Hátrahagyott

27.~Morn Draug~

A szolgálat és a barátság két párhuzamos vonal: nem találkoznak egymással.
🌿

Amra és Valeri ezután már óvatosan viselkedett. Valeriről csak Rosanhi és Goran tudott. A három tündelány fent a hálótermek részlegén tartózkodtak sokat, Goran pedig a palota más pontjain, így szerencsére többet nem találkoztak egymással.
Napok teltek el, még mindig nem érkezett vissza Thraundil a tündeseregével. Valeri épp egy harcos öltözéket aggatott magára, felkészülve arra, ha netalán Thraundil betoppanna, és ismét börtönbe csukatná, akkor legyen esélye a menekülésre. Bőrtokjában tőr lapult, ahogy a csizmájában is, még egy kardot is hordott a hátán fogva.
– Na jó... – mondta kínosan felnevetve Rosanhi, ahogy megnézte magának Valeri felszerelését. – Ez túlzás. A Tündekirály tud jó szívű lenni, ne félj, biztos vagyok benne, hogy elengedi a börtönbüntetésed.
– Mintha csak Amrát hallanám – mondta unottan Valeri, miközben az egyik fekete hajtincsét a hegyes füle mögé tűrte.
– Ne legyél pesszimista! – szólt Rosahi – Amúgy meg valami munkát fog neked felajánlani. Gorannak is munkát ajánlott fel a cella helyett.
– Mi? – csodálkozott el – Goranból mi lett? Azon kívül, hogy egy szemét áruló – mondta fortyogva. Rosanhi nem foglalkozott, hogy a rokonát ilyesmifélével szidják, csak simán válaszolt a kérdésre.
– Kertész.
– Kertész, Goran?! – nevetett fel hangosan Valeri – Akkor csak kertészkedjen – felelte gúnyosan, majd érdeklődve az ajtó felé fordult, mert lépések zaja hallatszódott. Amra lihegve szinte berontott a terembe.
– Meg... érkeztek... – szuszogta két lélegzett között. Rosanhi kikerekedett szemekkel Valerihez rohant, szabályosan belökte Valerit a hálóterembe.
– Maradj itt! Mi beszélünk a Tündekirállyal, és majd akkor...
– Igen – bólogatott Amra, majd megragadta Rosanhi karját, együtt az érkező tündékhez siettek. 

Valeri unottan lehuppant egy kényelmes kipárnázott bársonyszékre. Kezét lazán a térdére rakta, csendesen várt. Fülelt, de a barlang jól szigetelt volt, így nem hallott semmit az erdőtündék beszédéből. Nem tudta, hogy pontosan mennyi idő telt el, negyedóra, egy óra? Azon kapta magát, hogy valaki beront a terembe, és izgatott fejjel bámul rá.
– Valeri! Thraundil hívat téged! – hadarta Amra. Valeri elhúzta a száját, de végül is felkelt a székből. Mielőtt kilépett volna a küszöbön, Amra lecsatolta a fegyvereit.
– Ezeket jobb, ha nem hozod magaddal – mondta halvány mosollyal. Valeri letette a látható fegyvereit, de a többit magánál tartotta.
– Van esélyem, hogy...
– Gyere! – mondta izgatottan Amra, majd maga elé terelte a lányt.

A folyosón két őrbe ütköztek, Valeri oldalán haladtak tovább, egészen addig kísértek, amíg a trónterembe nem értek. A trónon Thraundil ült, ruházata frissnek tűnt, viszont az arca nem. Mialatt ideértek Valeri értesült arról, hogy a Magányoshegynél kitört Az Öt Sereg Csatája. Az ő oldalukon a tündék, emberek és törpök. Az ellenség pedig a vargokból, koboldokból és az orkokból összeállt serege. De mások is részt vettek, denevérek, sasok és még egy bőrváltó ember.
Ahogy Thraundil elé állt, már tudta a csatának a kimenetelét, azt is, hogy sok tünde feláldozta az életét. Thraundil megviselt volt, bár mikor Valerire nézett megpróbálta elrejteni a fáradtságát.
– Valeriana – nézett rá merész tekintettel – Nem is tudom, hogy mint gondoljak, arról, hogy itt vagy. Ostoba lépés? Lehet, de elismerem, hogy bátor dolog – mondta, majd megköszörülve a torkát Rosanhi-Amra párosa pillantott.
– Azt csiperegték a madarak, hogy a börtön sors helyett hű szolgám leszel – mondta elégedett hangnemben. Valeri gyorsan a háta mögé fordult, ahol Amra feszülten figyelte a párbeszédet. Ő, mint szolga? Valeri sóhajtva visszafordult a Tündekirály elé. Itt maradt, most vállalhatja a következményeket. Még régen, évekkel ezelőtt, amikor elbúcsúzott Adera népétől... soha nem gondolta volna, hogy ilyet fog mondani.
– Igen. Felajánlom a szolgálatom, Thraundil, Tündekirály – hazudta, háta mögül előrántotta a pengéjét, amivel a szőke tündének rontott. Thraundil az oldalán lógó kardjáért nyúlt, amivel védekezően elhárította a suhanó pengét.
– Szabadságot ajánlok neked, erre rám támadsz. Nem túl bölcs döntés.
– Szabadság? Miféle szabadság lenne az, hogy téged szolgáljalak? – kérdezte vicsorogva.
– Ha az édesanyád gyilkosát keresed, azt már nem fogod megtalálni. Én magam végeztem azzal a két kobolddal. És engem akarsz megölni, mert nem segítettem neki... rendben, de akkor magaddal is végezned kell. Te sírásod miatt találtak rátok. Rengeteg év eltelt azóta, ideje elfogadnod az igazságot. Utoljára ajánlom fel az egyezséget. Kár lenne egy ilyen... – tekintettével megbámulta a lányt – harcoslelket a cellák mögé zárni az idők végezetéig – mondta kimérten miközben magasztosan felemelte az állát.
– Mit választasz? – kérdezte a király. Valeri feszülten Amrára, majd Thraundilra pillantott.
– Nem megyek vissza a cellába – jelentette ki Valeri kemény hangnemben, ami azt jelentette, hogy a Tündekirály szolgálja lesz, de így legalább szóban nem kellett ki mondania.
– Jó döntés – felelte kimért hangnem a király, hangja mintha egy kicsit kacagott volna. Valeri meghajolt, majd segítségkérően Rosanhiékra pillantott, akik megnyugodva megölelték egymást.
– Rosanhi, kísérd el Inastinát az új szobájába. Majd hívatom, ha szükség lesz rá. Amra, pedig gyere velem, a katonáim megsérültek, és elkelne egy kis segítség – parancsolta, mire mindkét tündelány azonnal teljesítette az utasítást. Rosanhi gyengéden a Valeri vállára helyezte a kezét, majd mutatni kezdte az utat.