Nem számít | VKOOK (BEFEJEZETT)

35

Sziasztok!
Tudom, hosszú kimaradás volt, de hoztam egy újabb részt. Figyelmeztetek mindenkit, aki nem bírja az ilyesmit, inkább ne olvassa, a figyelmeztetések a történet leírásánál is jelen voltak már. Köszönöm, kellemes olvasást és Boldog Nyuszit nektek ^^

Az ordas fenyegetően villogó íriszekkel pásztázta végig a tágasnak, mégis romosnak mondható helyiséget, aminek padlóján szeretett alfája hevert - feltehetően eszméletlenül -, és ahol párja a szemfogas veszedelem karmai között ernyedten, kifacsart pozitúrában, fénytelen szembogarakkal meredt a semmibe.
Vére forrt, és egyszerre hűlt meg, ahogyan íriszei kedvese erőtlen testéhez tapadtak; izmai megfeszülve adták a vámpír tudtára, hogy ezúttal nem ússza meg a farkasok haragját, ugyanis nagyon rossz falkával kezdett.
Jaebumnak ez volt a célja, hiszen fel akarta őket bosszantani, és azzal a célzattal kaparintotta meg az emberfiút, hogy megmutassa, éreztesse ellenfeleivel, ő milyen fájdalmas, hosszú éveken ment keresztül általuk. Persze a bosszú mindig édesebb volt, kegyetlenebb, mint az elszenvedett valóság.

Ösztönből morgott, vicsorgott, és csaholt a magas férfi felé, a földhöz közelítve nagy fejével; támadó állást vett fel, de mattot kapott ellenétől, ugyanis szerelmét továbbra sem eresztette, nehogy váratlanul érje a támadás, így pedig vissza tudta tartani a végzetes harapást is - csak annyira távolodott el tőle, hogy a karmazsin cseppekkel szennyezett ajkain végigfuttassa hegyes nyelvét, majd pimasz vigyorral szóljon a fiatalabbhoz.

- Ide dugtad te is a pofád? - Kuncogott elégedetten, hiszen a célját elérte: a bábui a terv szerint csoportosultak a sakktáblán, az utolsó, mindent eldöntő küzdelemre. Végre.
Ha az éjfekete bundájú ember alakban lett volna, valószínűleg nem hagyja büntetés nélkül a másik szemtelenkedését, de szavak híján így csak egy fenyegető vicsorra futotta válaszul. Iszonyatosan zargatta érzékeny lelkét a helyzet, a tehetetlenség érzete, és az is, hogy egy ilyen nyavalyás, semmirekellő vérszopó markai között sorvad két általa szeretett ember élete is. Nem tudta, mit tegyen, és lassan beleőrült abba is, ahogyan azok a hosszú ujjak párja gerince vonalán siklottak végig kihívóan - persze Taehyung ebből mit sem érzékelt, hiszen élet és halál közt lebegett percek óta az utolsó löketre várva, ami megpecsételhetette a sorsát. Elbillen erre, - vagy arra, ez mind Jaebum kegyelmén múlt.

- Remélem megrágtad magadban, hogy feláldozod-e az egész falkád egyetlen, hasztalan, gyenge láncszemért. - Billentette fejét az alkarján hátrahanyatló fiú felé, mire a farkas szemei sötéten villogtak ellenfele irányába. - Tudod, mennyi múlt azon, hogy feladod-e a makacsságodat? - Kérdezte tökéletes hitetlenkedést színlelve, miközben nagyobbakat lépdelt oldalra, az ember pedig csak úgy hajlongott a karján, mint egy megkínzott, véres marionett; ezzel is csak a tüzet szította Jungkookban, hiszen mérhetetlenül fájt így látnia a kedvesét. - Egy hajszálon múlt, hogy kihal-e a mocskos fajtád, és ezt láthatóan nagyon elcseszted. Bedőltél nekem, úgyhogy egy ember miatt ma mindenki, akit valaha ismertél halott lesz, mire a nap nyugovóra tér.  - A szavak késként hatoltak az ónix bundájú tudatáig, és érthetően; erre a kijelentésre már képtelen volt tűrtőztetni magát. Izomkötegei pattanásig feszültek dús bundája alatt, a levegő megtelt apró elektromos szikrákkal, amiket ő gerjesztett maga körül; tapintható, és félelmetes volt az a feszültség, amit a testéből árasztott Jaebum felé.

'Most megdöglesz te féreg.' - Hiába csak csaholta ezt az állat, tisztán kivehető volt, mintha az egész a gyomra mélyéből tört volna fel bugyogva, halandó nyelven, hogy aztán végzetes fogsora közül vágtatva vigye a hírt a magas férfinak.
Ereje teljéből vetődött előre, hogy éles agyarai közé fogja a megcincált ruhájú fiút, óvatosan, szinte alig érve hozzá, mint mikor a kutya játszik gazdájával éppen csak érintve őt, mégis fürgén mozdult, hogy aztán a férfitól távolabb helyezze biztonságba a földön. Csak egy pillanatnyi ideje volt ellenőrizni, hogy lélegzik-e az idősebb, mert ezalatt Jaebum sem habozott, hiszen aki elsőnek mozdul - győz.
Hosszú karjai a farkas felé nyúltak, és igyekezett mögé kerülni, hogy elkaphassa, átölelje az állat torkát, így fosztva meg az éltető oxigéntől - bár ennél jóval erősebb volt, képes lett volna elroppantani a nyakcsigolyáit is egy kisebb mozdulattal, mégsem tette, csupán hátsó lábaira kényszerítette a másikat. Szórakozni akart.