolja a feleségét. Nem mellesleg semmit sem jelentett nekem.
Szomorú, hogy mostmár csak potenciális gyermekadóként lát, alig 30 órája meg a fürdőkádjában voltam az élete szerelme, de ki érti már.

-Jaj én ezt nem játszom tovább.- Vágja be a hisztit Amy ezzel véget vetve a lassan 2 órája húzódó tanításomnak. A mellettem ülő két lány megkönnyebbülve sóhajt fel és láthatóan raktározzák el magukban, hogy Amy ma sem lett okosabb. Amikor végiggondoltam,hogy ez a nap is de jó volt, megköszöntem a vacsorát, de nem kértem belőle (valahogy a gyomrom most egy epernél többet nem lenne képes befogadni) bevonultam a szobámba este fél kilenckor. tehetetlenségem okán írtam egy levelet anyámnak, majd egyet Jasonnek külön.
Reménykedve nézek az ajtóra amikor hallom a nevelőnő kopogó cipőjének a közeledtét. Ezt mindig akkor hallom errefelé amikor William üzen, hogy látni akar.
"Te jó ég, megbocsájtott? Már neki is úgy hiányzom mint amennyire hiányzik nekem ő. Majd most megbeszélünk mindent és újból elmondjuk egymásnak, hogy mennyire is nagy a mi szerelmünk és hogy senki nem állhat közénk! Annyi mindent el akarok neki mondani. Annyiszor szeretnék még bocsánatot kérni!"

Ezek a mondatok jártak a fejemben amikor egyre csak hangosabban hallottam Mrs. Taylor közeledtét.

Már a kanyarban jár. 20 lépés.

Már Amy szobája előtt van. 13 lépés.

Már csak 6.

3... 2... és.. Továbbmegy. Hogy mi? Meglepettségemben az ajtó után kapom a fejemet összeráncolt szemöldökkel, hiába nem látja azt senki.
Nem volt időm gondolkodni, hiszen pontosan a mellettem lévő lány ajtaján nyit be. Amilyen gyorsan csak tudok, a falhoz futok és a fejemet oldalra fordítva nyomom a jobb fülemet ahoz.

-Kimberly készülj el, a herceg fél órán belül vár a szobájában. - Tompítva hallom ezeket a mondatokat. Nem tudom, hogy a faltól vagy a fülemben lüktető vér miatt tompítva, de az biztos, hogy jól értettem. Döbbenetemben meg sem mozdulok.
Úgy állok ott még akkor is amikor pontosan 3,2 másodperc múlva Mrs. Taylor benyit a szobámba.

-Bolond. -Reagálja le ennyivel a hallgatózásomat és unott szemekkel nézi, ahogyan letörlök egy véletlenül elengedett könnycseppet az arcomról. -Elmondanád, hogy értsem azt, amikor William Herceg azt mondta a szemembe hogy idézem : "Ha egy héten belül nem mond semmi érdekeset akkor pakoltasd össze vele a cuccait?" - Kérdi nagy hévvel. Egyet pislogtam. Csak egyet, mielőtt kitört belőlem az a mérhetetlen erejű fájdalom amit ezek a szavak okoztak. Balszerencsémre megint Mrs. Taylor szívja ennek a levét, de most kicsit sem olyan nyugodt állapotban mint amilyenben az előző alkalommal volt. -Ne sírj, választ kérek.- Sóhajt unottan.

-Nem mondhatom el.- Mondom arikulátlanul.

-Engem ez Elizabeth egy kicsit sem érdekel, elmondod mi az az érdekes amit majd elmondasz vagy még ma hazaküldelek és pont.- Forgatja a szemeit.