Hátrahagyott

36.~Fák Városa~

Vonzódsz hozzám. De félsz... ezért kiabálsz, dühöngsz, eltaszítasz, de ezzel nem változik semmi. Élhetnél ezer életet, mégis mindegyikben nálam kötnél ki.
🌿

A nap lemenőben volt a hegyek mögött, percek múltán a sötét csúcsok eltakarták az utolsó fénysugarakat is. Estére érkeztek meg, ezüst lámpások közt. Haldir lelkesen megállt, és bemutatta a helyet.
– Legyetek üdvözölve Caras Galadhonban! Ez a Fák Városa, ahol Celeborn Úr és Galadriel, Lothlórien Úrnője uralkodik.
Egy fehér hídhoz értek, azon átmenvén ott találtak magukat a város hatalmas kapuna előtt. A város védő magas és erős fal két vége közé épült. Haldir bekopogott, suttogott valamit, majd az őr nélküli kapu magától kinyílt. Besétáltak rajta, de már a nem megszokott sorrendben. Most legelől Valeri sétált mellette Aragornnal és Frodóval, mögöttük Bolomir Samuval, Pippinnel és Trufával, majd a sort Legolas és Gimli páros zárta. Messziről már meghallották a fák tetejéről az énekszót. Daloltak a tündék. Itt béke és gazdagság volt.
– Az Úr és Úrnő beszélni kíván veletek, óhajuk, hogy gyertek fel hozzájuk – mutatott Haldir egy fehér színű létra felé, ami felvezetett a fára épített otthonra.
– Én megyek előre, utánam Frodó, és vele jöjjön Legolas. A többiek mögöttünk bármilyen sorrendbe jöhetnek – magyarázta a vezető szőke tünde. Valeri hátrább lépett, mert most elől állt, de feleslegesen, mert az elhangoztak szerint Frodóéknak kell először felmenni. Megérezte Legolas illatát, ahogy elsuhant mellette, egy pillanatra a tünde férfi rápillantott, majd visszafordult a másik szőkéhez, és Frodóval követni kezdték. Mikor mind felértek, aközben Celeborn mindenkit egyesével köszöntött.
– Üdvözlünk Inastina Valeriana, Tiarsus lánya. Azt hittük sohasem látjuk egykori drága bajtársunk egyetlen leányát. Gyere beljebb – felelte kedvesen. Valeri meglepődve fogadta a hírt, de megpróbálta magában tartani a kérdéseit, mert most Gyűrűk Szövetségeseként van itt, nem csak magánszemélyként. Az Úr végig nézett mindenkin.
– Csak kilencen vagytok. Tízen kelnek útra, így szólt az üzenet. Tanács elhatározása megváltozott, és mi nem vettük hírét? Elrond messze él, sűrűsödik közöttünk a homály, az árnyak évről évre hosszabbra nyúlnak.
– Nem a Tanács nem döntött másképp – szólalt meg Galadriel Úrnő. Hangja tiszta volt, csengő, de kissé mélyebb, mint egy nőé szokott lenni. Ruhája hasonlóan fehér volt, mint a férjének. Ezüst szőke haja hosszasan leért a trónjában ülve.
– Szürke Gandalf is veletek tartott, de e föld határát nem lépte át. Mondjátok hát hol van? Nagyon vágytam már szót váltani vele. Amíg nem lépi át a területünk határát, túl messze van, nem látom őt. Szürke köd veszi körül.
– Ó! – sóhajtott fel Aragorn fájdalmasan – Gandalf a Homályba zuhant. Ott maradt Móriában, nem menekült meg.
A tündék fájdalmukban és döbbenetükben hangosan felkiáltottak.
– Borzalmas hír – mondta Celeborn – A legrosszabb, Haldir ezt miért nem jelentette senki?
– Haldirral nem beszéltünk sem célunkról, sem viselt dolgainkról – mondta Legolas, végig tekintett a csapaton, szemei megakadtak Valerin, de gyorsan lesütötte a szürkéskék íriszét.
– Kezdetben mert fáradtak voltunk, nyomunkban volt a veszedelem, aztán meg jó időre megfeledkeztünk a fájdalmunkról, miközben Lórien gyönyörű ösvényein haladtunk.
– Nagy a mi fájdalmunk, Gandalf volt a vezetőnk, ő kalauzolt át Mórián, megmentett minket, és ő elesett.
– Mondjátok el, hogyan történt! – kérte Galadriel. Aragorn ezután elmondta az útjukat, Völgyzugolytól egészen ideáig.

***

Aznap éjjel végre teljes nyugodtsággal feküdtek le aludni a fák alatt, ahol egy nyitott sátor állt párnákkal, ételellel és itallal, itt semmi nem bánthatja őket, se vargok, se orkok. De mielőtt aludtak volna megbeszélték azt a különös dolgot, ami történt.
Miután Aragorn elmesélte a történetet, még sok minden történt, ott maradtak a terembe más dolgokról beszélni, azt is megtudták, hogy Galadriel mennyire különleges tünde, múltat, jelent és a jövőnek egy részét is látja. Mikor a tündenő közölte velük a küldetésük sikere kés élén táncol, csak egy hajszállal letérnek a helyes útról, és már is romba dől minden, na ettől nagyon megijedtek.
Tekintete lenyűgözte őket, némán mindegyiküknek a szemébe nézett. Sokáig egyikük sem állta a tekintetét, kivéve Aragorn és Legolas. Valeri egész kitartóan tartotta a szemkontaktust, de aztán zavartan elkapta a fejét. Samu még el is pirult. Galadriel úrnő végül szabadjára engedte a tekintetét, és elmosolyodott.
– Ne hagyjátok, hogy a gond nyomassza a szíveteket – mondta. – Ma éjjel békében alszotok.
– Menjetek hát! – bocsátotta el őket Celeborn – Kimeríthetett titeket az út és a gyász, a Város menedéket nyújt nektek, amíg meggyógyultok és felfrissültök.
Ezek történtek körülbelül félórával ezelőtt. Még egyikük sem aludt.
– Miért vörösödtél el Samu? – kérdezte Pippin – Nincs benned tartás!
– Ha tudni akarod, úgy éreztem, nincs rajtam semmi, és ez nagyon nem tetszett. Az Úrnő mintha belém látott volna, és azt kérdezte volna mit tennék, ha most megadná a lehetőséget, hogy haza repüljek a Megyébe.
– Különös – mondta Trufa – Szinte pontosan ugyanezt éreztem magam is, csak... azt hiszem többet nem mondok – felelte tétován.
– Én ezt az egészet nagyon furcsának éreztem. Talán csak próba volt, talán csak azért olvasott a gondolatainkban, mert valami célja volt vele – gondolkodott hangosan Bolomir – Azt kell mondanom, hogy megkísértett minket, úgy tett, mintha hatalmában állna megadni, amire vágyunk. Mondanom sem kell, hogy nem voltam hajlandó meghallgatni sem.
– Mert mit ajánlott fel neked? – szaladt ki Valeri száján, nem is gondolva arra, hogy tőle is megkérdezhetik ugyanezt a kérdést.
Bolomir nem válaszolt, csendben tűrte az érdeklődő tekinteteket.
– Én azt éreztem, – szólalt meg Gimli a szótlanságban – hogy a választásom titokban marad, arról csak én fogok tudni – magyarázta a törp hangosan.
– Frodó? A te szemedbe nézett legtovább – mondta Bolomir sejtelmesen.
– Úgy van, de bármi is jutott eszembe, azt megtartom magamnak.