Hercegem (18+)

28

Azt hogy a tanács sietne, egyáltalán nem tudnám mondani. A király reggel ment összehívni őket, akárkik is legyenek azok. Engem azóta már megvizsgáltak, így már egy orvos is megerősítette, hogy várandós vagyok.

A baj akkor kezdődött, amikor a család többi tagja is megtudta. Katherine megállás nélkül zokogott, azt mondogatva, hogy a semmiért adta fel az életét, akármit is jelentsen ez. A királynő pedig szinte nekem esett, amit William hárított, így aztán már ketten veszekedtek. Amikor abbahagyták a veszekedést sem lett jobb, mert akárhányszor meglát, úgy néz rám mint aki megakar ölni.
A király mindezek alatt bent volt. Egy ideig William sem lehetett ott, körülbelül egy órája hívták be. Negyven perc elteltével Mrs. Taylor is felállt és bement hozzájuk. Azóta az egyik kisebb teremben ülünk mind, vagyis a királynő, Katherine és én.
A nap már kezd lemenni, bennem pedig ekkor tudatosul, hogy ma még nem is ettem semmit. Nem mintha képes lenne most befogadni bármit is a gyomrom. William egész nap azt hajtogatta, hogy megoldja de amikor felállt mellőlem, láttam rajta hogy fél. Fogalma sincs, hogy mi lesz.

Kimerülten nézünk mind egymásra, amikor végre halljuk, hogy a tanács elindult a kijárat felé. A fülemben lüktető vérrel nézek folyamatos az ajtóra, Williamet várva.
Rettegek.
De a félelem csak fokozódik amikor belép.
Már attól kedvem támad sírni, amilyen arccal jött be.
A Mrs. Taylor követte, aki most kerüli a tekintetem. A király utolsóként becsukta az ajtót maga mögött.
Amikor odaértek hozzánk egyikőjük sem mondott semmit. Akaratlanul is észrevettem, hogy William keze remeg.

-Mondj már valamit! - Mondja idegesen az anyja.

-Gyere, menjünk valahova.- Nyújtja felém a kezét.

-Még mit nem!- Néz rá mérgesen a királyné.

-Anya!- William szemei fáradtan néznek az anyjára. Szinte könyörögnek, hogy most hagyja békén, de a királyné nem enged. Rámutat a mellettem lévő helyre a kanapén, William pedig kis hezitálással, de leül végül. Amikor Mrs. Taylor és a király is helyet foglalt elkezdte. Véletlenül sem pillantott az arcomra, csak maga elé nézve kezdett el beszélni.

-Végül azt választottam ahol mindkét gyerek ismerheti az apját. -Ezután a mondat után Katherine kiengedte a levegőt amit nagyjából 3 órája a tüdejében tartott. - Papíron és a médiában még házasok leszünk. - Pillant Katherine-re. - Maradsz hercegné és majd később királyné. Az örökösöm pedig a te gyermeked lesz. - Mondja. Katherine arcán olyan megkönnyebbülést lehet látni, mintha most esett volna le egy 300 tonnás szikla a mellkasáról. Az ő arcvonásai megenyhülnek, de én és a királyné még feszülten várjuk a folytatást. William még mindig nem néz rám, de kezével a kezemet keresi és csak akkor folytatja amikor megszoríthatta azt. - Mi pedig elköltözünk. - Ekkor pillant csak rám. Eltátom a számat. - Teljesen titokban, úgy fogunk élni mint egy normális család. Lesznek majd királyi kötelességeim, de az időm nagy részét veletek fogom tölteni. - Szinte meg sem tudok mozdulni az érzéstől amit most érzek. - Ha Katherine talál magának valakit, ő is élhet vele ugyanígy. - Néz vissza a feleségére aki bólint. Kicsit mintha örülne is a hírnek. William nem szól többet.

-Ezt akartuk. - Pillantok rá nyugatóan. -Mi a baj?- Tekintetében most mérhetetlen fájdalom jelenik meg amitől ismét görcsbe rándul a gyomrom.

-Van ennek némi feltétele. - Nyögi ki végül. Lélegzetvisszafolytva várom a folytatást, William pedig nem bírja tovább, odahajol hozzám és szorosan megölel. - Ne haragudj. - Ez volt az utolsó amit mondott. Mrs. Taylorra pillantok, de elkapja a tekintetét. A királyra nézve nagyot sóhajt, majd amikor megbizonyosodik róla, hogy William nem fogja folytatni közelebb jön és a kézfejemre rakja a kezét. William mozdulni sem bír, az arcát a nyakamba bújtatja, a könnyei pedig a mellkasomon folynak lefelé.

