Hátrahagyott

12.~Farkas és a róka~

Ha már semmid sincs - akkor tudod meg, hogy kid van!
🌿

A két tünde kinyújtóztatta a végtagjaikat, majd készülődni kezdtek. A környéken nem igen volt növényzet, a sziklás földön egy-egy mohacsomó feküdt. Amra felemelte a hajóhoz tartozó vasmacskát, amit a sósvízbe dobott, a sekély víz egészen arcukig felcsapott. De nem foglalkoztak vele, felszerelésüket felkapták magukra, majd derülten leugrottak a hajó fedélzetéről. Sziklákon óvatosan lépdeltek, hogy ne zuhanjak bele a hideg vízbe, ami még kora tavasszal nem volt kellemes. Valeritől Amra elvette a térképet, majd árgus szemekkel bámulni kezdte.
– Seldanna úrnő azt mondta, hogy ők a Lúd-öbölből indultak. Mi viszont... – gondolkodott hangosan, majd ujját lejjebb vezette a déli irányba. – Mi ebbe az öbölbe érkeztünk. Nézd! – mutatott a hegyes körmével a Kék-hegység és a Eryn Vorn erdő közötti területre.
– Seldanna mesélt erről a helyről, amikor gyerekek voltunk.
– Tényleg? – csodálkozott el Valeri. Amra megvető pillantással fordult a barátnője felé.
– Figyelni kellett volna.
– Jó értem, tudod, hogy szeleburdi voltam. De elmondanád a történetét? – kérdezte, mire Amra felsóhajtva bólintott.
– Seldanna ugye a Másodkor második felében született, így ő is csak a szüleitől hallotta a történeteket. A Minhiriath nyugati részén található Eryn Vorn eredetileg annak a hatalmas ősi fáknak volt a része, amely Középfölde északnyugati részének nagy részét borította. A númenóriak „fekete fának" nevezték el.
Másodkorban azonban ezeket az erdőket a Númenór emberek lerombolták hajóépítési, és kohászati okokból, majd a sauroni erők miatt szinte teljesen leégtek az azt követő háborúban. A Másodkor második felére Minhiriath túlélő bennszülöttjei vagy északra visszavonultak Brí faluba, vagy Eryn Vornba rejtőzködtek. Utána Eryn Vorn erdő maradt csak a hatalmas erdőkből ezen a területen. Majd a Harmadikkor végére szétszórt erdők jelentek meg a terület nagy részén. 387-től, ami ugye a születésed éve, onnantól már nincs információja – magyarázta Amra, majd felnézett a térképből és körbe tekintett. – Hát igen, van itt pár erdő. De jobb lesz, ha a folyó mentén haladunk. Baranduin – olvasta fel hangosan a térképen lévő hullámzó vonalat. Valami faluba biztos bele ütközünk, és akkor ott már jobban tudunk majd tájékozódni.
– Igen ez jó ötlet – helyeselt Valeri. – Hát akkor indulás – mondta derűsen. Amra elmosolyodva biccentett egyet.
Csomagjukat a hátukra és az oldalukra kötötték. Nem voltak gyorsak, lassan haladtak, amit nem bántak, mert kíváncsian felfedezték a természetet. Hallottak hasonló madár éneket, de volt olyan csicsergés, amit még életükben nem hallattok még. Valeri a lába elé is figyelt, ahol egyre több, számára ismeretlen növényeket fedezett fel, de persze talált olyat is, amit már jól ismert. Napok elteltével egyre jobb idő köszöntött be. A tavaszi szellő néha megrezegtette a bimbózó ágakat és az éledező fákat, de az idő pompásnak bizonyult az utazáshoz. Mikor már érezték a lábukban és a hátukban a fáradtságot, akkor a folyótól nem messze kerestek egy kevésbé látható zugot, ahol meghúzódtak. Valeri szuszogva levette a hátáról a felszerelést, majd hangosan felsóhajtott. Mai napon kiemelkedően sokat sétáltak. Semmi veszedelemmel nem találkoztak, aminek persze örültek, de már mindketten szerettek volna valami gondolkozó élőlénnyel találkozni.
– Komolyan még egy trollnak is örülnék! Hát hol vannak az élők? – kérdezte szórakozottan Valeri, miközben a befont haját kiengedve a fekete hajzuhatagba beletúrt.
– Idők kérdése és valakibe biztos belefutunk – felelte Amra, aki szórakozottan elfeküdt a dús zöldellő fűvön, miközben kezét magasba emelte, amiben a térképet tartotta. – Ahogy látom, nem messze van valami falu.
