Egy Halálfaló Ágyasa

A könyv

Lis már kora reggel a Roxfort kihalt folyosóin igyekszik a Nagyterem felé. Ahogy belép Hermione azonnal felpattan és szorosan átöleli.
-Mi történt veled? -teszi kezét a lány homlokát díszítő ragtapaszra.
-Elmesélem, csak üljünk le és hadd egyek.
-Rendben. -az asztalhoz telepedve Harryék is azonnal kérdezgetni kezdik a lányt.
-Mi történt? Miért bújtál úgy oda Malfoyhoz?
-Tegnap -nyel egy nagyot Lis- A Bishop fiúk megpróbáltak megerőszakolni...
-Hogy mi?! -kiált fel szinte az összes Liserli körül ülő Griffendéles. Egy pillanat alatt változik meg a ház tagjainak hangulata és idegesen tekingetnek körbe hátha megtalálják az említetteket. Lis csak elmosolyodik a Griffendéles összetartás, bátorság és igazságérzet megható egyvelegén.
-Igen...és Malfoy professzor talált ránk. Ha ő akkor nem jön, akkor valószínűleg máshogyan végződött volna az este...
-Sajná-kezd bele Mio, de elakad a szava és tátott szájjal mutat a lány háta mögé. Lis kíváncsian fordul hátra, ahol egy meglepő képpel találja szembe magát. A Bishop fiúk vérző arccal fekszenek a földön és mögöttük a Weasley ikrek állnak. Arcukról csak úgy süt az utálat és a düh.
-Conrad! Nem akartok valamit mondani Liserlinek?
-Sajnáljuk...-nyögik fájdalmasan.
-Valamit elfelejtettek! -rúg bele Walter törzsébe George.
-Borzalmasan undorító semmirekellő férgek vagyunk, akik nem érdemlik meg, hogy akár csak rád nézzenek. -a pet csak egy alig látható mosollyal az arcán bólint.
-Köszönöm! -néz fel Georgera, aki csak mosolyogva ül le a lány mellé.
-Lenne egy kérdésem.
-Igen? -ijed meg egy kicsit Lis.
-Eljönnél velem a karácsonyi bálra? -a lány szemei kikerekednek és egy pillanatig csak lefagyva nézi a vele szemben ülő fiút. Már azt hitte senki sem fogja elhívni a hétvégén esedékes ünnepélyre.
-El. Szívesen. -mosolyodik el mire a Weasley fiú nevetve magához öleli. Később mikor már az órák után Hermionéval a klubhelység felé sétálnak megszólal.
-Mio, elmegyünk majd együtt ruhát nézni Roxmortsba?
-Persze! Valami olyat kell találnom, ami túl szárnyalja a tavalyi rózsaszín ruhámat. Annyira gyönyörű volt!
-Mutathatnál róla, majd képet.
-Előkeresek majd egyet. Mit szólnál, ha holnap délután elmennének? Csak nem akarsz közvetlen a bál előtt szombat reggel ezzel foglalkozni.
-Persze, hogy nem. Akkor holnap?
-Igen. Órák után.
-Rendben. Én viszont most megyek a könyvtárba, ha nem baj. Nagyon sok a bepótolni való anyag.
-Jól van. Ha tudok valamiben segíteni akkor szólj.
-Természetesen! -int Lis, majd a könyvtár felé veszi az irányt. Legszívesebben aludna, de a tanulni valók mennyisége nem engedi. Éppen a sarkon fordulna, be amikor egy kéz elkapja és berántja az egyik terembe. A lány ijedten sikoltana fel, de befogják a száját és ő is megnyugszik, amikor meglátja a Gazdáját.
-Gazda!
-Meg akartam kérdezni, hogy fáj-e a fejed? -simítja végig a lány arcát és közelebb hajol hozzá. A pet pontosan tudva, hogy a gazdája mit szeretne lehunyja a szemeit és hagyja, hogy Lucius egy hosszabb csókot nyomjon az ajkaira.
