Hátrahagyott

21.~Nyári Napforduló~

Ha megismered az ellenségedet, akkor legyőzheted, de ha egyszerűen csak gyűlölöd, azzal magadat ölöd meg.
🌿

Elérkezett a Nyári Napforduló ünnepség, az a nap, amikor a leghosszabban ragyog a nap. Maga a bál bent zajlott, lent a legnagyobb teremben, amit a hetek folyamán egy ragyogó bálteremmé alakítottak át. Hatalmas ablakain beáramlott a délutánnak tűnő napfény, ám már éjszakához közelítettek. Az erdőtündék szebbnél szebb ruhákban mászkáltak a teremben, a zene nem volt hangos, még nem sokan táncoltak a parkettán, mert még hivatalosan nem kezdődött meg a bál. A színes, fodros-habos ruhák között megjelent két hasonló öltözéket viselő tünde, ám mégis kitűntek a gyönyörű szabású ruháikkal.
Amra arzénzöld ruhában lépkedett a bőrtopánkájában. A ruha félúton eltakarta a vállát, és légiesen lefelé ívelő anyag egy nagyobb nyakkivágásba végződött. Dereka keskeny, de kényelmesen illeszkedett. Ruhaszalagot tekeredett a csípője köré, és az egyik oldalán feszesen meg volt kötve. A ruha egészen lefelé ért, szinte eltakarta teljesen a lábát. Kényelmes öltözék volt, mégis elegánsnak és stílusosnak mutatta. Hosszú vörösessárga haját kiengedve hagyta, ami egészen a háta közepéig ért.
Mellette Valeri lépdelt egy hasonló topánkában. Orgonalila ruhájában szinte tündökölt. A felső világoslila anyag alig takarta el a vállát. Két spagetti pánt, egy hegyes mellkivágásba torkollott. A laza illeszkedés által, diszkréten eltávolította a hangsúlyt a melléről, de anélkül, hogy hanyagnak tűnt volna. Valamint a nyakában apró szemű láncon függőtt a rézfogatos ametiszt nyakéke. Karjai teljes egészben szabadon lettek hagyva. Egy kicsi, elegáns öv kiemelte a derekát anélkül, hogy túl sok hangsúlyt festett volna rá. Derék alatt a ruha kiszélesedett, valamint jóval a bokája alá ért a lila színű selyem.
A többi erdőtündék közt elvegyülve egy-egy pezsgős poharat vettek a kezükbe, utána megálltak a terem nyugati sarkában, és onnan szemlélték az eseményeket. Nem messze tőlük Tauriel álldogált egy bársonykék ruhában, válla fedetlen volt, viszont a ruha felsője egészen a nyakáig tartott. Karjait fedetlenül kulcsolta össze a dereka előtt. Az élénk sötétkék ruhaanyag a derekánál keskeny, de karcsú eséssel rendelkezett. Cipelőét nem látták, hisz a báliruha egészen a földet söpörte.
Goran érkezettével, (aki egyébként egy narancsvörös ruhát viselt) egyre zajosabbak lettek a tündék, mindenki a mellette állóval társalgott. Majd hirtelen elcsendesedett a terem, amikor a herceg betért a széles félkörívű bejáraton. Szürkés nadrágját eltakarta a hosszú köpenyszerű ruha, ami gyöngyszürke színben pompázott. A beáramló napfény megcsillogtatta a ruhára illesztett apró ezüstös köveket. Világos aranyszőke haját hátul két kisebb összefont tincs díszítette, hajkoronája tetején pedig egy ezüst fejdíszt viselt.
Miután betért a terembe mindenki meghajolt előtte, majd ismét megemelkedett a hangulat. Pohár köszöntőt Goran tartotta meg, mikor elhangzott az utolsó gondolata, felcsendült egy ritmikus dallam. Néhány erdőtünde rázendített a hegedűkre és a lantokra, ezáltal hivatalosan megkezdve az ünnepséget.
A legtöbb tünde táncparkettre szökkent, és kettesével összeállva járatni kezdték a lábukat. Egy erdőtünde Valeriék elé állt, felkérve az egyikőjüket, amire Valeri csak nevetve megbökte Amra hátát, aki szinte ráesett az előtte állóra. Az erdőtünde kuncogva megfogta a karját és a széles táncparkettre vezette. A terem percek elteltével megtelt kecses mozdulattokkal mulató tündékkel.
