Nem számít | VKOOK (BEFEJEZETT)

12

Fogalmuk sem volt mikor látják egymást újra, így minden percet hasznosan szerettek volna tölteni. Nem is olyan régi emlékeket hoztak szóba, nevettek Hobiék szerencsétlen dolgain, olykor hasukat fogva hahotáztak azokon, amiket Taehyung mesélt Jungkooknak. Hétköznapi témák voltak ezek, a fiatalabb azonban enyhe sajgást érzett mellkasában. Soha nem gondolta volna hogy ennyit változhat egy ember élete pár nap leforgása alatt, felborítva ezzel mindent ami történt vagy történhetett volna a jövőben.

- Látnod kellett volna Jin arcát. Szinte undorodott tőle, pedig egy aranyos gyíkról beszélünk. - Törölgette könnyeit a szőkeség.
Igen. Jungkook tudta, ez hiányzott neki már most is a legjobban. A barátai, akikre bármikor számíthatott, a bolondozásaik, a titkos gyülekezők a patak partján.
Taehyungot sokszor meg akarta látogatni, így a kezdeti rossz érzése ezzel kapcsolatban valamelyest enyhült, de a többiek.. Ez már más tészta volt. El szeretett volna tőlük búcsúzni, de ez lehetetlen volt, a másikat egy ilyen alkalom után nem hagyták volna nyugton a kérdéseikkel, ebben biztos volt. Nem akarta nehéz helyzetbe hozni őt.

Gondterhelten sóhajtott, ami Tae figyelmét sem kerülte el, ujjait arcára simította.
- Akármin is agyalsz, mindent meg fogunk oldani. Segítek neked. Ugyan.. Még én sem tudom miről van szó, de tudom nem hagynál itt minket a semmiért.
- Köszönöm. Hálás vagyok amiért.. Amiért az vagy aki. Nálad jobbat a világon nem is kívánhatnék. - Szemei apró félholdakká alakultak ahogy szívből mosolygott a másikra, ez pedig kölcsönös volt.

Ajkaik egy érzéki csókban forrtak össze. Szemhéjaik lecsukódtak, és egyszerre sóhajtottak egymás párnái közé. Finoman ízlelgették egymást, különböző élvezetes szögeket kerestek ahogyan elvesztek egymásban. Mozdulataik egyre követelőzőbbek lettek, az idősebb fantáziáját egyébként is megmozgatta már a másik félmeztelen alakja. Bárkivel egyetértett volna abban, ez a legszebb dolog amit valaha is látott.

Jungkook gondolatai közé ekkor egy idegen hang lépett, testét libabőr árasztotta el, minden izma megfeszült és nagy szemeket meresztett Taehyungra ahogyan elváltak.
- Sajnálom. De most mennem kell. - Cirógatta a másik tarkóját. A vak is látta mennyire nem akaródzik indulnia, de muszáj volt.
Felemelkedtek a hideg talajról és egymást ölelték az utolsó pillanatokban is.
- Várni foglak Kook. Kérlek.. Vigyázz magadra.. Bárhol is legyél. - Jungkook ekkor egy utolsó csókot lehelt a pirosló édességekre, mindkettejük gerincén áramütésszerű érzés szaladt végig, megborzongatva ezzel felhevült testüket.
Ujjaik még akkor is érintkeztek amikor Jungkook tett pár lépést a fák felé, szerelmes tekintetük összekapcsolódott. Az ónix hajú hevesen verdeső szívvel fordította el fejét és futólépésben tűnt el a sűrűben.

Taehyung feje zúgott, úgy érezte a talaj menten elfolyik lábai alól. Minden bizonytalannak tűnt, de bízott a másikban. Hitt abban, nekik lehet közös jövőjük, hiába a titkolózás és a még beláthatatlan nehézségek.
Ilyen és hasonló gondokon törve fejét indult haza, mert a hideg is kirázta a gondolattól, hogy bárkivel még összefusson odakinn.

~

Egy sötét alak a gyönyörtől borzongva mélyesztette fogait a lány nyakába, hogy az összes édes cseppet kiszívhassa remegő testéből. Reccsenve adta meg magát a gyenge bőrréteg, hogy szabad utat engedjen a most feketének tűnő folyadéknak.

Mélyvörös szemek világítottak az éj sötétjében, amik a távolt kémlelték ellenségek után kutatva.
Hiába a mennyei ízvilág, teljesen máshol járt, csak egy fiú lebegett előtte szakadatlanul.
Akarta őt, rettenetesen vágyott rá.
A fahéj és a vanília káprázatos aromája megrészegítette, emellett természetfelettien szépnek tartotta a teremtményt. Ilyen külalakkal nem lehetett ember, mégis hallotta finom kis szívveréseiből, tényleg a halandók táborát erősíti.
Kár lenne érte, esetleg kimenthetné őt, hogy az örök kárhozatba meneküljenek el ketten. A gondolatra ördögi vigyorra húzódtak vértől nedves ajkai és mohóbban tapadt a lassan színét vesztő fiatal bőrére.

- Izgatottnak tűnsz. - Hajította a földre áldozatát Kai és megtörölte szája szélét.
A másik óvatosan bólintott ahogy barátját figyelte, és eleresztette az immáron száraz testet ami tompa puffanással hullt a betonra. A városban voltak, az éjszaka leple alatt közlekedtek, akárcsak a szörnyetegek.
- Felkeltette a figyelmemet. - Fordult beszélgetőpartnere felé és a halottakat megemelve hajította azokat a legközelebbi kuka tetejére.
- Akiről beszéltél? - Kíváncsian csillogtak íriszei és sietett a már sikátorból kifele lépdelő mellé.
Válaszul kezeit zsebredugta és kimérten bólintott.
- Ha ennyire érdekel menjünk érte. Szerintem Ő sem haragudna meg ha egy igazi érdekességet vinnénk haza. A multkori hatalmas csalódás volt. Egy életképtelen idióta.. - Fintorgott, majd egy előre eltervezett irányba meneteltek tovább kiérve a sötét zugból.

- Az enyém lesz. - Sejtelmes ajakgörbület jelent meg arcán, az utcai lámpák fényei egy pillanatra megvilágították kegyetlen íriszeit. Nem hangzott fenyegetésnek, a másik azonban tudta, ezek után nem kellene szóba hoznia a dolgot. Amit eltervezett az úgy is volt, aki pedig az útjába állt... Nos ők már úgy sem beszélnek.
Következő állomásuk egy zenétől lüktető mocskos kis lyuk volt, a környékbeliek kedvence. Az előétel megvolt, ez pedig tökéletes hely a vacsorához.

Sziasztok!
Elhoztam a következő részt.✍️

Köszönöm azoknak, akik idáig kitartottak a történet mellett!
Hiába nem hiszitek, rengeteget jelent nekem amikor támogató csillagokat és/vagy biztató, érdeklődő kommenteket kapok!
Türelmet kérek mindig a következő részhez, a munkáim mellett nehéz gyorsan elkészülnöm a folytatással.

💜💜💜
A

wattpad kicsit megkavarta a részek sorrendjét (imádlak technika), ezért elnézést kérek mindenkitől.