Egy Halálfaló Ágyasa

Igaz?

Liserli már azt sem tudta, hogy mennyi idő telt el azóta mióta bezárták ebbe a szobába. Eleinte még számolta, de a tizedik nap után elvesztette a fonalat. Lucius minden nap eljött hozzá, volt hogy lefeküdt vele, volt hogy simán csak megverte, de ezzel már nem tudott hatni az egykori petjére. A lány már túl sokat élt meg ehhez. Egyedül az aggodalom volt, amit Lis a magáénak érzett. Aggódott, hihetetlenül féltette a kislányát, akiről semmit sem tud azóta, hogy idehozták. Elainnel álmodott éjszakánként és az egyetlen kívánsága az volt, hogy újra a karjaiban tudja a kislányt. Homlokát az ablak hideg üvegének támasztja és igyekszik megnyugodni. Lassan belebetegszik az aggodalomba. Idegesen rántja meg a nyakán feszülő láncot, ami mágikus erejének köszönhetően elszívta minden varázserejét. Szemeivel üresen figyeli az ágy feletti pontot, ahova a lánca van rögzítve. Vajon Lucius szereti még? Ha megpróbálná megölni magát akkor megengedné, hogy Elainnel legyen? Nem lenne könnyebb, ha csak meghalna? Nem! Liserli! A lányodnak szüksége van rád. Nem hagyhatod magára pont most még ha nem is tudja, hogy jól vagy. Tudod jól, hogy neked is mennyire rossz volt egyedül felnőni. Anya...te mit tennél a helyemben? Egy darabig elgondolkodva figyeli az ablaküveget, mintha a tükröződésben a megoldásának kulcsát látná. Kezeit lassan a hideg anyagra teszi és neki dönti ismét a fejét. Menni fog! Meg tudod csinálni! Hátrébb lép, majd minden erejét bevetve esik neki az üvegnek, ami meg is reped és kezeit enyhén felsérti. Megismétli az előbbi mozdulatait és az üveg végre betörik. Nem törődve a kezéből már-már ömlő vérrel veszi fel az egyik szilánkot és megszorítja, majd a nyakához illeszti. Pont ahogy sejtette az ajtó pár pillanat múlva kivágódik és egy dühös Lucius Malfoy viharzik be rajta. Ahogy viszont észreveszi mit tervez az egykori petje azonnal megtorpan.
-Liserli... -a hangja lágy, de nem nyugodt- Tedd azt le!
-Miért tenném? Talán, hogy mégegyszer megerőszakolj? Esetleg megverj? Vagy megölj?
-Liserli! -a dérfi pontosan látja a petje remegő karján végicsorgó vért. Valami nincs rendben.
-Nem Lucius! Nem! A lányomat akarom! A lányomat akarom látni!
-Liserli, nyugodj már meg!
-Nem! Azonnal hozd ide Elaint.
-Rendben. Csak tedd azt le!
-Majd, ha itt lesz a lányom Lucius. Majd akkor. -látszik, hogy a férfi elgondolkodik, szemeit a lányon pihenteti majd a biztoságosabb lehetőség mellett dönt. Ennyire fontos lenne a petjének az a kislány?
-Idehozom, de addig ne merj semmit sem tennitenni! -sziszegi.
-Rendben. -amint Lucius elhagyja a szobát Liserli egy győztes mosollyal az ajkain a fürdőbe siet és lemossa kezeiről illetve nyakáról a vért, majd gyorsan felvesz egy normálisabb ruhát végül pedig, bekötözi a sérüléseit. Nem akarja, hogy Elain megijedjen az itt uralkodó állapottól ezért megpróbál rendet rakni.


