Hátrahagyott

28.~Herceg üdvözlése~

A szerelmes szavak olyanok, mint a vadász által kilőtt nyílvesszők. Az eltalált szarvas tovább fut, és eleinte nem tudja, hogy a sebe halálos.
🌿

Nyár vége volt, a rengeteg esőzéstől Bakacsin-erdeje csúszóssá vált. A sötét lombokról kopogva csepegtek le a nagy szemű esőcseppek. Az Erdei-folyó a sok csapadéktól szélesebre duzzadt, és hangos csobogással folyt délkelet felé. Fekete felhők eltakarták az eget, és kísértetiessé festette a tájat. Valeri szívesen gyönyörködött volna a különleges szép égbolton, ám a napfény hiányában a koboldok előszeretettel bújtak elő, és tértek be az erdő mélyében. Az évek során nagyon felbátorodtak, ami a gonosz sötétség növekedése okozhatott.
Felmászott egy terebélyes fára, és felmérte a helyzetet. Mai napon csak páran lézengtek a törzsek között. Ilyenkor Valeri nem futott erősítésért, könnyedén elbánt velük. Elővette az íját, és fürge mozdulattal, egyesével célba vette a koboldokat, akik visítva megpróbálták kikerülni a nyílvesszőket. Egyiknek sem sikerült. Holtan esett össze a csapatnyi csúfság. Valeri elegáns mozdulattal leugrott a fáról, majd megnézte magának a hullákat, hátha talál bármi fontos dolgot. De nem talált semmi érdekeset. Egymásra dobta a testeket, hogy majd Tauriel csapata könnyedén elszállítja a hullákat. Nyújtózkodott egy nagyot a sok hajolgatástól, aztán mérgelődve elhúzta a száját, mert a csizmája a nagy sártól csupa kosz lett.
Megindult az Erdei-folyó felé, már a palota felé tartott, de még itt is erősen fülelt, hogy netán észrevesz valamit az erdőben. Ez valójában időhúzás volt, mert mostanában nem volt sok kedve a palotában tölteni a napjait. A barátai már messze földeken jártak, Tauriel pedig az erdőtünde őrséget vezette, így vele nem sokat találkozott. Nem volt több barátja, esetleg, akit ismert még az Goran volt, de őt ki nem állhatta, amiért egykor beköpte őket a Tündekirálynak. És igen, még, akivel beszélgethetne az maga a Király, Thraundil. Azt, hogy megbocsátott neki, és beismerte, hogy nem ő az anyja valós gyilkosa, attól még nem akart vele barátkozni. Dolgozott neki, de barátjának soha nem fogja tekinteni. Másrészt hamar megunta, hogy Thraundil legkedveltebb témája a hatalom és a drágakövek. Így tehát jó sok oka volt, hogy miért halad lassan a folyóparton. Hangosan csobogott a víz, így nem hallott semmi oda nem illő zajt, viszont az érzékei nem csapták be. Valami furcsaságot érzett, megpördülve azonnal előkészítette az íját. És milyen jól tette. A folyópart másik oldalán valaki ugyanúgy nyílvesszőt tartott felé. Valeri összeszűkült szemmel végigmérte a szőke hajú tündét. Kék szemek érdeklődve figyelték őt, de a tünde férfi továbbra is felé tartotta a fegyverét. Bakacsinerdő hercege állt a túlsó parton. Mindketten kifeszítve az íjukat egymás felé emelték, de egyikük se lőtte ki a nyíllövedékét.
– Mit keresel itt? Az erdőtündékre akarsz rátörni, vagy az apámra? Ostoba dolog szökevényként erre járnod – szólalt meg ridegen Legolas.
– Nem éppen – válaszolta Valeri – Megtisztítottam az erdőt pár koboldtól. Most akartam vinni a hírt a Tündekirálynak. Neki dolgozok – tartott egy kisebb szünetet, miután látta a szőkén, hogy meglepte az információ, aztán folytatta.
– Te, hogy kerülsz ide? – kérdezte ellenségesen. Legolas a kérdés hallatán felráncolta a szemöldökét.
