Hátrahagyott

33.~Út dél felé~

Az aggodalom része az életnek, de soha ne hagyd, hogy elhatalmasodjon rajtad és uralkodjon fölötted.
🌿

Tanács végeztével épp delet ütött az óra, így átmentek a terembe, ahol már finom meleg étel várta őket. Valeri az izgatottságtól, és egyben a félelemtől alig bírta lenyelnie az ebédjét. Türelmetlenül várta, hogy a bakacsinerdei tünde befejezze evést.
Miután a tündék és az emberek jól laktak, (hobbitok természetes ekkor kezdtek neki a harmadik fogásnak) páran felkeltek a székükből, és illedelmesen megköszönték az ebédet, majd csendesen elhagyták az ebédlőt. Legolas is így tett, amint kilépett a díszes boltozaton, Valeri felpattant, meghajolt Elrond előtt, és kislisszolt a küszöbön. Ezt a folyosót már jól ismerte, mert anno Amrával erre felé voltak a vendégszobáik, és amint kiderült, most is itt szállásolták el az újonnan érkezőket. Valeri még pont időben elcsípte a herceget, ahogy a szobába belép, és behajtja mögött az ajtót. Mielőtt becsukódott volna a faszerkezet, Valeri megállította, nagy lendülettel szinte berontott a szőkéhez.
– Legolas! – mondta Valeri ingerülten.
– Mi történt? Valami baj van? – kérdezte Legolas kissé idegesen, és már nyúlt is a szekrényre helyezett íjáért.
– Hagyd –felelte Valeri lejjebb véve a hangját. – Nem kell az íjad most – magyarázta, amire egy apró bólintás érkezett válaszként.
– Mit szeretnél? – nézett Valeri szemébe kérdőn.
– Hogy mit szeretnék? – háborodott fel a tündelány – Mégis mi a fenéért csatlakoztál a Szövetségbe? Thraundil csak azt mondta, hogy vigyük el a hírt Gandalfnak. Egyáltalán nem említette meg, hogy egy ilyen veszélyes küldetésre menj.
– Nem értelek Valeriana. Te is csatlakoztál.
– Igen – fújtatott dühösen – De csak azért, mert a Tündekirály küldöttjeként kötelességemnek éreztem, hogy kövesselek téged –mondta Valeri, kicsit belezavarodott, ahogy kimondta hangosan a szavait.
– Én meg kötelességemnek tartom, hogy egy ilyen nagy célt, ami Középfölde jövőét befolyásolja, abban segítsek.
– Senki sem kéri, hogy hős legyél... – mondta Valeri egyre idegesebben.
– Itt nem én vagyok a hős – vágta rá Legolas.
– Nagy veszélyek várnak ránk – felelte a tündelány, elkezdte felsorolni, hogy milyenféle megmérettetésben lehet részük. Olyan gyorsan hadarta, hogy néha nem is lehetett megérteni. Egyszer csak megállt, csodálkozva meredt a szőke tünde szürkéskék szempárjába, aki kezeivel két oldalon megfogta a kipirult orcáját.
– Valeri ne aggódj a jövő miatt. Aminek jönnie kell, jönni fog, és ha itt lesz, szembenézünk vele – suttogta Legolas olyan közel hajolva a tündelányhoz, hogy érezték egymás cirógató leheletét.
– Legolas... – dadogta Valeri, a mostani helyzettől még feszültebbé vált. A herceg arcvonásai nyugodtságot sugalmaztak. Puha ujjaival továbbra is Valeri selymes arcát tartotta, megtörve a szemkontaktust, tekintete a halványvörös ajkakra terelődött. Mielőtt bármi is történhetett volna, az ajtó hangosan kivágódott. Valeri pillanatok alatt elrebbent Legolastól, és távolságtartóan összefonta a karjait, majd kérdőn az ajtó felé nézett. Két hobbit volt, hajuk barna göndörfürtökben táncolt, ahogy szélsebesen betoppantak a szobába. Mindkettőnek a szájában egy-egy pipa lógott ki, amiből nagyban szállt ki az erős aroma illata. Nevetgéltek, majd bocsánatot kértek, hogy ilyen módon rájuk rontottak.
– Bocsánat, rossz szobába jöttünk. Oh még be sem mutatkoztunk. Ami nem ártana, hisz együtt megyünk Frodót védelmezve! Borbak Trufiádok vagyok, de mindenki csak Trufának hív – mutatkozott be, és kissé meghajolt a két tünde előtt.
– Én Tuk Peregrin, engem pedig csak Pippinnek szoktak hívni – szólalt meg a másik hobbit, és ő is meghajolt. Legolas Valerire pillantott, udvariasan hagyta, hogy ő mutatkozzon be elsőnek, de a fekete hajú félre értette, így Legolast mutatta be elsőként.
– Ő Legolas, Thraundil fia, és Bakacsinerdő hercege. Jó magam pedig... – Valeri gonosz pillantással a tündére tekintett egy másodperctörekedére – Valeriana, de kérlek csak hívjatok Valerinek – mondta mosolyogva. A két hobbit boldogan kezet ráztak Valerivel, Legolas előtt pedig ismét meghajoltak.
– Kértek? – kérdezte Pippin, miközben felemelte a pipáját. Legolas megrázta a fejét, viszont Valeri határozottan bólintott. Kíváncsian kivette a pipát, és mélyen beleszívott. Kifújva a füstöt kicsik köhögött, de közben hangosan nevetgélt.