Hátrahagyott

8.~Városnézés~

Az első szerelem varázslata tudatlanságunk, mellyel azt képzeljük, hogy sosem érhet véget.
🌿

Elérkezett az a nap amikor megbeszélték a találkát a tünde és az ember. Valeri már hajnalban elindult, hogy időben odaérhessen. A Holdfény tó mentén lépdelt, amikor hangos lépteket hallott maga mögül. Megilletődve hátra fordult, Amra rohanva utolérte Valerit.
– Mit csinálsz itt? – kérdezte Valeri csodálkozva.
– Veled jövök, mégis csak az emberek közé mész, jobb, ha a közelben van valaki, aki tud segíteni – mondta, majd felemelte a kezében lévő íjat.
– Íjjal akarsz megvédeni? – kérdezte visszatartva a röhögését.
– Aham, persze még gyakorolnom kell, de... – próbált javítani a helyzetén.
– Köszönöm Amra – mondta elmosolyodva Valeri, így már ketten indultak meg a Folyópart városa felé. Délutánra megérkeztek, Amra egészen a Sötét Erdő széléig kísérte Valerit, ahol viszont megállt, erősen magához szorította a lányt, majd útjára engedte.
Valeri kisétált az erdő elé, ahol mellkasa elé szorosan összefonta a kezeit, és így nézett körbe. A folyóparton meglátott egy embert, aki egymagában ült, mellette csak egy nagyobb csomag hevert. Valeri haját megigazította, hogy megbizonyosodjon arról, hogy a hegyes fülei takarásban vannak.
– Üdv – köszöntette a fiút. Jasper ámultan megfordult, majd elmosolyodott a leány látványán.
– Hát eljöttél – Valeri biccentett, és a fiú melletti csomagra bámult.
– Az engem illet, ugye?
– Igen – bólintott Jasper – Nem tudom, hogy jó lesz-e méret, de remélem.
– Ne aggódj ezen – mondta Valeri, majd egyszerű mozdulattal ledobta magáról a köpenyét, alatta egy egyszerű fehér ruhát viselt, azt is könnyedén lekapta magáról. Jasper elkapta a fejét, és elpironkodva a folyó hullámaira szegezte a tekintetét.
– Azt hittem, hogy az erdőben fogsz átöltözni – motyogta halkan Jasper. Valeri ekkor már fehérneműben volt, pont lehajolt a hozott ruhákért. Ledermedve kikerekedett a szeme és gyorsan a zsákba nyúlva kikapott egy ruhadarabot, amit maga elé szorított. Teljesen elfelejtette, hogy Jasper előtt öltözik át, az évek során már annyira természetes volt számára, hogy Amra előtt vetkőzik és öltözik. Megköszörülve a torkát felkapta az új ruháit, amik egyszerűek voltak, egy fehér felső és egy szürke rakottszoknya. Még bőrcsizmát is kapott, amit könnyedén felvett, felállva viszont elhúzott szájjal nézett a szoknyájára, ami rövidebb volt, mert tündeként hosszabb lábai voltak, mint egy embernek. Utolsó simításként a fehér felsőjére felvett egy vastagabb szőrkabátot.
– Hogyan festek? – kérdezte érdeklődve.
– Bámulatosan – válaszolta Jasper tátott szájjal. Valeri elmosolyodott, majd a fejét elkapva a fiúról, a város felé fordult. Jasper vezetésével megindultak a kitaposott úton. Folyópart város atmoszférája magával ragadó volt, az utcákon lelkes emberek haladtak, és egymással beszélgettek. A földút két oldalán téglafalas, valamint fenyőfa háztetőkkel ellátott épületek sorakoztak fel egymás után. Kisebb veteményesek is előfordultak egy-két kertben. A város mozgatókereke a halászat volt, amit a folyón, és a nem messze lévő tengerparton hajtottak végre. Valeri szemeivel minden érdekes dolgot kiszúrt, a séta során izgatottan kapkodta fejét a házak között. Jasper felé pillantva kinyitotta a száját, hogy érdeklődjön, de a fiú idegesen karon ragadta, majd egy szűkebb utcaszakaszhoz vezette.
– Valami baj van? – kérdezte halkan a tündelány, majd a főutca részhez fordult, ahol néhány fiatal ember sétált egy csapatba vergődve.
– A barátaim. Ők küldtek az erdőbe. Azért tértünk le az útról, mert még nem tartom jó ötletnek, hogy más emberekkel is találkozz. Majd... majd valamit kitalálok, hogy hogyan lehetne megszerettethetni a többi lakossal – mondta a fiú.
– Jasper ezzel ne fáradj, nem kell, hogy az emberek megszeressenek.
– De jó lenne, ha nem félnének tőled.
– Jó, ebben tényleg igazad van – felelte Valeri, majd egymás mellett sétálva tovább haladtak. A városnézésük során sok mindent megtekinthetett Valeri, a központi teret, ahol egy kicsi templom volt építve, megnézték a városvezető lakhelyét, és még Jasper családi házuknál is elsétáltak. Útjuk közben Jasper a pékesnél vett maguknak egy-egy perecet, amit sétálás közben elfogyasztottak. Valerinek az új fajta étel ízlet, nem volt különleges, de mosolyogva rágcsálta a letört falatot. A városszéléhez közeledve megláttak egy kisebb gyerek csapatot. Jasper lazán intett feléjük, és a rájuk vigyázó két lánynak is.
– Ők kicsodák? – kérdezte kíváncsian Valeri.
– Sok ismerős, ott van köztük a két kistestvérem – mutatott egy pillanatra a csoport bal oldalára, ahol kettő ugyanolyan kinézettel rendelkező kölyök állt. – Ethan és Nathan.
– Mintha a kicsi énjeid lennének – felelte Valeri. – Nagyon aranyosak – Jasper elmosolyodva ismertette a többi személyt is.
– Mellettük Charlie áll, ő az unokatestvérünk apai ágon. A többiek meg csak barátok. Például a kicsi szőke az Millie, Veronica húga.
– Ki az a Veronica?
– Oh ő ott áll középütt – Jasper ujjával rámutatott egy tizenhét év körüli lányra. Ahogy kishúgának, neki is göndör szőke haja volt.
– És mit csinálnak? – kérdezte kíváncsian Valeri.
– Amíg a felnőttek dolgoznak, halásznak, szőnek, addig a nagyobb testvérek vigyáznak a kisebbekre.
– Akkor neked nem kéne... – mondta sejtelmesen a tünde.
– A lányok dolga, mi fiúk megtanulunk harcolni, és munkát találni magunknak.
– Érdekes – felelte Valeri bólogatva, miközben újabb falatot harapott le a perecéből.