I didn't know you surf Cal |2|

2

Miután az órám, már a Disconeccted című 5sos számra jelzett, kinyomtam a marha megható Delena pillanatot, amit már nyolcszor láttam és feltápászkodva az ágyról, megkezdtem az első nyáriszüneti napom.

Az ablakhoz vánszorogva, felhúztam a redőnyöm, majd nagy hunyorgások közepette, végül gyorsan beágyaztam és a szekrény elé léptem. Ellentétben a többi emberi lénnyel, nekem ez a folyamat nem tartott fél óráig, csak kikaptam a kék, alul bő farmerom és leakasztottam a pizzázós egyenpólóm, majd nemes egyszerűséggel bezárkóztam a fürdőszobába.

A nagy pakolászásom közepette, végül véletlenül felpillantottam a tükörképemre, és legnagyobb szégyenemre szívrohamot kaptam attól, ahogy kinéztem. A fésűmért nyúlva, kapásból, hát nem nevezném fésülködésnek azt amit műveltem, de végül csak rendezett lett a fejem egy fésű segítségével. Miután arcot mostam és megmostam a fogam is, gyorsan átöltöztem és kilépve a fürdőből, már indultam is a táskámért.

Mellesleg, nem véletlenül hagytam ki a sminkelést, egyszerűen nem csinálok olyat, maradok a természetes szörnyeteg kinézetnél.

Ahogy a farmertáskámat a hátamra kaptam, be akartam szólni Kikinek, hogy elindulok, de meglepetten konstatáltam, hogy bealudt, így mosolyogva ragasztottam egy cetlit az ajtajára, majd felkaptam a Vans cipőmet és kiléptem a délelőtti párás időbe.

A lépcsőn lesétálva, lazán kilöktem az ajtót, majd elindultam a buszmegálló felé, amivel eljutok a plázáig, ahol normál esetben az egyetem mellett dolgozom. Tekintve, hogy per pillanat nem kell berohannom az egyetemre is, lazán bevállaltam a tizenegytől ötig tartó munkaidőt, mert osztásomnak és szorzásomnak hála, rájöttem, hogy abban az időben tartózkodnak a legtöbben a strandon. Így, a nyári programom teljesen egyszerű és logikus, ötig melózok, aztán megyek úszni a delfinekkel, meg szörfözni a cápákkal.

A buszon állva, észrevétlenül felmértem az embertársaimat, majd, miután úgy ítéltem meg, hogy senki sem akar kinyírni, leültem egy szabad helyre és megpróbáltam beleolvadni a tömegbe. Sajnos, az utóbbi nem igazán sikerült a rikítóan piros pizzás pólómban, de valahogy sikerült túlélnem az utat úgy, hogy ne égessenek lyukat a hátamba, így hivatalosan is kaméleon lettem.

A pláza előtt megállva, csak megszokásból körbefordultam és már indultam volna át a zebrán, amikor a másik sávban egy lesötétített sportkocsit pillantottam meg. Miután kicsodálkoztam magam és jót szórakoztam a saját poénomon, miszerint biztos el akarnak rabolni egy húsz éves egyetemi hallgatót, aki egy pizzázóban dolgozik, végül átsétáltam a zebrán és a plázába belépve, megindultam a munkahelyem felé.

Igaz, itt dolgoztam, de teljes szívemből utáltam a plázában mászkálás részt. Két centiméter szabad hely sincs, a levegő is fogyóban és a légkondi is kikészíti az embert, a sorozatgyilkos hajlam születéséről nem is beszélve, így egy megmondhatatlan megkönnyebbüléssel léptem be a pizzázó hátsó ajtaján.

-Szia Marco- mosolyogtam a munkatársamra, majd felrakva a névjegytáblám és a kötényem, beálltam a pultba.

-Szia Cleo- állt mellém a srác is, majd megkezdtük a munkát.

Mielőtt valaki halálra shippelne minket, Marco a munkatársam, aki amúgy tényleg jól nézett ki a barna hajával, huncut mosolyával és a kék szemeivel, de még csak barátnak sem mondhatnám. Egy pult mögött állunk hat órán keresztül a pizza szagban és néha összemosolygunk a vendégek bénázásán. Ennyi!