-Jól vagyok, Gazda. Már nem is fáj annyira.
-Ennek örülök. Hallottam a Weasley ikrek rendesen elverték azt a két görcsöt.
-Jól hallotta. Még egyszer -néz fel a férfira- még egyszer köszönöm, hogy tegnap éjjel megmentett. -bújik a férfi mellkasába, aki átkarolva húzza még közelebb magához.
-Szívesen. -csókol ismét a pet ajkaira, majd a falnak nyomja. Csókjuk forró és intenzív, amilyen még talán sosem volt. Lis belenyög és a férfi vállába kapaszkodik miközben lábaival átöleli a derekát. Lucius úgy gondolja ennél közelebb már nem is lehetne a lányhoz. Pihegve válnak el és pár pillanatig a homlokukat egymásénak támasztva merülnek el a másik tekintetében. Lis szíve hevesebben kezd el dobogni, amire ijedten megrezzen. Mi ez? Ez nem félelem. Ez valami más...valami kellemes.
-Gazda -suttogja a férfi ajkaira-Mennem kéne..
-Rendben. Nekem is megbeszélésem van. Szóval -lép el a petjétől -Majd találkozunk. Holnap ott leszel a bálon?
-Igen Gazda.
-Rendben. Akkor találkozunk. Ma ne gyere a szobámba -Liserli meglepetten és kicsit ijedten néz a gazdájára. Megunta? -Ne gondolj hülyeségekre! -folytatja a férfi, mintha látná, hogy mire gondol a lány -Csak a sérülésed miatt. Veszélyes lenne.
-Rendben, Gazda. Köszönöm!
-Na menj! -int Lucius az ajtó felé és a pet szót fogadva távozik, majd folytatja útját a könyvtár felé. Szedi a lábait, hiszen minnél hamarabb odaér annál hamarabb végez a tanulni valókkal. Nagyot sóhajtva dobja le magát az egyik olvasó asztalhoz és előpakolja a pergamenjeit és tintáit. Ránéz a lapra, amire felírta a megcsinálandó feladatokat. "Gyűjtő munka: A Campbell család" áll szépen vetett betűkkel a pergamen legtetején. Lis hátra dől és a plafonra néz. Ez már csak a címből is unalmasnak tűnik. Felkel, majd a könyvtársahoz sétál.
-Jó estét! Meg tetszik tudni mondani, hogy hol találok a varázsló családokkal foglalkozó könyveket?
-Persze. Látod azt a kupát ott a vitrinben? Onnantól számolva az ablak felé a negyedik sor.
-Köszönöm. -mosolyodik el Liserli és elindul az említett sor felé. Amint oda ér csalódottan látja, hogy legalább vagy 300 különböző könyv sorakozik a polcokon hasonló címekkel. Elkezdi egyenként átnézni őket míg végül szemei megakadnak egy nagy könyvön "Angol és Skót boszorkány családok 1650 óta". Neki feszül, hogy levegye a könnyűnek nem mondható olvasmányt. Kezeiből kicsúszik a fekete borítású könyv és nagy puffanással ér földet, mire többen is felé fordulnak. Liserli bocsánatkérően hajol meg, majd vissza fordul a polchoz. Szemei összehúzódnak és közelebb lép az öreg polchoz. A polc hátoljában, amit a könyv eddig takart egy alig látható kis négyzet sejlik fel. Kíváncsian nyomja meg a fát, mire az megmozdul. A lány óvatosan eltávolítja a négyzetet és mögötte elrejtve egy kis alakú, de nagyon vastag könyvet talál. A kezébe fogja és megcsodálja a gyönyörű arany indákkal díszített mély zöld borított, amin régi stílusú betűkkel a következő áll: "Ősi családok 1200 óta". Lis széjjel néz, majd, mintha semmi sem történt volna visszasétál az asztalhoz. Egy mozdulattal süllyeszti a tárgyat az oldaltáskájába és elhagyja a könyvtárat. Izgatottan siet a szobáig, majd odaérve az ágyára veti magát és óvatosan előveszi a zsákmányát. Vajon miért volt ez elrejtve? Ki rejtette el? Fellapozza és az első odalon egy számára nagyon ismerős kézírás fogadja. 