I didn't know you surf Cal |2|

7

-Hello?- néztem rá döbbenten, mire tök közelről rám mosolygott.

-Hey- köszönt, direkt marha nagy ausztrál akcentussal.

-Csak tudd, ez egy szent deszka, amin csak én ülhetek, szóval minek köszönhetem a megtiszteltetést?- mosolyogtam, mire megvonta a vállát.

-Olyan egyedül voltál, úgy éreztem jönnöm kell- vonta meg a vállát ártatlanul, én meg abban a pillanatban olvadtam el. Egész életemben egyedül voltam és hoztam a Jughead Jones féle életvitelt, de ebben a pillanatban, először éreztem úgy, hogy nem akarok egyedül maradni. A random híres basszusgitáros sráccal akartam ülni a deszkámon és csak nézni a tájat, talán még beszélgetni is.

-Köszönöm- néztem rá meghatottan, mire elmosolyodott.

-Nincs mit megköszönnöd, amúgy is ide akartam jönni- nézett huncut mosollyal.

-És azt csinálsz amit akarsz- húztam fel a szemöldököm mosolyogva.

-Ez természetes, mert punk rockban tolom- mosolyodott el nosztalgikusan, így úgy ítéltem meg, hogy ennek a mondatnak volt háttérsztorija.

-Én meg nem, szóval...- fordultam el és tettem úgy, mint ha el akarnék menni, de ekkor elkapta a kezem.

-Kérlek ne menj- nézett rám könyörgően, mire halványan elmosolyodtam.

-Persze, hogy nem megyek sehova- válaszoltam, és szórakozottan figyeltem a srác szentimentális nézését- Ez az én deszkám és nem hagyom csak itt egy random ismeretlennel- tettem tönkre a pillanatot az én csodálatos személyiségemmel, de a srác mit sem törődve ezzel, szórakozottan elmosolyodott, majd megvonta a vállát.

-Ismeretlen?- kérdezte, mire elmosolyodtam.

-Hát... eléggé- utaltam arra, hogy ma találkoztunk először.

-Calum vagyok, tizenkilenc, basszusgitározom, van egy nővérem és az a három barom a legjobb haverom- biccentett hátra.

-Igen, ezekre a wikipédiáról is rájöttem- válaszoltam, mire elmosolyodott.

-Őszintén, nem tudom mit mondhatnék, úgy lekorlátozott az, amit más tudhat rólam, hogy egy idő után én is csak azzá váltam. Szerettem focizni, de már arra sincs esélyem. Van egy csomó tény, ami igaz volt, de mióta az egész világ tud róla, már csak ez a pár jelző maradt, amit biztosan tudok- fejtette ki, mire én elmosolyodtam.

-Lehet, hogy nem is kell több. Sokkal szebb úgy csinálni valamit, hogy nem tudsz róla. Nincs nyomás, csak kiadod magadból, miközben nem is az a szándékod- válaszoltam, mire féloldalasan rám nézett.

-És te ki vagy?- nézett rám mosolyogva, mire megvontam a vállam.

-Cleo, egy tizenkilenc éves, szánalmas egyetemi hallgató Amerikában, aki szabadidejében pizzát árul és szörföl- mutattam magam elé erősen gesztikulálva, mire elnevette magát.

-És ha nem azt kérdezem, ami a papíron van?- nézett mélyen a szemembe.

-Akkor nem tudom- vontam meg a vállam- Papíron kívül az vagyok, akinek a számomra fontos emberek látnak. És én azt nem tudom, hogy ők mit látnak- mosolyodtam el halványan.

-Egy mosolygós, segítőkész lányt, aki nyitott és élvezi az életet- fürkészett, de nem tudtam nem leütni a labdát, ezért felhúzott szemöldökkel nézett rám.

-Szerinted ilyen fontos vagy számomra? Nem mellesleg csak ma találkoztunk.

-És az pont elég volt arra, hogy tudjam, nekem fontos vagy- vonta meg a vállát előre nézve, én meg szó nélkül maradva, csak néztem magam elé. A naplemente már a teljesen piros fázisban járt. Valahogy így nézhetett ki az arcom is.