Nem számít | VKOOK (BEFEJEZETT)

7

Lassan nyílt ki a szeme az éjszaka közepén. Takaróját a földre tornázta forgolódásai közben, testét a csípős hideg rázta meg, így sóhajtva nyúlt le érte.
Valami nem volt rendben.
Úgy érezte nincs egyedül, a félelem nyomasztóan telepedett a sötét szobára. Gyorsan járták be íriszei az apró helyiséget, igyekezett megnyugtatni magát, csak képzelődik.
Percek múlva sem tudott visszamerülni a pihentető alvásba, ekkor lerugta magáról az ágyneműt és frusztráltan túrt tincsei közé miközben helyet foglalt ágya szélén.

A saját gondolatait nem volt képes követni. Vissza akarta idézni hogyan került ide, milyen volt az ezt megelőző napja, de képtelen volt rá.
Ez még jobban felbosszantotta, az pedig csak hab volt a tortán hogy nem érezte magát biztonságban.
Tanácstalanul vezette végig őzikeszemeit bútorain.
Amikor tekintete találkozott egy vörös szempárral megállt a mozdulatban. Halk morranást hallott, amitől rögvest elgyengült mindene. Rettegett, a vérre szomjazó lélektükrök kiszipolyozták belőle az energiát.

Sorra peregtek le előtte a képek, mi lenne a legésszerűbb döntés egy ilyen helyzetben, hogyan szabadulhat innen, mert ha ez a valami rátámad esélye sem lesz..
Sejtelme sem volt róla mivel áll szemben, de az életösztön ezen információ nélkül is tombolt benne.

Izmai megfeszültek, az ablakhoz vetődött. Az volt a legközelebb hozzá, és ugyan onnan nem vezette tovább a menekülési tervet, úgy gondolta a lehetőségei eléggé leszűkültek ahhoz, hogy ilyen apróságokon agyaljon.
Felsőtestével sikerült átvergődnie a párkányon, a félelme rohamosan nőtt, túlcsordult a korlátain. Akaratosan küzdött a bénulás és tehetetlenség ellen, ami úgy tűnt lassan maga alá gyűri.

Felsőjét valami előre rántotta, kiabálva bukfencezett a rövid fűben. Kapkodva szedte össze magát és ijedten nézett az előtte állóra. Amint megpillantotta a fekete fürtöket és az ismerős körvonalakat elnyílt ajkakkal csodálta, szíve hevesen vert bordái ketrecében.
- J-Jungkook?! - Hebegte zavartan, legszívesebben nyakába ugrott volna, de ez nem az a helyzet volt. A fiatalabb megragadta karját, és az erdőbe húzta őt a fák közé. Csaholó hangokat hallott pár méterre mögöttük, de nem mert hátranézni. Lihegve rohant szerelme mellett, aki hosszúra nyúlt percek után hirtelen fordult meg, messzire lökte magától társát.

Taehyung felsikított. Kétségbeesetten kapott a másik után, hiszen tudta, hatalmas veszély fenyegeti őket, a nyomukban van és mennyire tehetetlenek is ők ketten.
Lassított felvételben látott mindent.
Jungkook testével megfeszülve várta hogy a fenevad rávesse magát, szemei elszántan csillogtak. Hatalmas csattanással vágódott neki az állat, többször bukfenceztek a fűben mielőtt megálltak. Jungkook a farkas két állkapcsába mart, ezzel megakadályozva hogy ellenfele a húsába tépjen.

A szőke hajú döbbenten figyelte a küzdelmet. Párja mintha természetfeletti erővel bírt volna, a tőle sokkal nagyobb szörnyeteggel is kitartóan hadakozott, amíg az veszettül kapott fogsorával a fiú felé, nyála fröcsögött az indulattól.
Lehajította magáról az ordast, talpra állt és félve pillantott Taehyungra.
- Rohanj! Gyorsan! - Szemei aggodalmat és végtelen szeretetet tükröztek.

Nem mozdult. Izmai nem működtek, képtelen volt akár csak a talajról felhúzni magát. Nem tudott gondolkodni, túl sok minden történt ennyire rövid időn belül. Feje hasogatott, szemei lüktettek a terhelő képektől.
Pár pillanat alatt fordult meg az állás. Jungkook vállába mélyesztette fogait, a levegőbe lendítette, marcangolta őt. Fájdalmas kiáltás veszett el a fák sűrűjében.

Tae sós cseppjei megállíthatatlanul indultak útnak. Minden porcikáját átjárta a keserűség és félelem.
Újra elveszíti őt? Nem.. Nem lehet.
Megmaradt lélekjelenlétével lökte fel magát, kiáltva vetődött a végtelen vérontás irányába. Kilátástalan helyzet volt. A farkas eszement módjára rángatta a halálos állkapcsa áldozatául esett fiút.
Hangos reccsenés visszhangzott elméjében. Jungkook feje esetlenül bicsaklott minden irányba, szemei fénytelenül meredtek előre. Pulóverét saját vére festette mélyvörösre, a húsába mélyedő agyarak mellett továbbra is szivárgott élettelen testéből a nedű.

Keserves zokogás tört fel mellkasából, térdre rogyott az avarban. Fagyos őrület szorongatta szívét, elméje megzavarodott. Önmagát hibáztatta gyengesége miatt, magán cincálta a felsőjét, vadul tépte azt.
Egy pillanatra lehunyta szemeit, nem volt képes befogadni a látványt. Lehetetlen volt.
Amikor újra megemelte szemhéjait saját éjsötét szobájában találta magát.
Ruhája nedvesen tapadt hozzá, teljesen leverte a víz. Könnyei beborították porcelán arcát, mindene remegett.
A felismerés késként hasított belé, zokogott kezeibe temetkezve. Megnyugodott, hiszen csak egy borzalmas rémálmot élt át, az ideg pedig majd szét robbantotta törékeny testét, hiszen...
Jungkook még mindig nem került elő.