Nem számít | VKOOK (BEFEJEZETT)

14

Sziasztok Bogaraim 💜
Mostanában elég kevés időm jut majd az írásra, de nagyon fogok sietni a következő részekkel is, ezt megígérem.
Remélem mindenki jól van és a munka/suli/vagyakettőegyütt mellett is szakít elég időt a pihenésre🥰💜💜

Taehyung a hajnali napsugarakat megelőzve kelt fel az ágyról. Tincsei kócosan meredeztek szerteszéjjel, szemhéjai fáradtan ereszkedtek alá, mégis küzdött az álmosság ellen. Haza akart érni, hogy a befejezetlen ház körüli feladatokat elvégezhesse, hogy aztán hamar újra barátai körében lelhesse örömét az önfeledt beszélgetésekben.
- Nagyon korai vagy drágám. - Minji néni rekedt de szeretetteljes hangja hallatszott amikor kiért a konyhába. - Valami dolgod van ma?
- Sietek hogy több időm legyen a barátaimra. - Mosolygott és egy ásítás keretében csoszogott az asztalig.
- Jól teszed, de ülj előbb le, mindjárt adok is reggelit. Addig nem mozdulsz sehova. - Az idős asszony sertepertélt a kis helyiségben és perceken belül terülj-terülj asztalkámat varázsolt a szőkeség elé.

Távozás előtt Taehyung váltott pár szót Hoseokkal az aznapi tervekről, s ugyan a fiatalabb egy ideje újra szomorkodott Jungkook távolléte miatt, egészen feldobta ha a Yoongiékkal töltött estére gondolt.
Bármikor eszébe jutott szerelme, s azon kezdett tűnődni miért vonult el olyan hirtelen a falujukból a másik, agytekervényeit azonnal megállásra kényszerítette. Rettentő kíváncsi volt, de feleslegesnek érezte többet gondolni erre a kelleténél. Ha eljön az idő úgyis mesélni fog neki, talán minden kérdésére választ kaphat majd.

A csirkék tápját szórta széjjel, mint ez idő tájt mindig, a szárnyasok pedig izgatottan repdestek körülötte, ezzel pár zsenge tollpihét hullajtva a fiú tincsei közé. Még így is elragadóan festett.
Hiába erőlködött, az ónix hajú újra felbukkant fejében, amiről igyekezett tudomást sem venni. Nehéz feladat elé nézett, agya kegyetlen játékot űzött vele. Utolsó szemérmetlen csókjuk rémlett fel benne, amitől úgy érezte a képzeletbeli pillangók hasában erőteljesen verdesni kezdtek, aprót sóhajtva guggolt le az állatok közé. Teste izzott, ártatlan őzike szemei a vágytól és a zavarosottságtól csillogva bámultak a messzeségbe. Végül lehunyta szemeit, hogy maga elé vetíthesse Jungkook szerelmesen őt pásztázó íriszeit, harapnivaló ajkait, és nem utolsó sorban fedetlen mellkasát ami igencsak megmozgatta fantáziáját.

Kár lett volna tagadni, Taehyung is érett tinédzser volt már, a fiatalabb pedig szinte az égig korbácsolta vágyát, elég volt egy intenzívebb pillantás, egy érzéki érintés és teljesen elveszett. Korábban is érezte már ezt, azonban az utóbbi időben ez erősebbé vált benne, talán a távolság tehetett mindenről.

Saját perverz gondolataira füléig vörösödött. A tápot eldobva fogta kezei közé paradicsompiros arcát, hogy beazonosíthatatlan magas hangokkal gazdagítsa a szárnyasok kotkodácsolását.
- Nem a legalkalmasabb az időpont igaz? - Végigfutott a hideg a hátán és megmerevedett. Lassan emelte fel fejét hogy a hang forrását keresse, amit hamar meg is talált.
Park Jimin a pajtának dőlve figyelte résnyire szűkült szemekkel a szőkeséget, karjait összefonta maga előtt.
Taehyungnak lövése sem volt arról mit keresett ismét a közelében a hátborzongató alak, de jelenleg nem is ez foglalta le a legjobban. Rögtön eszébe jutott az esti eszmefuttatása Hoseokkal, ezért kimérten nézett végig a fekete hajú alakján. Túl tökéletes volt. Makulátlan és gyönyörű.

