Egy Halálfaló Ágyasa

Majdnem

Liserli szemei elkerekednek és meg se tud szólalni. Ugye nem azt akarja a férfi amire gondol? Már miért ne azt akarná! Nyilvánvalóan.
-Kérdeztem valamit Pet. -a férfi ujjai a hófehér combjába marnak és hangja fenyegetően cseng.
-I-igen, Gazda.
-Remek. Ez így még izgalmasabb lesz! -a következő pillanatban már a lány kulcscsontját kényezteti. Lis könnyei megindulnak és egyre kétségbeesettebben keresi a kiutat, habár tudja, hogy nem menekülhet. Lucius vállaihoz kap amikor az elkezdi megszabadítani az utolsó ruhaneműjétől. Valaki segítsen! Fut át az agyán, de hiába imádkozik. A férfi gyengéd csókokat hint a lány belső combjaira egyre és egyre közelebb Lis legérzékenyebb pontjához. Ujjaival a lány nőiességét kezdi simogatni, mire az nyöszörögni kezd. Hiába utálja a helyzetet és undorodik a gondolattól miszerint ennek az embernek adja oda magát legelőször, nem tagadhatja, hogy jó érzés. Csak a takaróba mar. A fehér kezeinek körvonalai beleolvadnak az ugyanolyan színű ágynemű puha szövetébe, kicsit olyan, mintha egy utolsó kapaszkodót nyújtanának a rettegő Petnek. Szemei kipattanak és felsikkant, mikor megérzi magában Lucius egyik ujját.
-Neh! -szakad fel a torkából, de kérése süket fülekre talál. Ez már nem kellemes. Sőt kissé fájó, kellemetlen érzés. Kezei ismét a férfi vállára siklanak, hogy eltolja magától, de az erőfeszítése ismét sikertelen.
-Sss! -Lucius mély hangja, lágyan szinte már nyugtatóan hat, pánikoló agyának. -Lazíts! Nem akarom, hogy fájjon. -suttogja a lány fülébe, majd egy kicsit megharapja a fülcimpáit. Lis, pedig igyekszik eleget tenni az utasításnak, hiszen, ha már nem tud menekülni legalább a fájdalmat elakarja kerülni, miközben a férfi a nyaka kényeztetésével igyekszik elterelni figyelmét. A következő ujj még kellemetlen, de már sokkal kevésbé, mint az első. Lis fél. Legszívesebben zokogna, de nem teheti. Nem törhetik meg őt. Nem akarja, de tudja, hogy ez elkerülhetetlen.A szoba nyomasztó csöndjét az ajtó nyitódása töri meg. A lány ijedten kapja arra fejét és íriszei összeakadnak egy világítóan kék szempárra. Lycon. Az arcát elönti a szégyen pírje és eltakarja az arcát.
-Mit akarsz? -mordul rá Lucius barátságtalanul.
-Perselus van itt. Azt mondta sürgős megbeszélni valója van Önnel.
-Miért mindig a legrosszabb pillanatokban tud zavarni?! -idegesen tápászkodik fel a lányról és pár fojtott káromkodással az ajkain hagyja el a szobát. A lány csak várja, hogy egyedül maradjon, de ez nem történik meg. Az ajtóban álló hosszú szürke hajú férfi meg sem mozdul. Lis szégyenlősen takarja el törékeny testét a kezeivel. Nagyon zavarja a férfi áható kék tekintete. Egy pillanat alatt történik minden. Lycon felé indul és az ágy egyik takaróját a lány köré tekeri ezzel eltakarva őt.
-Jól vagy? -szemeiben és hangjában is érzéseket lehet felfedezni. A lány zavarodottan figyeli és azon gondolkozik mi volt ez a hirtelen váltás.
-Jól.
-Örülök. Attól féltem, hogy elkések.
-D-direkt csináltad?
-Igen. -nevet fel a férfi és a mosoly tündérszerűen gyönyörű varázsolja az arcát.
-Miért?..
-Biztos félhettél..
-Igen. -remeg meg mostmár Lis hangja és alig egy perc múlva már sírva öleli át magát. A mellette ülő férfi kezei óvatosan ölelik át a vállát.
-Hány éves vagy?
-Ti-tizenöt. -szipogja a lány.
-Nagyon fiatal vagy még. Én tizenhét évesen kerültem ide. Egy éve.
-Egy éve itt vagy? És mi az, hogy idekerültél?
-Én is Pet vagyok.
-Te is? A gazdád...nő?
-Nem.
-Férfi?
-Hát, kizárásos alapon. -mosolyodik el.
-Hogy tudsz ilyen vidáman mosolyogni?
-Próbálok...másra gondolni. Nem a rabságra.
-Mennyi?
-Fél év. Fél év volt mire eljutottam idáig.
-Megkérdezhetem, hogy ki a gazdád?
- Természetesen. Perselus Piton.