Nem számít | VKOOK (BEFEJEZETT)

22

- Jimin. - Tátogta Yoongi, amit csak Taehyung láthatott. Ő óvatosan bólintott, mert Mark és Hobi is őt figyelte válaszra várva.
- Hallottam.. Egy beszélgetést. Rossz előérzetem volt, azt mondták hogy.. 'Hamarosan kezdődik.' Nem tudtam mi.. De nem hangzott bizalomgerjesztően. - Talált ki gyorsan egy kisebb történetet, nehogy gyanút fogjanak társaik.
- Tényleg bizarrul hangzik... - Fintorgott Hobi még mindig sokkosan.
- Lehet hívnunk kellene a rendőrséget. - Motyogta Mark, ekkor pedig elhúzott mellettük három szirénázó rendőrautó. - Vagy.. Talán már mindegy is..
- Emlékszel az arcukra? Nem tudom mennyit érhet csak egy ember vallomása, de talán..
- Hagyd Hobi.. Háttal voltak. Sötét volt és arra sem emlékszem mit ittam össze ma este, nemhogy idegenek arcára. - Legyintette le hamar az ötletet.
- Srácok, menjünk haza. - Nyögte végül Suga és zsebredugott kézzel várta a reakciókat.
Elgondolkozva meredtek maguk elé egy pár másodpercig, majd csendesen indultak el. Semmi nem marasztalta őket, az pedig meg sem fordult a fejükben, hogy egy következő helyre menjenek. Nem maradt már kedvük és energiájuk egy újabb kimerítő, alkoholmámoros partihoz.
Taehyung és Yoongi feltűnésmentesen igyekeztek egymás mellé kerülni hogy megbeszéljék a történteket, de a másik kettő sehogy nem akart leszakadni róluk. Várniuk kellett.

Elmúlt már hajnal kettő, mégsem volt hűvös, a beton ontotta magából a napközben felvett forróságot. A fiúkból kifutott ugyan az adrenalin minden nemű hatása, mégsem fáztak. Hamar visszaértek Mark lakására. Mindenki átesett a fürdőszobai tevékenységek során majd eltették magukat másnapra. Kellett is az energia, ugyanis városnézést terveztek.
Gondtalan, csendes órák voltak ezek, mielőtt jó időre újra búcsút intettek Marknak és a városnak is. Hosszú és fárasztó út elé néztek.

~

Sötétség honolt az épületben, olykor rémisztő suttogások vertek visszhangot az óriási termekben. Vízcseppek koppantak a rozoga padlón és ahogy a fiú haladt előre, egyre borzongatóbb légfuvallatok érték szabad bőrfelületeit.
Szíve a torkában dobogott, fagyos hullámok cikáztak porcikáin, izmai fájtak és sajogtak.
Az éjszaka kimerítő volt halandó testének, bár ez sosem érdekelte. Képtelen volt figyelni saját magára, hiszen minden idegszálát lefoglalta az állandó készenlét és rettegés.

Ugyan neki nem volt félnivalója, érezte mások helyett azt a mértékű pánikot és rémületet ami átsuhant agytekervényeiken amikor megtudták, ennyi volt. Hiába küzdött ez ellen, megpróbálta kizárni az összes keserves érzelmet ami pár óra alatt méregként pusztította ép elméjét.. Lehetetlen volt.
Szemeiben könnyek csillogtak, olykor hangosan zokogva figyelte Gazdája áldozatait. Tekintete találkozott a halálravárt íriszekkel, volt aki méltóságát eldobva könyörgött és térdepelt a férfi előtt. Semmi nem számított.
Minden egyes vérben úszó estével egyre kevésbé tartotta magát embernek. Megkínzott, megfáradt és megkeseredett lelke darabjai apránként váltak le egészéről s üvegporként szaladtak szét a szélrózsa minden irányába. Ő maga ezt még csak észre sem vette. Saját léptei ítélték örök kárhozatra.
Érezte, valami nem teljes benne, az őrülethez volt ez hasonlatos.

Most mezítláb haladt az üresnek tűnő folyosókon. Egyetlen terem volt az épületben ahova szívből gyűlölt belépni, mégsem tudta elkerülni a látogatásokat. Gazdája várta, s ha késett nem volt kegyelem.
Nehezen rakta egymás után lábait, gépezetként fogyasztotta a métereket. Csak akkor tért magához, amikor ujjai a hűvös kilincsre fonódtak.
Összerezzent és nagy levegőt véve tolta maga előtt a nyikorgó ajtót.
- Ohh Jiminie. - Hallotta a borzongató orgánumot, szemeit lesütve közelítette meg a tulajdonosát.

