Nem számít | VKOOK (BEFEJEZETT)

2

A két fiú cseperedett. Elválaszthatatlanok voltak, hiába nézték rossz szemmel az ősök kettejük kapcsolatát, senki sem állhatott közéjük, az évek alatt pedig csak egyre erősebb lett bennük a ragaszkodás. Nem mentek sehova egymás nélkül, még a rájuk kiosztott feladatokat is közösen végezték el, és mindig volt egy nap a héten amit csak kettesben töltöttek, azon a tisztáson, pont úgy, mint régen.

Taehyung nem is sejtette, színpompás virágok nyíltak barátja szívében, amik csak arra vártak, hogy legszebb formájukat mutatva szedje le őket, a megfelelő pillanatban. Iránta érzett vonzalmát Jungkook maga sem értette még, erre várni kellett.

Nem volt buta, csupán soha nem volt még szerelmes, ennek ellenére is tudta, több köti őt Taehyunghoz, mint egyszerű barátság, valami sokkal erősebb és melengetőbb.
Veszettül várta a pillanatot hogy Taehyung üdvözlésképp szoros ölelésben részesítse őt, olyankor illata körbelengte és biztonságos burokba vonta, azt is, hogy kézenfogva szeljék át az erdőt, édes semmiségeken kacagva gondtalanul.

Hónapok alatt erősebb lett benne a vágy; a lopott pillantások, véletlen simítások a fiú ínycsiklandó testén.. Ezek nélkül képtelen lett volna életben maradni, sokszor, amikor Taehyung belefeledkezett egy történetbe, csillogó szemekkel figyelte vonásait. Szegény fiút önmagával rántotta barátja végtelenül pozitív személyisége, a lelkesedés, amivel képes volt bármilyen rossz hangulatból kirángatni őt.
Ő lett a fény az éjszakában.

Tae nem volt vak, mindent észrevett, mégis próbálta ezeket elfelejteni.
Csak a képzelete játszott vele? Az apró jeleket nem szerette volna túlgondolni, hiszen mindig közel álltak egymáshoz, nem akarta magát hitegetni, ugyanis gyengéd érzelmeket táplált a fiatalabb iránt. Hamis reményekbe nem vetett hitet, így ehhez fűződő gondolatait rendszerint elhesegette.

Tudatlanul rajongtak egymásért hosszú éveken át, nem tudták mikor kezdődött mindez - nem is ez foglalkoztatta őket a legjobban - csüngtek egymás szaván, függtek a titkos érintésektől, mind a ketten abba a tudatba ringatták magukat, egyáltalán nem feltűnő, amit művelnek. Való igaz, csak ők nem vették észre, mennyire átlépték már azt a határvonalat, amit a barátok, vagy ismerősök aligha engednek meg maguknak.

Jungkook betöltötte a tizenhatodik születésnapját, pontosabban annak volt az évfordulója, amikor a falusiak rátaláltak még csecsemőként. Ünnepeltek, Hoseok, Yoongi és Seokjin is velük tartott a patak partjára, kicsiny tábortüzet raktak, és a szüleiktől kért húsokat tűzdelték vékony, de erős ágakra, hogy hangulatos csevely mellett fogyaszthassák majd el.

Szóba került, a kisebb csoport legfiatalabb tagja elérte a házasodó kort, gyermeteg lelkükhöz híven élcelődtek, találgattak, a külsejéhez, személyiségéhez ki illene a legjobban.
Kellemetlen érzéssel töltötte el őt, olyanokkal párosították, akiket soha nem ismert, frusztrálta a gondolat is, ugyan a kamaszkorban már bőven benne volt, mégsem keltette fel az érdeklődését egyik lány sem. Nos.. Lány nem.
Ha őszintén megkérdezték volna tőle, kivel tudja elképzelni az életét, hezitálás nélkül vágta volna rá : Kim Taehyung.

Abban a pillanatban, mikor elméjén végigfutott a név, ónix pillantása összetalálkozott a csillagfényű íriszekkel, csalódottságot és szomorúságot vélt felfedezni a mélybarna szemekben. Saját mellkasa furcsán szorított a látványra - fel akarta vidítani, nevetésre bírni azt, aki a legfontosabb szerepet játszotta életében.
Halvány ajakgörbülettel simított a másik kézfejére, finoman összekulcsolta ujjaikat. Ekkor döbbent rá, tökéletesen illettek egymásba, mintha egymásnak teremtették volna őket.

Az idősebb arcát a tábortűz fényei különböző színekkel festették be, ám elfedni ez sem tudta a vörös legmélyebb árnyalatát márványbőre alatt.
Gyönyörűnek találta őt, fájdalmasan emberfelettinek.
Az idő és a tér megszűnt számára létezni, csak a szőke hajút figyelte, minden egyes idegszála megfeszülve tapadt a fiú alakjára.

Egymást méregették talán percekig, mozdulatlanul, nem láttak mást, nem érzékelték a külvilágot.
Kook lassan faragott le a távolságból, hogy teljesíthesse legfőbb kívánságát, csak egyetlen egyszer, büntetlenül megkóstolhassa a hívogató édességeket, sajátjain érezze teste melegét.
Ezzel egyáltalán nem volt egyedül. Egész lényükből áradt a kíváncsiság, a tenni akarás, szikrák pattantak kettejük között, felperzselve körülöttük az egyébként is forró légtömeget, ami kínzóan fojtogatta őket.

Vontatottan haladt előre minden mintha lelassult volna a világ, hogy egy apró másodpercre teljesen megálljon a mozgásban, időt adva ezzel a két fiúnak.
Párnáik összeértek; ártatlan pillanat volt ez, a legtisztább mind közül, lelkük elolvadt a különleges érzettől, hangos szusszanással nyíltak el ajkaik, egymásra lehelve ezzel az elhasznált levegőt.

Ekkor értettek meg mindent.