-Ennek a lehetőségnek egy feltétele volt, ami rád vonatkozik. - Mondja nehézkesen a király. - És ha Katherine is választ magának valakit, akkor majd rá is. - Teszi hozzá.

-Mi az?- Kérdem szinte suttogva.

-Olyannyira titokban kell ennek történnie, hogy csak is a veletek élő szolgálók tudhatnak róla. Rajtuk és rajtunk kívül senki más. - Mondja majd sóhajt egyet. - A legelső dolog amit meg kell tenned az az, hogy.... - Elakad, lesüti a szemét, majd újból rám néz. - Meg kell szakítanod az összes létező kapcsolatot a szüleiddel, a barátaiddal és mindenkivel akit ismersz. Holnaptól... Szinte senkivel sem találkozhatsz. - Pislogok. Egyet, aztán kettőt. Körülbelül 15 másodpercig szemeztem a királlyal, miközben William rám sem mert nézni.

-Nem vállalom. - Mondom ki, mire kissé lesajnáló mosoly jelent meg az arcán.

-A te szavad.. Sajnos itt már nem számít. William rábólintott. - Mondja halkan.

-Nem!- Rázom a fejem. - William, nem!- El kell löknöm magamtól, olyan erősen szorított.

-Sajnálom..- Néz a szemeimbe. - Annyira sajnálom.

-Nem teheted ezt velem. - Rohamszerűen kezdek zokogni.

-Elizabeth ez már végleges.- Jön oda hozzám Mrs. Taylor és legnagyobb meglepetésemre átölel.

-Ezt nem lehet!- Fogalmam sincs, hogy értette-e valaki. - Apám nagyon beteg. Ezt én ne-hem.- Embertelen sírásban török ki. Mrs. Taylor kezével próbál megnyugtatni, William mellettem pedig az arcát a kezeibe temeti. - A húgaim. A bátyám.. - Jasonre gondolva csak fokozódik a bánatom.

-Annyira sajnálom. - William a vállamra rakja a kezét, de azzal a lendülettel dobom le magamról. Eltolom a nevelőt, majd az kifelé indulok. - Kérlek..- Az ajtóban kapta el a kezem. Valamiért mindenki felém indult, hogy megállítson, még Katherine is.

-Mi volt a többi?- Fordulok hátra idegesen. William szemei megrémülnek dühömet látván, de a kezem továbbra sem engedi el.

-Volt egy amiben mi ketten sosem találkozunk, volt egy amiben megszülöd a gyermeket de azonnal elveszik és volt... - Eddig hadart, de most hirtelen akadt meg.

-Mi volt még William?- Kérdem nagyot nyelve.

-Semmi. Ennyi volt. - Érzem, hogy hazudik és meg is erősít ebben a hitemben az, hogy a király és Mrs. Taylor azonnal összenéztek.

-Mi volt az utolsó lehetőség William?- Megyek közelebb hozzá. Mélyen nézek a szemébe és úgy érzem, hogy az élete legnehezebb dolga most állni a szemkontaktusunkat.

-Volt egy amiben lemondok a trónról. - Halkan mondja, de a síri csendben akár két emelettel lejjebb is hallhatták. Szégyenkező szemei most bocsánatért esedeznek, tesz két lépést felém, hogy öleljem át, de ahellyett lehámozom magamról a kezét és elindulok a lépcső felé. - Elizabeth!- Elcsukló hangja megint követ, csakúgy mint mindenki más. Azt hiszem tanúi akarnak lenni annak, hogy ez a 6 hónapja tartó szerelem, ami eddig gyönyörűnek és megállíthatatlannak volt leírva most szerteszét foszlik.

-Tudtad mennyit ér a családom!- Ordítok rá visszafordulva az egyik hosszú lépcső tetején.

-Úgy sajnálom. - Mondja halkan. Az ordításomra most pár szolgáló is kisietett.

-Le tudsz még mondani?- Kérdem mérgesen. William könyörögve néz rám.

-Nincs jogod ezt kérni!- Kiált rám a királyné, de William int neki, hogy ne szóljon közbe.

-Minden más eshetőségben képtelen leszek gyűlölni téged a hátralévő életünkben. - Mondom William könnyes szemébe nézve. Szóra emeli a száját, de túlságosan meglepődik azon, hogy valaki félrelöki. Az anyja az. Időm sem volt gondolkodni, két kezét kinyújtva lök egy hatalmasat a vállamon. Egyensúlyomat elvesztve zuhanok le a lépcsőn. Az utolsó amit hallottam az William kiáltása, de még mielőtt a lépcső aljára értem volna, a fejem az egyik lépcsőfok széléhez ütközött és elvesztettem az eszméletem.

/Folytatás következik/