Hátrahagyott

18.~Erdőtündék~

Ha úgy tűnik, nincs segítség, közelebb van, mint remélnéd.
🌿

Sötét fák között bandukoltak. A két erdei tündének a nyomait próbálták követni, de alig hagytak maguk mögött jeleket, így nehéz volt megtalálni a helyes utat. Valeri a felsője alá dugta a nyakláncát, hogy ne keltse fel a tündék figyelmét, ha találkoznak egy másikkal. Hangokat hallottak északkeleti irányból, Nevetgéléseket, poharaknak a hangos összekoccintását és egy kedves hárfa dallamot. Valami összejövetelnek nézett ki, nem tudták pontosan, hogy hova is érkeztek, de sejtették, hogy még nem a Tündekirály palotájánál vannak. Valeri és Amra a köpenyüket felöltve lassan, és barátságosan közelítették meg a területet. Az erdőtündék bizonyára meghallották őket, mert a hangzavar elcsendesedett, és csak susmogást fújta feléjük a gyenge szellő. Egy nyitott tisztásra értek, ahol egy kisebb kastély épület állt, kertjében megannyi erdőtünde álldogált, vagy a dús fűben heverészett.

A hely teljesen eltért a megszokott bakacsinerdei láttaktól. A sötétségnek itt semmi nyoma nem volt, minden fényesebbnek tűnt, amit a tündevarázslat biztosított. Az erdőtündék kérdőn bámultak a két vándorra. Végigmérték őket, így Valeriéknek is több idejük volt körbe nézni. A kastély előtt lézengők legtöbbje vékonycsontúak és emberi mértékkel mérve mindannyian soványak voltak, de volt köztük erősebb csontozatú is. Ruházatuk hasonló árnyalatokban (barna és zöld színben) pompázott, mint a két vándornak. Többségük pirospozsgás arccal figyelte őket. Hajuk vörösesszőke, barna és fekete hajszínben fénylett. Kék és zöld szempárjaik kíváncsian csillogtak a tündelányok láttán. Valeri és Amra lassan felemelte a karját, jelezve, hogy nem ellenséggel van dolguk. Az erdőtündék vidám nép volt, ám óvatosak, így csak messziről bámészkodtak, néhányuk fegyvert is ragadott. Egy magasabb barna hajú tünde férfi kilépett a tömegből, tartása határozott volt, lépései úgyszintén. Bátran a két tündelányhoz lépett.
– Kik vagytok? Mi dolgotok van az erdőben? – kérdezte, miközben a kékeszöld íriszeivel fejbúbjuktól a talpaikig szemügyre vette őket.
– Völgyzugolyból érkeztünk, átutazóban vagyunk. Baráti szándékkel jöttünk ide – válaszolta Valeri, és Amra mellkasára bökve bemutatta magukat.
– Carfaren Amra, én pedig... – Valeri elakadt, mert ezt elfelejtették megbeszélni. Nem mondhatja el a vezetéknevét, mert az nagyon gyanús lenne.
– Valeriana vagyok, Tiarsus lánya – felelte. A barna hajú összeszűkült szemekkel egy ideig szótlanul bámulta őket, láthatóan azt mérte fel, hogy megbízhatóak-e.
– Holaro Goran – mutatkozott be végül. – Le nathlon na mâr nín! – tette hozzá, ami azt jelentette, hogy: „Üdvözöllek az otthonomban."
Valeriék mélyen meghajoltak Goran előtt, és hálásan megköszönték.
– Gyertek, igyatok és egyetek, amíg van! – mondta nevetve, mire a többi erdőtünde is feloldódott a feszült hangulatból. Egy szép faragott asztalkához sétáltak, amit temérdeknyi gyümölccsel, kenyerekkel, és különféle fűszeres húsokkal meg volt pakolva. Valeri és Amra a falatok között nem győztek köszöntetet mondani. Goran nevetve legyintett, majd érdeklődve kérdezgette őket Völgyzugolyról, amikre egészen sok mindent tudtak mesélni, így fel sem merült a körülöttük állóknak, hogy nem oda tartoznak. A vörösessárga hajú két nagyobb falat között Goran felé fordult kíváncsian.
– Mit ünnepeltek? Ha szabad kérdeznem – kérdezte szerényen. Goran elmosolyodva válaszolt.
– Habár itt az erdőben nem érződik, de nyár van. Amit mindig jó megünnepelni.
– És... – lépett melléjük egy vörösesbarna hajú tünde férfi, akiben már jócskán volt alkohol, olyasmi fajta, ami még a tündékre is könnyedén tudott hatni – mi mindent ünneplünk, nem kell semmi esemény. De ha már kérdezted, hát akkor ünnepeljük a ti érkezeteket! Nagy örömmel üdvözölünk Amra, és Valeriana! – kiáltotta, miközben magasba emelte az italát, akiknél volt pohár ugyanígy tettek, és a két vendég tiszteletére kiitták a tartalmát.
– Vulre azt hiszem eleget ittál – sétált melléjük egy alacsonyabb tündelány, arca fiatalos volt, barna haját egy laza fonatban viselte. Kedvesen a két tündelány felé pillantott.
– Szívesen látunk itt titeket, és biztos vagyok benne, hogy a Tündekirály is – mondta, és a barna szemeivel megnézte magának mindkettőt. Amire Amra elvörösödve elrejtette az arcát a pohara mögé. Valeri csak egy baráti mosollyal biccentett. Goran viszont felvont szemöldökkel nézett az alacsony, és még csak a százas éveiben járó tündelányra.
– Rosanhi? Te mégis mit csinálsz itt? Jaj, bocsánat – megköszörülve a torkát folytatta – Holaro Rosanhi – mutatta be.
– Ugyanaz a vezeték nevetek – jegyezte meg Valeri.
– Igen, anyai ágon másod-unokatestvérek vagyunk – mondta Goran – De visszatérve Rosanhira... Mit keresel itt? A palotában van a helyed – szidta le a rokonát. Rosanhi szemei vakítóan villantak, és unottan pillantott a tünde férfira.
– Képzeld Thranduil adott szabadságot.
– A szobalányoknak van szabadsága? – kérdezte csodálkozva.
– Igen – vágta rá egyszerre Rosanhi és Amra. A két tünde egymásra pillantva elnevették magukat. Valeri elmosolyodva hallgatta, ahogy a két tünde kioktatja a szobalányok jogairól.
– Te is szobalány vagy? – kérdezte derűsen Rosanhi, örülve, hogy talált egy olyat, aki ugyanabban a cipőben jár.
– Olyasmi és Valeri is – tette hozzá a hazugságot, hogy még jobban elfedje Valerinek az igazi kilétét.
– Ja, igen én is az vagyok – csatlakozott a beszélgetésbe.
– Kinek? – kérdezte kíváncsian Rosanhi.
– Arwen, Elrond lánya – vágták rá ugyanabban a másodpercben.
– Most nekünk is szabadságunk van, – vette át a szót Amra – így azt terveztük, hogy vándorlunk egy kicsit, és meglátogatjuk a tóvárosi ismerősünket – osztotta meg a kitalált sztorijukat a fiatal tündelánnyal.
– Na én akkor megyek is – felelte kínosan nevetve Goran, aki nem tudott hozzá szólni a témához.
– Oh szívesen veled tartok – szólalt meg Valeri kedvesen. – Majd itt az asztalnál találkozunk, jó? – fordult Amrához sejtelmes tekintettel.
– Persze, persze – bólogatott hevesen. Valeri szemével szórakozottan Amrára és Rosanhira pillantott, aztán Goran mellé lépve elsétáltak a megterített asztaltól.