Tulajdonképpen, nagyon barátaim sincsenek... Volt néhány gimis kapcsolatom, de, mióta szabad felnőtt lettem, azt vettem észre, hogy egyre kevesebben állnak mellettem. Az örök barátaim képe egyre csak elhomályosult, az egyetemes csoporttársaim pedig csak néha állítanak be a melóhelyemre, némi kedvezmény reményében.

-Szeretnék kérni egy saját készítésű pizzát- diktálta az előttem álló nő a lányával, mire felkapva a fejem a bambulásból, majd a feltétekhez rohantam és érdeklődve vártam a folytatást.

-Igen?- mosolyogtam, ahogy az meg volt mondva.

-Mit kérsz rá?- nézett a nő a kislányra, mire én, kivételesen egy őszinte mosolyt villantva pillantottam az óvodásra.

-Gumicukrot-válaszolta a, körülbelül négy éves kislány, mire én még szélesebb vigyorra húztam a számat.

-Jó az ízlésed, de sajnos nincs olyanunk- válaszoltam, majd az anyukára kaptam a fejem.

-Kukorica, sonka, olajbogyó, saláta- tátogta, mire bólintottam, majd rádobálva a pizzára az alapanyagokat, beraktam a kemencébe és a pulthoz álltam.

-Lesz még valami?-kérdeztem, miközben bepötyögtem a rendelést a gépbe.

-Egy narancslé és egy kóla- válaszolta a nő, mire hátrasétáltam az üdítőkhöz és két papírpoharat kihúzva, teletöltöttem a poharakat és már indultam volna vissza, kezemben az italokkal, amikor Marco haladt el előttem, egy forró pizzával a kezében.

A forró tepsi, természetesen pont hozzáért a kezemhez, így én reflexből felszisszentem, de már késő volt, ahogy a srác próbált ellépni, pont rám öntötte a két italt és még a hátsó pultnak is nekiestem. De, Marco vendégének pizzája épségben megúszta! Az a lényeg nem? Dolgozók jönnek mennek, de a pénz a vevőktől jön. Ha nincs pénz, nincs meló, ha nincs meló, akkor ugyanúgy végzed mint, ha nem lenne tollad.

Miközben tanácstalanul bámultam a pólómat, gyorsan öntöttem egy újabb adag üdítőt, majd azt óvatosan kirakva a tálcára, gyorsan felmostam a ragadós folyadékot és még a pizzát sem égettem el.

-Sajnálom Cleo, úgy látszik ezen a héten te voltál a soron, menj mosd le- nézett rám megbánóan Marco, egy halvány, szórakozott mosollyal, amikor egy pillanatra mind a kettőnk sora üres lett.

-Semmi baj, köszönöm, hogy fedezel- ugráltam, majd lekapva a kötényt, ami a derekamra volt kötve és csak a nadrágomat védte meg, gyorsan ledobtam a belső asztalra a névtáblámat és elindultam az emeleti mosdó felé, ami a legközelebb esett az éttermi részhez.

Ahogy belöktem az ajtót, fáradtan indultam el az első csaphoz, majd előre hajolva, kicsavartam azt az üdítőmennyiséget, ami még nem száradt bele a pólómba, és ezt követően lazán megnyitottam a csapot. A pultnak dőlve, a pólóm végét a csap alá helyeztem és, miután körülbelül kimostam a ragadós üdítőt, a szárítóhoz alá húzva a pólóm vizes részét, unottan vártam, hogy leálljon a gép.

Igen, elsőre még macerásnak tűnhet, de ez hetente megtörténik vagy velem, vagy Marcoval. Általában nem tudunk normálisan közlekedni egymás mellett és nem mérjük fel a terepet úgy belemerülünk a melóba, így volt már olyan, hogy Marco pizzaszósszal a hajában buszozott haza, de a kedvencem mégis az volt, amikor a második napomon eltört a bal kezem, úgy megcsúsztam a kiömlött italokban. Ezek vagyunk mi! Marco és Cleo, a pizzázó kiszólgálói akik random leöntögetik a másikat ha úgy van kedvük. Szóval, ez a mai tényleg semmi extra, csak egy kis történés az én kis unalmas életemben.

Legalább is, csak volt unalmas életemben... mert amikor kiléptem a pláza nőimosdójának ajtaján, elkezdődött életem legnagyobb sztorija...