Nem számít | VKOOK (BEFEJEZETT)

34

Az éj szülötte mozdulatlanul figyelte, hogyan csöpög gusztustalan, színefogyott, ragadós vére a padlóra, le a porba, míg az ember remegve engedte el a fegyverként használt tárgyat, és lépdelt hátrafelé, várva a siker pillanatát, azt, amikor a vámpír porrá válik előtte, mint a legendákban, vagy köddé foszlik szét, de nem történt semmi sem. A magas férfi csupán elborult, sötét tekintettel fordult meg vészjósló lassúsággal a hegyes fadarabot szorongatva ujjai között, majd erőlködés nélkül húzta azt ki saját húsából, és engedte, hogy az tompa puffanással érjen földet. Hallani lehetett, ahogyan a bomlásnak indult sejtek, szövetek eggyé váltak, nyálkás, mocskos hanggal kapaszkodtak újra egymásba, ezzel biztosítva, hogy a lény sértetlenül, teljes pompájában mutatkozzon a fiú előtt, fölé magasodva, villogó íriszekkel. Az egyetlen szemlélőnek a földbe gyökerezett a lába, reszketegen kapkodta a levegőt a valótlannak tűnő események láttán, hangos nyelése pedig tompán visszhangzott az omladozó falak között.

- Komolyan azt gondoltad, hogy elpusztíthatsz engem TaeTae? - Billentette oldalra fejét, és emelte kezét, hogy a szőke fürtökkel játsszon, miközben dallamos hangja hűvösen csengett. A halandó szívverése oly hangos volt, hogy még Namjoon is hallotta azt, pedig félájultan hevert a saját teste okozta romok között, ám így is felnyöszörgött, mert a fiú minden aortahangja segítségét könyörgött, ahogyan tekintete is, amint a nem létező kiutat kereste. Önző volt, amiért képes lett volna magára hagyni Namjoont, vagy csupán ember?

- Megérdemelnéd, hogy a pokolra juss. - Ejtette kimérten a szőkeség, bár ő sem tudta, honnan szedett egyáltalán bátorságot a halk, de határozott szavakhoz, miközben saját sós nedve szelte végig a bőrét minden centiméteren a mérhetetlen izgalomtól, és rettegéstől. Az előtte álló alak szimpla létezése is borzongást indított útnak gerince vonalán, végigkarcolva csigolyáit, amik veszettül sikoltottak, meghajlottak a teremtmény előtt. Az erőfölény egyértelmű volt, megmásíthatatlan, így nem volt oka reménykedni sem abban, hogy le tudna gyűrni egy ilyesfajta természetfeletti lényt. Igazából már nem is reménykedett, de félt a haláltól, mert érezte, hogy minden lélegzetvétellel közelebb jutott az utolsóhoz, mégis kapaszkodott a reménybe, foggal, körömmel sem eresztve azt.

- Ránk nem vár a halál után se menny, se pokol angyalom. - Vigyorgott rá eszeveszett módon a magasabb férfi, majd érintette ujjbegyeivel a lüktető erecskéket a halandó nyakvonalán. Lehunyt szemekkel töltekezett újra a fenséges, bódító illattal, ami lassan gúzsba kötötte őt; annyira emlékeztette aromája is volt szerelmére, hogy képtelen volt elszakítani érzéseit a tévképzeteitől, így szépen lassan belezavarodott saját gondolataiba, és egyre inkább hozott abszurd döntéseket. A fiú elhúzódott, hátrált az őt cirógató ujjak elől, bár lábai fel akarták mondani a szolgálatot.

- Ezek szerint számodra az öröklét a büntetés. Örökké egyedül. - Mosolygott a fiú gúnyosan, miközben édes fintorra húzta orrát, és még csak nem is sejtette, milyen mély sebeket szakított fel ezzel a vámpírban, akinek íriszei újra vért követelve, forrva, tüzelve meredtek a vele szemben álló fiatalra.
Taehyung a tincsei körül erős szorítást érzett, majd lábujjhegyre emelkedett, kezeivel fejéhez kapva, hogy a hajába markoló erős kéz után nyújtózzon, ezzel csökkentve a fejbőrét mardosó fájdalmat, szisszenve, azonnal könnyeket hullajtva, míg a félelem újdonsült erővel szánkázott végig szép vonásain - nem mintha el tudta volna akár egy pillanatra is ezeket a kőbe vésett emóciókat feledni.
Amint pilláit Jaebum felé emelte, tekintete találkozott az emlegetett pokollal, ami belülről marta fel őt is hirtelen; ürességet, őrületet, és szánalmat érzett, mintha belekóstolt volna abba a sanyarú sorsba, ami az idősebbnek jutott büntetésül. A szembogarak nyughatatlanul ugráltak ketrecükben, a sötét vörös paszta láthatóan örvénylett a rettegett szivárványhártyákban, szemfogai pedig ellentmondást nem tűrve bújtak elő ínye fogságából, hogy rémületet keltsenek áldozata szívében, ezzel tovább emelve annak pulzusát,mígnem ketyegője már ezseveszett táncot járt bordái ketrecében. A levegő az elejtett vad tüdejében rekedt, a porszemek megfagytak hirtelen, a testét pedig csontvelőig hatoló rettegés járta át, míg hallása egy pillanatra visszanyerte nem emberi voltát, így a fenti termek egyikében kattogó régi falióra csattogását hallotta utoljára, mígnem az is megszűnt járni, fogaskerekei utoljára fordultak meg egymáson, pont úgy, ahogyan gyomra is bukfencezett.