Hátrahagyott

35.~Lothlórien erdeje~

A szerelmesek úgy találják meg az utat egymásba, mint a vakok. Mindegy, mennyi időt töltöttek külön, azonnal megismerik a másik testének illatát, formáját, tapintását, és rálelnek az útra. Semmit sem kell újratanulni.
🌿

Amint kiértek a sötét alagútból rájuk tört a gyász, volt aki sírt, volt aki csak csöndesen gyászolta a vezetőjüket. A kövek közt csüggedve meredtek maguk elé. Aragorn volt az első, aki feltápászkodva erőt vett magán.
– Sajnos, attól tartok, nem időzhetünk itt tovább – elnézett a hegyek felé, Mória járataiba, ahol Gandalf elesett.
– Ég veled Gandalf! – kiáltotta, és feltartotta a kardját tisztelegve, majd odafordult a többiekhez. – Ha oda reményünk, akkor is mennünk kell, ha másért nem, legalább, hogy bosszút álljunk érte. Fogjuk a kardjainkat, és ne sírjunk többé. Gyerünk! Még hosszú út és sok tennivaló vár ránk.
A Feketepataki Zugónál megálltak kissé megpihenni, és ellátni a sebeket, mert a legtöbbjük szerzett karcolásokat, vágásokat és ütődéseket. Valeri kicsit pár méterrel arrébb telepedett le, füvesebb területen fájóan levette magáról a felszerelést, majd felsőhét kigombolva, széthúzta, hogy megvizsgálja a saját sérülését. Az oldalán hosszú sötét folt húzódott. Sziszegve visszahajtotta az anyagot, nincs mit tenni, nem tudja leborogatni. Nincs a környéken, sem nála bármi hasznos kenőcs, mint a körömvirág, ami segítené az ütődés gyorsabb felszívódását. Fel akart kelni, amikor Legolas hirtelen mellé toppant.
– Kell segítség? – kérdezte, már is leguggolt a lány elé – Aragornnak van athelas levele, kértem tőle egy kicsit – mondta, és markát kinyitva megmutatta a gyógyhatással bíró növényt.
– Szabad? – kérdezte szerényen, mire Valeri aprót bólintott, felhúzta a felsőjét, ezzel láthatóvá vált a sötét ütődése. Legolas óvatosan lágy mozdulattal hozzáért a lány oldalához, aminek hatására Valerin átfutott egy bizsergető érzés. Kicsit meg is rezzent, így Legolas azonnal megállt a mozdulattal.
– Bocsánat... – habogta.
– Nem, te nem csináltál semmit. Folytasd csak – suttogta Valeri. Legolas apró bólintással ismét a tündelány bőréhez nyúlt, athelas levelet gyengéden belemasszírozta a libabőrös bőrébe.
A gyógynövény gyorsan hatott, miután Legolas lágyan megmasszírozta a felületet, Valeri fellélegezve hálásan pillantott a tündére. Valami köszönöm félét mormolt, feltápászkodott, de Legolas azonnal átkarolta, hogy segíthesse.
– Jól vagyok – szögezte le Valeri – Járni is tudok egyedül.
– Tudom – mondta a herceg, szorítását lágyabbra véve visszakísérte a többiekhez. Épp Frodó beszélt valamiről, amire mindkét tünde felkapta a fejét.
– Azt hittem lépteket hallok, valami fényt is, mintha két szem lenne, folyton azt hiszem, amióta Móriába betettük a lábunkat.
– Menjünk – szólt közbe Aragorn – Az Ezüstért követjük, ami egészen a Nagy Folyóba ömlik.
– Ott terül el Lothlórien erdeje! – mondta Legolas felderülten – A legeslegszebb a népem valamennyi lakóhelye közül. Olyan fák, mint ott, sehol máshol nincsenek. Nem hullajtják leveleiket ősszel, csak aranyba öltöznek. Tavaszig nem, csak új zölddel kezdődik a levélhullás, az ágak meg sárga virágokkal teli, ilyenkor arany az erdő alja és arany a mennyezete, ezüst valamennyi oszlopa mert a fák kérge sima szürke. Így mondják a dalaink. „Felvidulna a szívem, ha Lothlórien erdejének eresze nyúlna fölébe, tavasz idején" – mesélte, majd izgatottan Valerihez fordult.
– Nagyon fog tetszeni neked, alig várom, hogy láthasd! – felelte kedvesen.

***

Hűvösen fújt végig a völgyön a szél, ez fogadta őket. Szürke törzsű erdő elé értek, amiknek a lombozata arany árnyalatban csillogott. Pont ahogy Legolas elmesélte. Valeri ámultan fordult körbe, és gyönyörködött a bámulatos erdőben. Tényleg nagyon szép volt, még a belsejébe be sem mentek.
– Megérkeztünk Lothlórienbe! – kiáltott fel a tünde férfi, majd izgatottan bevárta a lemaradt csapatot. Valeri mellé lépett, aki továbbra is csodálattal bámulta a lombokat. Legolas elmosolyodott Valeri gyönyörködésében, akart vele pár szót váltani, de inkább hagyta bámészkodni.
Alig több mint egy mérföldet tettek meg az erdőben, mikor újabb patakra bukkantak.
– Ez itt a Nimrodel – magyarázta a társainak Legolas, mert ő volt a legjártasabb ezen a környéken. – Erről a patakról az erdőtündék annak idején sok dalt költöttek, északon, Bakacsinerdőben még mindig énekeljük. Azt mondják, vize gyógyszer a fáradtságra – mondta lelkesen. Valeri Legolasra pillantott, mert neki is rémlett, hogy többször hallott már Nimrodelről szóló gyönyörű dalokat. Legolas hirtelen leereszkedett a patak meredek partján, belegázolt a vízbe.
– Gyertek ti is! – kiáltott a többieknek – Legtöbben bólintottak, és már le is vetették a cipőjüket. Gimli morcosan figyelte a tündét, de végül hangosan felhorkantott, ő is belegázolt a kellemesen hideg patakba. Kicsit áztatták a lábukat, majd átlépdeltek a túlpartra. Leültek, ettek egy keveset, közben hallgatták Legolast, ahogy Lothlórienről mesél. Miután kipihenték magukat, újra lábra álltak, mert jobbnak látták, ha az éjszakát nem az erdő szélén, hanem inkább bentebb, a fák ágain töltik.