'Bárkinek aki megtalálja ezt. Ígérd, meg hogy nem fogod elpusztítani azokat, akiket ez alapján megtalálsz. Ezt a könyvet én rejtettem el 1960ban." aláírás Melantha Blight. Blight...ez az édesanyja család neve. Ezt az édesanyja írta, mikor idejárt! Lis érzi, ahogyan a szemei bekönnyesednek és mosolyogva teszi kezét a sorokra, mintha azt remélné visszahozhatja a szüleit. Ilyenkor nagyon hiányzik neki az édesanyja ölelése vagy az édesapja biztonságot adó szavai. A szülei szigorúak voltak, de a gyermekeikért bármit megtettek volna. Liserli tovább lapoz és izgatottan kezdi olvasni a különböző ősi, hihetetlen erőkkel rendelkező vérvonalak történetét. Az idő csak úgy elrepül a feje fölött, ahogyan a könyvvel a kezében ül az ágyán. Végül három óra olvasás után dönt úgy, hogy elteszi. Mosolyogva pörgeti végig a megmaradt közel 400 oldalt, de a mosoly az arcára fagy és kitágult szemekkel kezd el visszafelé lapozni. A 515. oldalon áll meg és meglepetten figyeli az ott elhelyezkedő képet. A lány nagy mosollyal az arcán integet a kamerának, szőke, szinte már fehér haja a vállaira omlik és szemei jól láthatóan különböző színűek. Alatta kis betűkkel ez áll:"Ez a fiatal lány az utolsó ismert élő bódító (1917)". Lis azonnal az oldal tetejére tekint. "Maeve vérvonal. Nevét az első ezen képességekkel rendelkező boszorkányról a skót származású Maeve Blanche-ról kapta.A lány kíváncsian olvassa tovább a fejezetet. A Maeve boszorkányok más néven Bódítók kifejezetten női neműek és csak anyai ágon öröklődhet a képesség. Képesek megérezni az emberek legapróbb érzelmeit, így könnyen rájönnek a hazugságokra, emellett pálca és beszéd nélkül képesek varázsolni, ha eleget gyakorolták. A vérvonal nőiessége abban látszik meg legjobban, hogy a rituális és legtöbbször gyönyörű táncukkal bárkit képesek hipnotizálni és könnyen elcsavarhatják bárki fejét. A Bódítók varázsereje hatalmas és veszélyes, de közel legyőzhetetlenné teszi a használóját. Fontos, hogy gyakorlás nélkül a képességek örökre rejtve maradhatnak! Egy Bódító megölése esetén az áldozat erejének egy része a gyilkosára száll. Ismertető jelük a világos szőke,szinte már fehér haj, a szemeik általában mindenkit rabul ejtenek és természetellenesen erős a színük. Gyakori náluk a heterokrómia, ami a két szem eltérő színét eredményezi." Liserli az ablak üvegén visszatükröződő arcmására néz, haja szinte vakít és kétszínű szemei ijedten néznek visszará. Ismét a könyv felé fordul: "Az oldal bal alsó sarkában található képen Magnolia Murrell látható az utolsó élő Bódító." Liserli ereiben megfagy a vér is. A ládájához guggolva keres elő egy régi képet, amire édesanyja feljegyezte a családfájukat. Végig futtatja rajta a szemeit és tekintete megállapodik a nagymamája nevénél. Magnolia Murrell. Ha ez a könyv 1919ben lett kiadva a kép pedig 1917ben készült az azt jelenti, hogy ő az utolsó élő Bódító. De mi lesz, ha erre valaki rájön?