I didn't know you surf Cal |2|

17

A telefonom jelzése előtt kelve, mosolyogva nyújtózkodtam egyet, majd az ágyamban felülve, megindultam a konyha felé.

-Jó reggelt!- mosolygott rám fáradtan a húgom.

-Hát te?- nyomtam egy puszit a fejére.

-Szegény csaj annyit szenved amiatt a srác miatt. Egész este nála voltam, de ma korábban indult melóba, ezért én is hazajöttem, az első műszakom előtt- vonta meg a vállát, belekortyolva a kávéba.

-Tényleg? Hova vettek fel?- kérdeztem, mert ez új infó volt, mire Kiki lerakva a poharat, mosolyogva nézett rám.

-Felvettek engem is abba a pizzázóba, ahol te dolgozol- jelentette be büszkén, én meg egy kamu mosollyal bólintottam. Kiki számomra a legfontosabb, de utáltam, hogy mindenhova követ és olyan példát mutat, hogy mellette én egy senki vagyok.

-Király- húztam le egy korttyal a kávém, majd, már indultam volna a szobámba, amikor utána szólt.

-És veled mi van?- mosolygott rám pletyizősen, de erre nagyon nem volt kedvem.

-Semmi, csak a szokásos. Dolgozom, szörfözöm, meg fenntartom a házam- vontam meg a vállam, majd újra megindulva, végül eljutottam a szobámig.

A munkaruhámat felkapva, gyorsan összepakoltam a táskám, majd a folyosóra lépve, felkaptam a cipőm és elköszönve a húgomtól, elindultam a nagyvilágba. Tekintve, hogy alig volt fél tíz, én meg tizenegyre jártam dolgozni, végül a buszmegálló mellett elhaladva, gyalog mentem, hogy kiszellőztessem a fejem. Életemben nem hittem volna, de abban reménykedtem, hogy a plázába érve Marcot találom a kassza mögött. Az tuti, hogy ha a húgom mosolyog vissza öngyilkos leszek, így inkább bevállalom a legbénább embert a világon. Az utcákon sétálva, egyre erősebben sütött a nap, így a napszemüvegemet felkapva sétáltam tovább.

-Szia!- karolt át hirtelen valaki, mire döbbenten néztem Calumra.

-Hát te?- mosolyogtam rá.

-Most végeztünk az interjúval és pont mentem volna hozzátok- kulcsolta össze az ujjainkat.

-Jó, akkor nem vagy valami megszállott zaklató- nevettem, mire a szeme körül megjelentek a cuki mosolyráncok.

-És, mióta indulsz te ilyen korán melózni?- kérdezte, le se véve rólam a tekintetét.

-Át kellett gondolnom a dolgokat- vettem egy mély levegőt.

-És, mire jutottál?- kérdezte meg, miközben kicsit megremegett a hangja az idegességtől, így felé pillantva leesett, hogy az utolsó, amiről tud az, hogy összejöttünk. Ja, csak azóta a húgomnak volt egy nagy bejelentése.

-Ne ijedj meg! Ennek köze nincs hozzád.

-Köszi, ez egyre jobb- horkant fel, mire elnevettem magam.

-Nyugi, csak a húgommal volt egy rossz beszélgetésem! Nem foglak elhagyni és elgázolni, majd a szörfdeszkámmal beúszva a vízbe a cápák elé vetni- öleltem át a karját.

-Te nem vagy normális- hajtotta a fejét az enyémre így séta közben. Miután pár percig csendben sétáltunk, végül én szólaltam meg.

-Nem tudom, hogy te hogy vagy ezzel, de ez marha kényelmetlen- nevettem, miközben arrébb állva, csak lazán összekulcsoltuk az ujjainkat.

-Nekem mondod? Visszatekertem a fejemben a beszélgetést, de már az fura volt- röhögött, mire mosolyogva néztem rá.

-Akkor csak toljuk lazán- lépkedtem úgy, mint az igazi nagymenők, ő viszont mosolyogva visszahúzott.