Nem számít | VKOOK (BEFEJEZETT)

37

A fiú, aki ajkait és ónix tincseit egy gyönyörű nőtől örökölte, szerelmét siratta éppen, amikoris a korábbi alfa kínkeserves nyöszörgéssel emelte magát térdeire és nem törődve a csontjaiig hatoló gyötrelemmel, elkúszott a könnyeket ejtő ifjúig. Namjoon szerint a szemei az utolsó milliméterig hasonlítottak az anyjáéhoz, meg sem lehetett különböztetni őket, így amikor Jungkookhoz beszélt, képtelen volt elszakítani volt szerelme szembogarairól a figyelmét.

- Kook.. - suttogta, és ugyan ellenségük üvöltése, majd a farkasok csaholása is majdhogynem elnyomta ezt az erőtlen, vékony kis hangot, de az alfa hallotta, bensőjében is visszhangzott az orgánum.
- Mélyeszd a fogaid a húsába. - Mintha parancsolta volna, pedig már nem volt vezető, de a tekintélye a koszos-véres göncökön és izzadtdágtól arcához ragadó porszemeken is áthatolt. Az egyszerűen elejtett mondat miatt a fiatalabb felháborodva, könnyeit egy mozdulattal tüntetve el emelte tekintetét a hozzá szólóra, majd ciccegve hitetlenkedett egyetlen pillantással fűszerezve.

- Hülyeségeket beszélsz. - Tudta le a választ, pedig legszívesebben hagyta volna, hogy annyi minden robbanjon ki belőle, mint soha máskor, szinte káromkodás áradattal sújtotta volna, hogy a szavak lélekben is agyonnyomják súlyukkal őt. Hogyan képzelte, hogy a gyász pillanatában máris meggyalázta kedvese mozdulatlan testét? És mégis miért, hogyan kellett volna azt tennie, amit Nam követelt?

- Tedd meg Kook. Nem tudom, hogy mi lesz a vége, de ha tovább vársz, ő lesz a legnagyobb ellenséged. - Nyögte fájdalmasan, majd újra erőt vett magán és a holttestre pillantott. - A vámpírméreg lassan szétterjed az ereiben. Talán tétlenül akarod kivárni, amíg soha többé nem ölelheted majd át, mert a sejtjeid is hamuként szeretnék majd viszontlátni ahogyan a közeledbe ér? - Egyre erélyesebben, hangosabban áradtak belőle a szavak, amiken a fiú egyesével döbbent meg, majd megremegve törtek ki belőle gyémántcseppjei, hogy eláztassák a porral és vörös nedűvel piszkított anyagot Taehyung mellkasán. - Ha tovább vársz, és csak meg sem próbáljuk, nem tudjuk meg, hogy igazak-e a régmúlt meséi, és az ellenséged lesz megmásíthatatlanul. Örökre. - Sóhajtotta szinte lemondóan, mert a másik nem mozdult, és nem úgy tűnt, hogy ez bármit is változna a következő percekben, hiszen Kook lelki ereje végét járta.
Namjoon is fáradt volt, meggyötört, és jelen pillanatban inkább halni kívánt, mintsem elviselni továbbra is a porcikáit gyötrő kínt, mégis tenni akart valamit a másikért. A fiáért.

Az ónix hajúból hirtelen tört ki az istentelen, reményvesztett, szívet tépő zokogás, amibe apja mellkasa is belesajdult; annak szemei könnybelábadtak, ahogyan a szerelme fölé görnyedőt figyelte, majd legnagyobb meglepetésére a fiatal Taehyung tarkója alá csúsztatta véres ujjait és magához emelte az ernyedt, ide-oda bicsakló testet, és mélyet szippantott keservesen sírva a másik édeskés, rettentően csábító illatából, mely egyre kesernyésebb, szinte taszító formát nyert.

