2.~Üdv itthon!~

302 19 1
                                    

Nem ott van az otthonod, ahol ismered a fákat, hanem ott, ahol a fák ismernek téged
🌿

Amra és Valeri miután beléptek a küszöbön egy tágas folyosón találták magukat. Nesztelenül próbáltak feljutni az emeletre, ahol a hálótermeik voltak. Egészen jól haladtak, már az első pár lépcsőfokon álltak, amikor is kinyílt a folyosó jobb oldalán egy sötét tölgyfából készült faajtó. Amit még kintről hallottak éneklést az megszűnt, helyette pedig dühös felszólítás szállt feléjük. Seldanna az ajtó előtt állt kettő másik tünde mellett. A két tünde felháborodva figyelte a lányokat, Seldanna pedig csak komor tekintettel meredt rájuk.
– Gyertek ide! – utasította szigorú hangnemben. Valeri és Amra lehajtott fejjel kullogtak a tündenő elé.
– Ti meg elmehettek – felelte unottan a mellette lévőknek. Mindkét tünde határozottan bólintott, és azonnal felszívódtak a folyosóról. A fiatal tündelányok feszülten meghajoltak Seldanna úrnő előtt. A tündenő egy földig érő sötétkék ruhát viselt, felsője eléggé nyitott volt. Hosszú fekete haja kibontva a hátára hullott, homloka tetején egy csillag alakú kövekkel ellátott fejkoronát viselt. Ajkai teltek voltak és vastagok, szemei nefelejcskék színűek voltak, amit csak a napfényben lehetett látni, mert az árnyékban már éjkékeknek tűntek. Ajkán egy sötétvörös virágból készült balzsamot viselt, amivel az ajkait mélyvörössé változtatta. Anyai szigorral figyelte a két fiatal tündét. Ő sem tagadta, hogy keményen bánik Valerivel és Amrával. De főleg Valerivel. Kitágult szemekkel szuggerálta őket, végül Amra felemelte a fejét, és Seldannára pillantott.
– Seldanna úrnő... elnézést, hogy elkéstünk, teljesen elfelejtettük az ünnepséget – szólalt meg cincogó hanggal.
– Csönd legyen Amra – morogta a tündenő, és Valerit kezdte el bámulni.
– Valeriana neked van valami mondanivalód? – kérdezte flegmán. A kislány mérgesen lehunyta a szemét, majd magában visszaszámolt, hogy nehogy visszaszóljon a nagynénijének. Mikor felnézett Valeri a tündenőre, már nem lehetett semmit leolvasni az arcáról. Mandulazöld szemeivel ártatlanul fordult nagynénije felé.
– Sajnálom, hogy lekéstük az éneklést, de úgy gondolom ezt biztosan betudjuk majd pótolni.
–  Bepótolni? – harsogta elképedve Seldanna. – Ostoba, tudod jól, hogy ez a nyárindító ünnepségünk volt. Ezt nem tudjátok bepótolni, maximum jövőre, ha akkor nem késtek el! – magyarázta dühösen.
–  Elnézést kérünk – motyogta halkan Valeri.
–  Gondolom neked volt az ötleted elmenni az ünnepség napján, ugye Valeriana? Amra nem ilyen. Lehetne benned egy kis tisztelet, ezek az ünnepek nagyon fontosak egy tünde számára! Szóval viselkedj úgy, mint egy tünde! – magyarázta Seldanna, mondata végén már szinte kiabált. Valeri erre már nem tudott mit felelni, így lehajtott fejjel meghajolt a nagynénije előtt, majd hátrálva megközelítette a lépcsőt.

Lépcsőn menve néhány fok hangosan nyikorgott mikor rálépett, magában pedig szitkozódva morgott, hogy ezért is ő lesz a hibás. Felérve az emeletre gyorsan beiszkolt a szobájába, már csukta volna be a hálószoba ajtaját, amikor is Amra megjelent a küszöbön. Belépett az ajtón mielőtt Valeri becsukhatta volna. A fiatal Inastina végigmérte a vörös hajút, majd nagyot sóhajtva arrébb állt, így Amra már akadálymentesen egy kisebb puffra huppant, majd hatalmas türkiz szemeivel figyelte Valerit. A fekete hajú tündelány idegesen felröhögött, majd a hátát fáradtan a falnak döntötte, és lecsúszott a padlóig. Mellkasához szorította a térdeit, keskeny állát pedig ügyetlenül a térdére támasztotta. Mandula alakú, kissé barnás-zöld szemeivel Amrát bámulta. Mindkét tündelány mélyen egymás szemébe meredt.
– Meg fog békélni – szólalt meg egy kisebb szünet után Amra.
– Igen, biztos – motyogta Valeri, aki egyáltalán nem hitt benne. Seldanna már a születése óta hidegszívvel bánt vele. Valeri úgy érezte, hogy Amrát, aki nem is a rokona, de mégis jobban szereti a nagynénije, mint őt. Eleinte nagyon bánkódott rajta, de már kezdett hozzászokni. Viszont neki is voltak olyan pillanatai amikor nem tudta az erős énjét mutatni. Egy könnycsepp legördült az arcáról, amit azonnal le is törölt, hogy az előtte ülő nehogy meglássa. Azonban Amra észrevette a mozdulatát, ha nem is látta volna, akkor is tudná, hogy mit érez a barátnője. Öt éve már, hogy náluk szolgál, ami tünde évben elég kevés, viszont már így is elég könnyen letudta olvasni Valeriről, hogy mit gondol. A fekete hajú meg sem szólalt, csak komoran maga elé bámult. Amra pofonegyszerűen megfejtette, hogy mit gondolhat az előtte gubbasztó tündelány. „Miért utál ennyire?" Amra sóhajtva megrázta a fejét, és kedvesen megszólalt.
– Nem utál. Csak...
– Csak? – kérdezett azonnal vissza Valeri. – Ne tagadd, tudjuk jól, hogy nem szeret engem. Azonban téged... Miért szeret téged jobban? Csak a szolgánk vagy, én viszont az unokahúga! – harsogta Valeri kikelve magából. Amint kiejtette a szavakat a száján meg is bánta. Szolgás rész övön aluli volt, hisz szinte testvéreként tekintett Amrára. A vörös hajú meglepett volt, arcán hamar megjelent a csalódottság.
– Hé, Amra tudod, hogy nem úgy gondoltam! – mondta azonnal megbánva a szavait. Amra esetlenül megvakarta a karját, és megvonta a vállát.
– Semmi gond Valeri – felelte egy halvány mosollyal.

HátrahagyottDonde viven las historias. Descúbrelo ahora