Goran kihasználva az alkalmat Valeri irányába megindult, ám előtte termett egy barna hajú tündelány, aki felkérte táncolni a vezető tündét. Valeri derűsen biccentett Goran felé, majd a szemével felmérte a terepet. Derűs mosolya elhalványodott, amikor meglátta a herceget. Feszülten végigmérte a királyi öltözetét, majd kissé fintorogva el akarta kapni a tekintetét, amikor is érdekes dolog történt. Tauriel a herceg mellett állt, már épp megfogták volna egymás kezét, amikor Vulra eléjük toppanva megragadta Tauriel kézfejét, majd gyors mozdulattal behúzta a táncolók közé. A rézvörös hajú csak hangosan nevetett, ám a herceg kissé csalódottan fordult el tőlük, mintha még nem is akarná látni. Valeri felvont szemöldökkel pillantott a hercegre. Nem akart foglalkozni a dologgal, de mégis kíváncsian bámulta hol a herceget, hol a tündelányt. Kíváncsiságát nehézkesen, de legyőzve inkább elfordult egy másik irányba, ám a szeme sarkából kiszúrta, hogy a szőke tünde pontosan felé tart. Szemei egy pillanatra kikerekedtek, majd nemtörődöm stílussal kihúzta magát, és úgy tett, mintha nem látná, hogy a tünde már majdnem a háta mögött áll.
– Valeriana – szólította meg lágy hangon. A fekete hajú ártatlan arccal megfordulva a herceg felé emelte a tekintetét, és megszólítva köszöntötte.
– Legolas – biccentet felé – Uram – tette hozzá gúnyosan, mert nem bírta megállni, hogy ne sértse meg a tisztségét. Legolas arcán halvány mosoly húzódott a gúnyos megszólításon. Nem vallotta be, de jól szórakozott Valeri viselkedésén. Mikor a lány felé emelte a jobb kezét, Valerinek azonnal összehúzódott mindkét sötét szemöldöke. A herceg felkéri egy táncra? Illene elfogadni, ám ez több dologból is vérzett. Az első és legkeményebb ok azonnal érthető volt. A herceg miatt bukott el Elora. Másik ok, ami kicsit nevetséges volt, viszont Valeri magára vette, még pedig azt, hogy ő csak a második választása volt Legolasnak. Nem őt kérte fel elsőnek, hanem Taurielt. Az erdőtündét gyorsan elrántottak tőle, így gyorsan kellett egy b–opciót választania a hercegnek. Valeri a gondolatait nem mondta ki, viszont arcáról könnyen le lehetett olvasni a második okot. Legolas kellemetlenül felnevetett, majd leeresztette a karját. Meghajolva Valeri előtt, miközben még a hajolásban volt, felpillantott a tündelányra és hosszasan kinyújtotta a karját.
– Valeriana, szabad egy táncra? – kérdezte kaján vigyorogva, mert tudta, hogy a lány ilyenre nem fog nemet felelni, mert egy tünde felől nagy illetlenség. Valeri lehunyva a szemét, magában cifrán szitkozódott. Mikor kinyitotta mandulazöld szemeit látta, hogy több tünde is feléjük néz és már kíváncsian várják a válaszát. Egy színészi bájos mosollyal igennel felelt, amire Legolas abba hagyta a meghajlást és felajánlotta az ezüstös anyaggal fedett karját. Valeri szemét forgatva belekarolt a hercegbe, aki illemtudóan a táncparkettre kísérte.