Kook remegve mérte végig az idősebbet, kábultan, mintha kiszakadt volna a dimenzióból, amibe mindketten születtek, mert a másik múló létezése teljesen elvette az eszét.
Taehyung sápadt ajkai repedezettek voltak, szép ruháját vörösre festette saját karmazsin vére, tincsei rendezetlenül hullottak angyal arcába. Kedvese nem tudta elképzelni, hogy belőle egy olyan gusztustalan, szemfogas teremtmény válhatott, de mégis ez volt az egyetlen végkimemetel, hiszen illata is árulkodó lehetett; bár volt valami a fiúban, ami eleve emberfelettivé tette őt. A szépsége mindenképp.

- Tae még él. - Suttogta előre meredve, mire Namjoon lemondóan sóhajtott újra, s kezdte türelmét veszteni, mintha egy gyermeknek próbálta volna elmagyarázni, miért ne ugráljon a sártócsában, ha az annyira izgalmas.

- Igen, ezért nem adhatod fel. Nem tudhatjuk, hogy a harapásod megmenti-e őt, de az biztos, ha nem teszed meg, később saját kezűleg kell végezned vele. És erről majd én gondoskodom. - Szavai keményen verődtek vissza a falakról a romos helyiségben, ahol már olyan csend honolt, hogy szinte vájta hallójárataikat is. A falka tagjai egyetlen pisszenés nélkül állták körbe őket, sajnálattal és tehetetlenül rágva ajkukat, hiszen alfáiuknak képtelenek voltak segíteni, ezt a nehéz döntést neki kellett meghoznia, és ezt a terhet senki ember fia nem vehette le a vállairól, csupán ő másíthatta meg a jövőt, bizonytalan burokkal vonva ezzel mindent, amit az magában rejtett.

Csak ősi legendák keringtek arról, hovy farkas emberhúsba marva újabb szörnyet teremtett maga mellé, mégsem mert teljesen hinni ebben, hiszen ha ez mégsem igaz talajból sarjadt, akkor valóban, az idősebbnek igaza volt: saját kezébe kell vennie a fiú halálát.
Azonban abban is biztos volt, ha ezek mendemondák alaptalanok, inkább saját magát teszi el láb alól ezzel cserbenhagyva új családját, minthogy a szerelmében kárt tegyen.

- Hát legyen. - Mondta gyémántcseppjei ellenére határozott hangon, remegés nélkül, és újra a már fanyar szagú bőr felületére csókot lehelt, mintha ajkaival cirógatná kedvese nyakvonalát, most utoljára. - Szeretlek Tae. - Sóhajtotta, és nem hagyva időt potyogó könnyeinek sem földet érni, éles fogaival a puha, ízletes húsba vájt.

A félelemmel és undorral telt gyönyör járta be testét az érzésre, és ugyan még nem kóstolt emberhúst, vagy nem ízlelgette vámpírét sem a pár összetűzés alatt, amit megélt, úgy gondolta ez egyikéhez sem lett volna fogható; édesebb volt, vággyal és akarattal teli, mintha az magától akart volna egyenesen a gyomrába jutni. Az aroma szétáradt a szájában, a nyelvét úgy simogatta, akár a legkönnyedebb selyem, agyát pedig pár pillanatra elborította egy veszélyes vörös köd, s ha nem lett volna eszénél, egy másodperc alatt sutba vágta volna a tervet, és kapzsiságból átharapta volna szerelme torkát.

Nagyot szusszanva szakadt el a papírként hasadó bőrtől, majd mintha azonnali eredményre számított volna, térdeire emelkedett, és ujjaival szerelme kézfejét simogatva várt, és megrögzötten, megszállott íriszekkel vizslatta őt, az összes farkassal egyetemben.
Ők is érezték: egyetlen hiba a gépezetben, és az alfájuk búcsúzik a világtól - önként.

Sziasztok!🥰

Az írói válság nem kímélt ugyan, mégis igyekeztem nektek fejezetet hozni, remélem nem csalódtok bennem, és élvezettel vetitek bele magatokat ebbe a részbe is ( jó, hogy ez a legalján van, így talán utólag bólogattok, nagyon vicces ebbe belegondolni).
A tervek szerint ebből egyetlen fejezet van már csak hátra, úgyhogy ne maradjatok le és segítsetek engem a csillagokkal is. Nem kell spórolni, az nem fogy el 😁❤