Hercegem (18+)

2.

William Herceg előre enged, így elsőként nézhetek fel a hatalmas palotára. Észre sem vettem, hogy már az udvaron is átjöttünk, amíg el voltam foglalva a herceggel.

-Ön itt nőtt fel felség?- kérdezem ámultan miközben segítenek lelépni a hintóról. A herceg lazán leugrik, és hozzám hasonlóan felnéz a palotára, mintha ő is most látná először.

-Nem. -Feleli szűkszavúan, majd elindul a kapukhoz. Én megvárom a többi szolgálót, mivel sejtem, hogy a nagykapun nekem nem szabadna bemennem. A megérzésem jó, egy asszony karomnál fogva elvezet az épület oldalához, majd szinte belök az ottani ajtón. A hely sötét, egyetlen egy kis lefelé vezető fa lépcsőt látok, amin félek, hogy el fogok esni.

-A lépcső alján várj meg.- Mondja és egy hatalmas kulcscsomót húz ki istentudja honnan, majd egyesével próbálgatja melyik kulcs illene ehez a zárhoz. Óvatosan lépkedem a sötétben, azt hiszem ez egy pince, vagy legalábbis valami olyasmi. A lépcső végén rájövök, hogy ez a hely a szolgálóknak van fentartva. A folyosó végén három ágú gyertyatartókat látok, amik megvilágítják a szobaajtókat. A beton falakon csak a fa ajtók díszelegnek, mindegyik egy-egy gyertyával. Egy másik folyosó apró belátást enged egy konyhába. Nem merek elindulni.

-Gyere velem. - fogja meg a karomat az előbb említett nőszemély, akinek mostanra biztosan sikerült bezárnia a kaput és elrángat a lehető legtávolabbi szoba ajtóhoz. Olyan hangosan kopog a fa ajtón, hogy vízhangzik a csendes folyosón. Ennél az ajtónál felfedezni vélek egy másik folyosót. Immár rájöttem, itt nem csak egy folyosó van a szolgálnak, hanem egy egész alagsor. Az ajtó kinyílik és szembe tálálom magam még egy asszonnyal. Komor tekintete végig mér minket, ősz haját konytba kötötte össze, hosszú fekete ruhája pedig alkalmas lenne minden özvegyasszony temetési viseletére. Az 50es éveiben járhat. Magas hölgy, fel kell néznem rá. Teste olyannyira vékony, hogy szinte látom a csontjait amint rápillantok.

-Mrs. Jones. -köszönti a mellettem álló hölgyet komoran.- Ki a kisasszony? -Szegezi rám tekintetét, feljebb tolja apró kerek szemüvegét.

-A.. A leányt a herceg hozta személyesen Walesből. - Remeg meg a hangja. Legalább háromszor akkora a mellettem álló hölgy, mint ez az asszony mégis érzem minden egyes mozdulatán a rettegést.

-Hogy érti, hogy a herceg hozta személyesen?- Kérdezi összeráncolt szemöldökkel. A hölgy mellettem lefagyott, nem tudott értelmesen válaszolni. Megsajnáltam szegényt, hiszen pontosan ismerem ezt az érzést.

- Hölgyem én a Walesi herceg ágyasa voltam mindezidáig. Ma a herceg ragaszkodott hozzá, hogy vele tartsak.- Felelem szerényen.

-Mrs. Taylor ez lehetséges egyátalán?- Hebeg a mellettem álló asszony. Mrs. Taylor megvető pillantásokat vet rám, s hosszasan gondolkozik.

-Szóval azt állítja, hogy a herceg akinek rendelkezésére áll még 27 másik lány és a felesége is, egyenesen Walesből rángatta magát ide?- Kérdi, de inkább korholva érzem magam. Nyelek egy hatalmasat.

-Huszonhét lány - Ismétlem döbbenten az imént hallottakat. 27 lány? Az rengeteg. Nálunk csak 5 volt.

- Mind a huszonhetet én magam tanítottam be.- Szegezi büszke tekintetét az égnek. Szóval ő az itteni nevelőnő. -Ki tanította magát Walesben?

-Mrs. Lovett.- gondolok az ottani nevelőnőmre.

-Ismerem.- halvány mosoly suhan át ráncos arcán.

-Mennyi idős is?- kérdi elgondolkodva.

- 17et töltöttem pár hete asszonyom. - felelem megszeppenve.