~

A két fiú egymást ölelve veszett el egy őrjítő csókban. Testük felforrósodott, és mintha hónapok óta nem látták volna a másikat kaptak a kívánatos ajkak után. Azonban tudták nem az erdőben kellene egymásnak esniük, így pihegve váltak el, de mindkettejük szeméből sütött a színtiszta vágy.
- Hiányoztál. - Suttogta Jungkook, remegve simította ki szerelme arcából egyik szőke tincsét.
- Ezért ugrottál nekem mint egy vadállat. - Kuncogott Taehyung és hogy megelőzze hormonjaik erősebb csatáját leterelte magáról a fiatalabbat és felült a fűben. Valóban, amikor megpillantotta párját úgy csapódott neki akár egy meteor, elterültek az avaron. - Persze.. Nem mintha bánnám. - Harapta be alsó ajkát és sütötte le szemeit.

A fekete hajú nem tudta hogyan hozza fel a táborukba való látogatást Taenak, hiszen még azt se mondta el neki micsoda ő valójában. Egyáltalán lehet ezt normálisan közölni bárkivel?
- Tae.. - Suttogta, a pár másodperccel ezelőtti boldog mosolyt egy aggodalmas arckifejezés váltotta fel.
- Hmm? - A másik a fák lombjain áttörekvő napsugarakat szemlélte. Ha párja mellette volt mindent annyira csodálatosnak látott.
- Azt mondtam ha.. Lehetőségem lesz rá elmondom neked mi ez az egész. - Ennyi elég volt az idősebbnek ahhoz, hogy éles szemeit Jungkookra emelje és türelmetlenül fészkelődjön. Mióta várt már erre. Óvatosan bólintott válaszul.
- De.. Amit mondok senkinek nem mondhatod el. Soha. Ez nagyon fontos. Érted amit mondok igaz? - Igyekezett nyomatékosítani a másikban, mennyire titkos információ az amit átadni készül neki.

Taehyung elgondolkozva és bizonytalanul bólogatott újra. Ezzel lehet már elkésett..
A városnézés alatt Yoongival elszakadtak a másik kettőtől és mindent megbeszéltek. A szőke hajú belátta, ezt nem lehet anélkül folytatni, hogy ne tárgyalnának meg mindent alaposan. Ő is érintett volt Jimin által. Bár arról halvány fogalma sem volt, az ártatlan fiúnak milyen szerepe volt a történtekben.
Ugyan semmivel sem voltak előrébb, mégis megnyugtatta őket, hogy valakivel megoszthatták gondolataikat. Senki másban nem bíztak ennyire.
- Rendben. Ne húzd tovább az időt kérlek. - Nyüszítette és szembefordult vele törökülésben, Kook követte a példáját.
- Hiszel.. A legendákban? - Vonásai megkeményedtek, szerelme minden apró reakcióját figyelemmel kísérte.
- Nos.. Igen. Egy ideje más sem jár a fejemben, csak.. a lények amikről a faluban regélnek.
- Nem minden, de nagyon sok benne az igazság Taehyung.

Az idősebb meredten bámult maga elé. Szédült, de nem pánikolt, valahol erre számított. Halkabban kérdezett.
- És te.. Melyik vagy?
Jungkook szemei nagyra nyíltak. Nem gondolta volna, hogy Tae ennyire könnyedén fogadja a nagy horderejű híreket is.
- A barátságosabbik. - Mosolygott halványan. - Farkas vagyok.
Ugyan Taehyung szíve kihagyott egy ütemet, de arcán semmi változás nem látszott.
Vérfarkas. - Ízlelgette a szót, de a jelentését nem tudta elrendezni magában. Nem lehetett olyan mint amivel korábban találkozott már. Képtelenség, hogy csak úgy egyik testből egy sokkal nagyobba változzon át. Biztosan csak álmodta... De akkor Kook.. Miben lehet más mint egy ember? Erősebb? Gyorsabb? Vagy mind a kettő? Vonyít a Holdra?
Gondolataira megrázta fejét, mintha ezzel a bugyuta foszlányok is távoznának, és kissé csipkelődve szólalt meg.
- Akarod mondani vérfarkas igaz?
- Csak a nevünk rémisztő.. De legtöbbször ártalmatlanok vagyunk. - Kisebb szünetet tartott majd szinte felhorkant annyira kitért a hitéből. - Taehyung! Mi az istenért nem zavar ez téged?!
A megszólított nagy szemekkel pislogott majd kitört belőle a nevetés.
- Ugyan.. Amilyen furcsa dolgok történnek velem mostanában, nem tudok meglepődni semmin sem..

Jungkook értetlenül bámulta a gyönyörű íriszeket.
- Ne nézz így rám. Hiszen.. A szerelmem vagy.
- De nem vagyok teljes értékű ember. - Hadonászott felháborodva a levegőben.

- Kook. - Fogta kezei közé arcát és mosolyogva érintette össze homlokukat. - Amíg engem szeretsz.. Nem számít.

Sziasztok!
Remélem van olyan akinek kezd összeállni mi történik itt ;)
Van még türelmetek? 🤭
Pusszantás mindenkinek💜🏳️‍🌈
🌟🌟🌟