I didn't know you surf Cal |2|

4

A pizzázóhoz sétálva, megszeppenten kerülgettem az embereket, miközben teljesen belemerültem a gondolataimba.

Elképesztő, hogy milyen érzést vált ki egy emberből az, ha találkozik egy hírességgel! Addig stimmel a sztori, hogy mind ugyanannyit érünk, de azért ez a tisztelet mindent visz! A tisztelet azok iránt, akiknek sikerült elérnie az álmaikat. A tisztelet azok iránt, akik márkás cuccokban, félretéve a valós nézeteiket mutatják a példát. A tisztelet azok iránt, akikre mi senkik figyeltünk fel és emeltünk ezzel a magasba.

-Vigyázzál már- förmedt rám egy ember a folyosón, mire én halkan odamotyogtam egy bocsánatkérést, majd tovább sétáltam a folyosón, egy halvány mosollyal az arcomon. Pontosan erről beszéltem.

Mi civilek nem tiszteljük egymást. Nyitott szemmel bámuljuk a padlót, kikerüljük azt, akivel kapcsolatot kéne felvennünk és pókerarccal haladunk a folyosón.

Amúgy, ők is biztos így vannak ezzel, mármint a celebek. Felmérve a terepet, a megadott pozícióban mosolyognak oda, ahova megmondták, miközben csak azzal beszélnek akivel meg van engedve és egy álmosoly mögé rejtik az életüket. Nekik még rosszabb is, mert őket figyelik. Pontosabban, figyeljük, mi az átlag emberek, akiknek ez okoz boldogságot az életben. És, bármennyire is fáj ezt kimondani, a tetteimből egyértelmű, hogy én is csak egy szürke civil vagyok, ugyanis rám is ilyen hatással volt ez a random idegen, akinek már hallottam a nevét.

-Sikerült kimosni?-fordult felém Marco, miközben én gyorsan felkaptam a kötényem és kapásból megindultam a másik kassza felé.

Tekintve, hogy ez az előző bénázás pont délben történt, szegény srác eddig egyedül intézte a teltházas kiszolgálást.

-Aha- motyogtam és már fordultam is az első vendéghez.

Miközben teljesen rutinosan pakoltam a feltéteket és dobáltam a pizzatésztát, egy teljesen másik dimenzióban voltam fejben. Egy dimenzióban, ahol van értelme annak, hogy a női mosdóban segítek eltorlaszolni az ajtót Calum Thomas Hoodnak. Hát... van egy olyan érzésem, hogy ennek a helynek a megtalálása hosszú folyamat lesz, mert ennek sehol sincs értelme.

-Hahó- intett egy srác előttem, mire felkaptam a fejem- Bocsi, csak azt néztem, hogy fejben nem vagy itt és megijedtem, hogy ilyen robotkiszolgálás van- mosolygott szórakozottan az emós srác. Fekete haj, csíkos póló és pálcikaember testalkat.

-Elnézést, fejben nem vagyok itt- motyogtam kínosan nevetve.

-Pont ezt mondtam az előbb én is- nevetett kedvesen- Diktáljam mégegyszer a rendelést?- kérdezte, mire én magabiztosan a monitorra néztem, ahova félkómás állapotban is tökéletesen begépeltem mindent. Nem hiába, egy éves rutin van mögöttem.

-Egy sonkás kukoricás pizza kevés szósszal, mellé egy kóla és elvitelre lesz- olvastam fel, mire döbbenten nézett rám.

-Ez valami hangérzékelős cucc, vagy mi?

-Egy év rutin van mögöttem- vontam meg a vállam szórakozottan, mire a srác is elmosolyodott, majd bemondva az árat, gyorsan összedobtam a rendelését és folytattam a bambulást a társadalomba.

Hát igen... addig már körülbelül stimmelt, hogy Calum Hood állt a vécében, de a másik nagy kérdés az volt, hogy került ide pont azon a napon, amikor vele álmodtam. Miközben szórakozottan mosolyogtam azon, hogy ezt biztos a sors akarta így, hirtelen abba kellett hagynom a bambulást, ugyanis egy rikítóan piros hajkorona jelent meg előttem és ezt jobban meg kellett néznem.

-Jó, hogy így mosolyogsz meló közben- nevetett rám kedvesen a srác, kérdőn fürkészve az arcom zöld szemeivel.

-Ja, a mai napra besokalltam és inkább kínomban nevetek-röhögtem, mire elmosolyodott.