– Micsoda? Hol? – kérdezte izgatottan Valeri, és azonnal Amrához ugrott.
– Jaj, nem a térképen – nevetett fel hangosan – Ahogy jöttünk, láttam, ahogyan egy füst felfelé szállt. Szerintem az egy falu lehetett. De majd akkor megnézzük miután pihentünk... – magyarázta, majd kikerekedett szemekkel bámult Valerire.
– Mégis mit csinálsz? – nézett rá döbbenten, ugyanis a tündelányon már alig volt ruhadarab.
– Szerinted minek tűnik? – kérdezte szórakozottan – Megyek megmosdok.
– A folyóban? Mi van, ha...
– Nem ott. Láttam itt egy kisebb patakot. Gyors leszek – kiáltotta, majd el is tűnt Amra szemei előtt. Amra a fejét rázta a felelőtlen viselkedésért, de végül visszafeküdt a fűbe. Táskájából elővette az útjukon összegyűjtött ehető bogyókat, amiket jóízűen megrágott és lenyelte. A percek teltek, de Valeri felől semmi nem hallatszódott. Mikor már félóra eltelt, Amra idegesen felkászálódott a földről, és szélsebesen keresni kezdte. Fülelve meghallotta patak csobogását, és futva megrohamozta azt. Lefékezve meglátta Valerit, aki meztelenül térdelt a sekély vízben. Ujjaival összedörzsölt pár kamilla virágbimbót, amit gyengéden a bőrén eloszlatott, majd hideg vízzel lemosta magáról. Hosszú hullámos haja a melle alá ért, amit laza mozdulattal a háta mögé söpört. Amra megköszörülve a torkát elfordult a lánytól, és megszólította.
– Ezt nevezed gyorsnak? Azt hittem, hogy valami bajod esett.
– Ez gyors fürdés nálunk, amúgy meg ne idegeskedj ilyenen, már végeztem is – Valeri felpattant a vízből, és Amra felé sétált meztelenül. Amra nevetve Valeri felé dobta a gyűrődött köpenyét, amit a tündelány laza mozdulattal elkapott, és magára terítette.
– Te is lefürödhetnél – tette hozzá a lány, miközben elsétált Amra mellett. – Addig vigyázok a dolgainkra – mondta, és eltűnt a bokrok közt. Amra végül levetkőzött, és sietősen belesétált a vízbe, nem volt meleg, egészen hideg volt a hőmérséklete, de tündeként még eltudta viselni. Valerival ellentétben ő jóval hamarabb kész lett. Miután felöltözött, haját egy hanyag konytba kötötte és úgy sétált vissza a táborhelyükre. Valeri a fűvön ülve épp egy levelet majszolt. Meglátva Amrát kedvesen felé nyújtotta a zöld növényt.
– Ez micsoda? – kérdezte kíváncsian Amra.
– Pitypang levele.
– És finom?
– Szerinted miért eszem? – Valeri felvont szemöldökkel bámult Amrára. A tünde csak megforgatta a szemeit és kikapta a Valeri kezéből a pitypang levelét, és bekapta a szájába, megrágcsálta, majd fancsalian a fekete hajú felé fordult. Valeri felröhögött a látványon.
– Ez keserű!
– Van egy kis kesernyés íze, de nagyon egészséges, szóval csak rágjad – vágta rá azonnal Valeri.
– Nincs valami más?
– A bogyókat, amiket találtam, azokat mind elpusztítottad. Amit otthonról hoztunk az mind elfogyott. Szóval csak a pitypang levél maradt – felelte nevetve Valeri.
– Ez nem vicces. Mit fogunk enni? – kérdezte Amra feszülten.
– Amra... – kacagott tovább Valeri – Ennyire elszoktál az erdei ételtől?
– Igen – felelte duzzogva. – Tudod Adera szigetén mikor a tünde városban segédkeztem mindig főt ételt kaptam. Te pedig annak idején nagyban jártad a szigetet, persze, hogy megszoktad már ezt a táplálkozást!
– Hmm... – hümmögte a tündelány, miközben tovább rágcsálta a levelet – Igazad van. De nem kell sokáig ilyenen élnünk. Ha tényleg jól láttad a füstöt, akkor van itt egy falu. Ott majd bevásárolunk... – Valeri a táskájából előhalászott egy zsáknyi pénzérmét, amit Seldanna adott még neki.
– Ennyi pénzt kaptunk csak? – kerekedett ki Amra szeme.
– Amra... – rázta meg a fejét Valeri, majd kinyitotta a zsákot, amiben színarany érmék csörgedeztek.
– Ez... – felelte elvigyorodva Valeri – Bőven elég lesz.