– Bakacsinerdő hercege vagyok, ez az otthonom – válaszolta értetlenül. Valeri grimaszolva megnézte magának a herceget, akinek a ruhája elég megviselt volt és koszos.
– Tegyük le a fegyvert – szólalt meg Legolas, és lassan elkezdte leereszteni, de nem teljesen, mert látta, hogy a fekete hajú meg sem mozdul.
– Tedd le, utána meg én – mondta Valeri hevesen.
– Nem, úgy érvényes, ha egyszerre tesszük le.
– Persze... – mondta Valeri – Akkor háromra – mondta unottan. Háromig számolták, de a végén mindkettőnek ugyanúgy ki volt feszítve az íj húrra.
– Nem bízol bennem, mi? – kérdezte Legolas, és mintha halványan elmosolyodott volna.
– Te sem bennem – vágta rá Valeri.
– Megakartál ölni, ha nem rémlene – felelte, és leeresztette az íját. – De nem tetted – mondta, és most már fegyvertelenül állt szembe a lánnyal. Valeri vacillálva, de végül ő is leengedte a karját.
– Hogy akarsz átkelni a folyón? – kérdezte Valeri gonoszan elmosolyodva, mert a víz annyira felduzzadt, hogy képtelenség lett volna átugrani. Legolas nem válaszolt, feljebb futott a sziklás területen a folyómentén, majd neki futva elrugaszkodott a talajtól. Íves ugrással épp, hogy sikerült neki. Két lábra érkezett, viszont megingott, előre és hátra felé dülöngélt, hogy megtalálja az egyensúlyát. Valeri azt hitte, hogy a vízbe fog csobbanni, de végül sikeresen megállt a földön.
– Köszönöm a segítséget – pillantott szemrehányóan a tündelányra, ugyanis Valeri csak pár méterre állt mellette, és karba tett kezekkel figyelte az érkezést.
– Nagyon szívesen – vágta rá Valeri, és már meg is indult a hegyek felé. Legolas megigazította a gyűrött ruháját, utána sietősen követni kezdte.
A palota kapujánál a katonák egyszerre köszöntötték Valerit a különleges harcos nevén.
– Üdvözlet Morn Draug – Valeri biccentve viszonozta, és már ment tovább. Az őrök Legolas érkezettével megdöbbentek, majd mind lehajtották a fejüket, és őt is köszöntötték.
– Zöldlomb Legolas üdvözölünk – a herceg hadarva ugyanúgy viszonozta, és sietősen Valeri mellé kocogott.
– Mord Draug? – kérdezte összeráncolt szemöldökkel.
– Thraundil adta a nevet – mondta Valeri miközben megvonta lazán a vállát. A herceg elgondolkodva bólintott egyet, majd ezt követően csendesen haladtak a trónterem felé. Mikor felsétáltak a hosszú hídon, Thraundil már kiszúrta őket, meglepetten várta mindkét tündét. Valeri meghajolva kissé arrébb állt, hogy először Legolas beszélhessen, mert látta Thraundilon, hogy érdeklődő tekintettel figyelte az egyetlen fiát.
– Suilad Legolas! – köszöntette a fiát. – Megtaláltad, északon a dúnadanok között a fiatal kószát? – kérdezte érdeklődve. Legolas miután meghajolt az apja előtt, megszólalt.
– Megtaláltam. A Vándor neve Aragorn.
– Helyes – mondta egyetértve, majd Valerihez fordult. – Mit szeretnél?
– Jelenteni jöttem. A Ködhegységből ide merészkedett egy csapat kobold. Láttam a jelzésüket, a hegység északi részéről jöhettek. Az a csoport nem fog több gondot jelenteni, de attól tartok, hogy egyre több fog még ide merészkedni.
– Köszönöm a beszámolót. Kiadom az erdőtündéknek, hogy szorítsák ki őket a birodalmamból. Most elmehetsz, szeretnék beszélni a fiammal kicsit – mondta kimért hangnem. Valeri bólintva, hátat fordított, és már el is tűnt a két szőke tünde szeme elől.