Hátrahagyott

43.~Közeleg a háború~

Adj egy esélyt, hogy megmutathassam, neked találtak ki engem.
🌿

– Segítség! Gandalf! Valaki segítsen! – szűrődött ki a szoba ajtaján Trufa kétségbeesett hangja. Valeri, Legolas és Aragorn futólépésben berontottak a szobába, ahol meglátták Pippint, akinek a kezében egy világító gömb ficánkolt. Aragorn kikapta a hobbit kezéből, de az ő kezéből kiesett, így végig gurult a padlón. Gandalf felpattanva villámgyorsan letakarta a köpenyével a gömböt.
– Pippin! – kiabálta Trufa, és ijedten Valerihez guggolt, aki már a karjaiban tartotta a levert kicsi hobbitot.
– Ostoba Tuk! – kiáltotta Gandalf, majd ő is Pippinhez kocogott.
– Nincs légzése – dadogta Valeri, miközben görcsösen a karjaiban tartotta a falfehér arcú félszerzetet. Gandalf aggódva megfogta Pippin kezét, aminek jéghideg tapintása volt. Kezét a göndör világos barna tincsek alá rakta, koncentrálva lehunyta a villogó szemeit. Pár másodperc múltán Pippin zihálva kinyitotta a szemeit, és ijedten kapkodta a fejét.
– Nézz rám! – parancsolta Gandalf, így Pippin a tündelány karjaiban fészkelődve a mágus felé fordult.
– Gandalf! Bocsáss meg!
– Mit láttál? – kérdezte Gandalf feszülten. Pippin tovább zihált, de a mágus érintésére kissé lenyugodott, majd meglepve pillantott Valerire, aki mindvégig a karjaiban tartotta.
– Nézz rám – ismételte meg a mágus, és kérdőn fürkészte a hobbitot.
– Egy fát. Egy fehér fát egy köves udvaron. Halott volt. A város meg égett – dadogta.
– Minas Tirith... Ez minden? Ezt láttad? – kérdezte a mágus.
– Láttam még... Láttam őt – hebegte halálfélelemmel. – Hallottam a hangját a fejemben.
– Mit mondtál neki?
– Kérdezte a nevemet, de nem feleltem, és ezért megszorongatott.
– Mi mondtál Frodóról és a Gyűrűről? – faggatta Gandalf tovább.
– Semmit – rázta meg a fejét ijedten. Gandalf aggodalma alább hagyott, és elengedte a hobbit kezét.
– Bolond... de megmaradtál derék bolondnak – felelte, halvány mosollyal felkelt a padlóról. Valeri eközben óvatosan felsegítette a hobbitot.

***

– Szerencsénk van. Pippin az Ellenségünk tervébe pillanthatott a palantírba – szólalt meg a mágus, a ruhahanyagba bugyolált gömbre emelte a tekintetét. – Sauron elindult, hogy lesújtson Minas Tirithre. A Helm-szurdokbeli vereségből egy dolog tűnt ki, Elendil örököse felfedte magát – magyarázta, és Aragornra pillantott. – Most már tudja, hogy az emberek erősebbek, mint hitte. Akad még bátorság és erő, hogy dacoljanak vele. Sauron tart ettől. Nem kockáztatja, hogy Középfölde népei egy zászló alá gyűljenek. Földig fogja rombolni Minas Tirithet, mielőtt egy király visszatérhetne az emberek trónjára – magyarázta, miközben a legtöbben Aragornra pillantottak.
– Ha Gondor jelzőtüzei kigyúlnak, Rohan álljon készen a harcra! – intézte a szavait Théoden király felé.
– Mondd, miért siessünk azok segítségére, akik nekünk nem segítettek? – kérdezte hidegen Théoden. – Tán tartozunk Gondornak?
– Én odamegyek – szólalt meg Aragorn, aki eddig meg sem mukkant.
– Nem! – vágta rá azonnal Gandalf.
– Szólni kell nekik! – erősködött a sötétbarna hajú férfi.
– Fogunk is. Viszont neked más úton kell odajutnod – mondta, miközben hangerejét lejjebb vitte, már nem csak Aragornra nézett, hanem a mellette álló törpre és a két tündére.
– Kövessétek a folyót. Keressétek a fekete hajókat. Én pedig... – szemével most Pippin felé fordult.
– Elvágtatok Minas Tirithbe, még hozzá nem egyedül. A sok kíváncsi hobbit között te vagy a legrosszabb Peregrin! – jelentette ki Gandalf elnyelve a mosolyát, majd intett a hobbitnak.
– Gyerünk! Szaporán! – emelte fel a hangját a mágus.

Mikor a nap az ég tetejére fog érni, akkor terveznek elindulni Gandalfék. Valeri nagylelkűen és kissé letörten kísérte Pippint és Trufát az istálló felé, ahol a mágus már várta őket.
– Hová megyünk is? – kérdezte megszeppenve Pippin, miközben néha maga mögé pillantott, ahol Valeri ballagott.
– Miért néztél bele? Miért kell mindenbe belenézned? – morgolódott Trufa, kikerülve a kérdést.
– Nem tudom. Hajtott valami – mondta Pippin halkan, majd tanácstalanul megvakarta a fejtetőjét.
– Mint mindig – mondta mérgesen a mellette sétáló.
– Sajnálom, érted? Nem fog előfordulni többet! – felelte megbánva Pippin.
– Nem érted? Az Ellenség azt hiszi, hogy nálad a Gyűrű! – állt meg hirtelen Trufa, dühösen Pippinre meredt. Valeri is megállt, szótlanul lesütötte a szemét. Nem akart beleszólni a két hobbit vitájába.
– Téged fog keresni. El kell tűnned innen! – jelentette ki az idősebbik.
– És te? Velem jössz? – kérdezte Pippin. – Trufa? – szólította meg kétségbeesetten.
– Gyere! – morogta, miközben kitért a válaszadás elől. – Tessék! Egy kis útravaló – nyomott a barátja kezébe egy kis tasakot.
– A maradék lápatoroki dohány – tette hozzá halkan. – Tudom, hogy a tiéd elfogyott. Túl sokat füstölsz, Pippin – figyelmeztette, majd elfordult a hobbittól, az istálló kapuja fellé sietett.
– De hamarosan látjuk egymást, ugye? – kérdezte Pippin, és hátra fordult Valerihez, hátha tőle kap valami választ.
– Pippin... – suttogta Valeri, de nem folytatta, mert ráhagyta Trufára a dolgot.
– Nem tudom. Nem tudom, mit hoz a jövő – vallotta be az idősebb hobbit, majd belépett az istállóban, ahol Gandalf már egy gyönyörű fehér lovon üldögélt. Valeri köszönt a mágusnak, majd hirtelen karon ragadta Pippint, és felültette Gandalfhoz.
– Ég veled Pippin – búcsúzott Valeri szomorú mosollyal az arcán. Pippin szeppent arccal biccentett a tünde felé, majd kérdőn Trufa felé fordult, mintha az várná, hogy ő is a lovon fog csücsülni.
–Trufa? – hebegte fájóan, de nem kapott választ, mert ekkor a mágus felemelte a hangját.
– Vágtass, Keselyüstök – parancsolta Gandalf. A szépséges állatnak nem kellett több utasítás, kirobbanó gyorsasággal elhagyta az istállót.