Ugyan Jungkookot is hasonlóan látta, mégis más értelmet nyert a szó. Nem vonzódott hozzá semmilyen formában, inkább taszította a másik ragadozó mosolya, s a szemek amikkel őt figyelte megborzongatták.
- Megnémultál? - Gunyorosan szólalt meg, Taehyung elfintorodott. Nem szándékozott válaszolni, így ő is kérdezett.
- Hogy jutottál be? - Egyenesedett fel és gyanakvó tekintettel méregette.
A másik szélesebb vigyorra húzta ajkait és oldalra billentette fejét. Tetszett neki az ellenállás és az ellenszenv amit a fiú tanusított felé.
- Bemásztam. - Jelentette ki olyan egyszerűséggel, mintha az időjárásról tárgyaltak volna.

Amikor tekintetük egymásba akadt a fekete hajú arcvonásai ellágyultak.
Azoktól a kék íriszektől azonban a világból is ki tudott volna szaladni.
Jimin egy pillanatra meglepődve meredt a másikra, majd kilépett addigi árnyékkal borított helyéről.
- Milyen faragatlan vagyok, ne haragudj rám. Park Jimin vagyok. - Nyújtotta előre kicsi kézfejét. Mosolya szinte ragyogott a napsütésben, kis gödreivel igazán gyermeki kisugárzást ért el, szemei őszintén csillogtak. Taehyung felvont szemöldökkel pillantott rá, annak kezére majd vissza.
- Dehát.. Már bemutatkoztál... - Teljesen összezavarodott eddigi viselkedésétől, ideje sem volt felfogni az ártatlan szeletet amit a másikból kapott, mert annak tekintete elsötétült és ragadozó vigyorral meredt rá újra.

- Úgy hittem megfeledkeztél rólam. Igazán örülök, hogy újra találkoztunk Taehyung. Micsoda véletlen.
A szőke hajú tanácstalanul meredt az előtte állóra aki mintha folyamatosan észrevétlenül lopta volna felé a távolságot.
Ezt a badarságot.. Ilyen agyament egybeesés a világon nem lehet. Ez a srác bemászott volna bárki kertjébe, azzal a kockázattal nem számolva hogy agyon verhetik? Ugyan az utóbbi az ő fejében is megfordult idegesítő természete miatt, de sosem jutott volna el idáig a gyakorlatban. Jimint egyébként is elmeháborodottnak tartotta, de minimum kattantnak, ha kap egy jó erőset lehet még jobban elmennek neki otthonról..
- Nem tartanám véletlennek. Ez a második alkalom hogy ott bukkansz fel ahol én is.
- Ismét csak erre jártam. A városból jöttem és igazi ínyenc helyeket keresek. - Billentette oldalra fejét, majd orrát felhúzva húzódott vissza a gerendák alá.

Ez nem kerülte el a másik figyelmét sem, mégis megingatta a tény, a furcsaság eddig nem bántotta őt. Persze nem akarta megvárni amíg ez bekövetkezik, de mindenképp előnynek érezte a dolgot. Képtelen volt beazonosítani a szándékait.
- Nincs erre időm, sajnálom. - Fordult sarkon, hogy otthagyja a bosszantó alakot. Erős rántást érzett karján, mellkasával egy másiknak ütközött.
Megilletődve pislogott a nála kicsit alacsonyabb fiúra, akinek arca pár centiméterre volt csupán sajátjától. Hátrahőkölt, de a szorításból nem tudott kiszabadulni.
- Mit művelsz? Engedj el! - Emelte meg hangját és lóbálta kezét hevesen, a fekete hajú ezt igen szórakoztatónak találta.
- Azt hiszem kedvellek téged.

Kommentet és csillagot most is nagy örömmel fogadok!
Sok erőt küldök a hét maradék napjaihoz💜💙💚