A lantok egy új tündérmesébe illő dallamban szólaltak meg, a hegedűk lassabb tempót vettek fel, ami a tánc haladásával egyre jobban felgyorsult. Legolas a jobb kezét Valeri dereka fölé tette, ujjaival megérintve a világoslila selymet. Bal kezét könnyedén tartva, nyitott tenyérrel felfelé, megfogta Valeri tenyerét. A tündelány a tánc kezdetével a bal kézfejét a tünde férfi vállára helyezte könnyedén, a tánc erejéig a jobb kezét végig Legolas bal tenyerén pihentette. Ilyesmiféle felállásban nagyon nehezen lehetett nem a partner szemébe nézni, így már az első másodpercekben összeakadt a tekintetük. Valeri hagyta, hogy a herceg vezesse. Kecsesen lépkedtek egymás előtt, mikor eljött a zenének az a része, amikor a táncban lévő vezető megforgatja a párját, Valeri elhúzta a száját, ám Legolas nem foglalkozott a nemtetsző pillantássál, csak azért is megpörgette a lányt. Talán túlságosan is beleélte magát, mert a pörgetés végére Valeri nem szembe érkezett meg, hanem féloldalasan. Szédülve forgott körülötte a terem, lépett egyet, de azt sem tudta melyik az előre, így kis híján majdnem hátra esett. Azonban Legolas tökéletes mozdulattal elkapta, kívül állóként úgy nézett ki a jelenet, mintha szándékosan történt volna az egész, a herceg csak megdöntötte volna a tündelány testét. Valeri egy eléggé nem kedves pillantást vetett, kinyitotta a száját, de Legolas megelőzte.
– Pompásan táncolsz – mondta elfojtott vigyorral, mert igazából nem gondolta komolyan.
– Te úgyszintén – vágta rá ironikusan. Ennyit szóltak egymáshoz, folytatták a lendületes lépéseiket, amik kopogva csendültek a csillogó parkettán.
Egyre jobban belemerültek a lépésekbe, a tündék zajába, a dallamba, a kintről beáramló utolsó napsugarak meleg nyaldosó lángjaiba... már nem bánkódott Valeri, arcán lassan, de igazi mosoly varázsolódott. Nem a hercegre koncentrált, hanem a körülöttük zajló eseményekre. Mikor újra Legolas felé pillantott, csodálkozva látta, hogy a tünde sem őt figyeli, sőt... Tauriel felé pillantgat, aki már egy másik tündével táncol. Valeri lesütve elkapta a tekintetét a hercegről és megpróbált nem foglalkozni a ténnyel. De mégis miféle ténnyel? És mégis miért zavarja, hogy a gyilkos herceg egy másik tündén legelteti a szemét.
Akaratlanul, de megköszörülte a torkát, amire Legolas rögtön a lány felé pillantott, vagyis a mély kivágására. Legolas sűrűn pislogva lesütötte a szemét, majd zavartan a fényes bőrcipőjét bámulta. Valeri kikerekedett szemekkel meredt a hercegre, ő is zavarodva helyezkedni kezdett, mert kellemetlen érzés ragadta el a mély dekoltázsa miatt. A kínos pillanatot nem akarta tovább húzni, így a fejéből először kipattanó kérdést tette fel.
– Kedveled, mi? – kérdezte halkan. Legolas kérdőn a lány szemeibe bámult, úgy téve, mintha nem tudná kiről lenne szó.
– Tauriel... – tette hozzá Valeri. – Mindig a nyomában vagy, most is őt figyeled.
– Jaj, hát... persze, hogy kedvelem. Még apám parancsára került hozzám, mármint az őrparancsnoka vagyok, együtt szeljük az erdőt az ellenség után kutatva, meg persze a pókok visszaszorítása miatt is... vagy nem erre gondoltál? – kérdezte sejtelmesen Legolas, amire Valeri megköszörülve a torkát zavartan biccentett.
– Az apám hadjának hivatásos tagja Tauriel. Hatszáz éves volt, amikor az apám a szárnyai alá vette. Szüleit az orkok ölték meg, amikor fiatalabb volt. Az alattvalónk, kötelességemnek érzem, hogy vigyázzak rá.
– Öhm ez... – kereste a megfelelő szavakat, amikor is egy erdőtünde lépett feléjük.
– Szabad? – kérdezte a hosszú vörös hajú férfi Valeritől. A lány kellemetlenül a hercegre pillantott, majd a felkérőre. Nem tudta, hogy mi lenne a helyes döntés, viszont az idő sürgette, így hablatyolva valami igenszerűséget felelt. Legolas biccentve lassan elengedte a lány kezét és a derekáról lehúzta a tenyerét.
– További jó szórakozást Valeri–ana – nevének a végét szinte elharapta, így annyit lehetett hallani, hogy „Valeri", ami meglepő volt a tünde számára, mert itt Középföldén Amrán kívül mindenki Valeriának szólította. A fekete hajú nagy lélegzettel figyelte, ahogy a herceg ellép tőlük, majd magukra hagyja őket. Tánc közben az erdőtündék egy kedves dalba kezdtek bele.