Lucius egyik kezével az apró lány karjait fogva siet vissza a szobához. Aggódik, hogy Liserli valami hülyeséget csinál. Sosem látta még ilyen állapotban a lányt, pedig elég behatóan ismeri. Ennyire fontos neki a kislány? Lehet, hogy mégsem kéne eltávolítania Elaint? Ugyanmár? Lucius! Hiszen így tudsz a legnagyobb fájdalmat okozni. Amint belépnek meglepődik a szobában uralkodó nyugalmon, mintha egy teljesen más helyre jött volna vissza.
-Anyaaa! -engedi el kezeit azonnal Elain és fut az édesanyja felé, miközben nagy szemeiből folyni kezdenek a könnyek. A nő csak egy megkönnyebbült és boldog mosollyal az ajkain öleli magához a kis testet. Lucius látja, ahogy a petje napokban folyamatosan feszült tartása elernyed és arcára halvány, de boldog mosoly költözik.
-Jól vagy kincsem? -tolja el magától kicsit gyermeket és kezdi tanulmányozni.
-Igen, de veled mi történt? Anya mi ez az arcodon? -nyúl apró kezeivel a Lis arcán húzódó véraláfutás feléfelé, minek hatására Lucius fájóan felszisszen. Az ő hagyta a lányon pár napja.
-Megütöttem. -mosolyog a nő.
-Anya! Befonod a hajam? -kérdezi csillogó szemekkel Elain és a pet felnéz a gazdájára, aki rövid gondolkodás után bólint. Talán, ha ma hagyja nekik, hogy együtt legyenek akkor Liserli megnyugszik egy kicsit és visszaszed pár kilót. Ugyanis az elmúlt napokban már elkezdtek látszódni a nő bordái, ami megriasztja a halálfalót.
-Persze kincsem, gyere ide! -ülteti a lányt Lis a puha ágyra, majd ahhoz a komódhoz sétál, amiben régebben Lucius a hajgumijait tartotta és egyet kivéve közülük kezdi el kifésülni a gyermeke hosszú szőke tincseit. Lucius egy pillanatig csak elbűvölve nézi a meghitt jelenetet. Akár az ő gyermeke is lehetne, ha Lis nem szökik el. Nagyot sóhajtva ül le a petje mellé az ágyra, majd vezeti erős, férfias kezeit a vékony csípőre. A pet egy pillanatra megremeg, de aztán csak elkényelmesedve dől hátra, magába szívva a férfi, számára oly ismerős bódító illatát. Nem gondolta volna, hogy valaha is ez megtörténik. Talán el kéme mondania Luciusnak az igazságot? De vajon mit tenne akkor a kislánnyal?
-Lucius, jól vagy? -simítja egyik kezét a gazdája gondterhelt arcára. A férfi csak bele simul a puha, nyugtató érintésbe. Már el is felejtette milyen az, ha valaki figyel rá.
-Jól vagyok Lis.
-Gondterheltnek tűnsz.
-Csak gondolkodom valamin.
-Ne emészd magad felesleges dolgokon! -mosolyodik el Liserli egy apró puszit nyomva a férfi állára. Hiába tette ezt vele a halálfaló, egyszerűen utálja látni, hogy szomorú. Lucius csak elmosolyodik az aranyos gesztuson, majd bólint. Arcát Lis kellemes, eper illatú nyakába temeti, élvezi forró bőrének émelyítő érintését.
-Játszunk valamit! -kiált fel Elain ezzel megtörve a régi emlékeket idéző pillanatot. A férfi kicsit bosszúsan sandít a kölyökre, míg a karjai közt ülő azonnal reagál.
-Mit szeretnél játszani?
-Válassz te Lucius!
-Én? Miért? -tágulnak ki az említett szemei.
-Mert anya mindig játszik velem valamit, ha szomorú vagyok. Mivel te vagy szomorú, te választasz.
-Nem ismerek játékokat. -vakarja meg kínjában a tarkóját a kislány apja, aki nem tudja tagadni mennyire édesnek találta a törpe előző gesztusát.
-Hmm... Akkor én választok! Játszunk mondjuk barkóbát!
-Az mi? Mugli játék.
-Gondolok valamire és ki kell találnotok! Mugli, de szoktuk játszani anyával.
-Az egyszerű. -nevet fel a férfi.
-Nem használhatsz legilimenciát. -kacsint rá Lis.
-Oké, az úgy már problémásabb. Akkor...?
-Kezdem én! -segíti ki a zavarodott gazdáját Lis-Állat?
-Igen.
-Négylábú?
-Igen.
-Szőre van? -szólal meg mostmár a halálfaló is.
-Igen! Ügyes vagy!
-Hmmm... nagyobb, mint egy... thesztrál?
-Nem.
-Nagyobb, mint egy patkány?
-Igen!
-Hmmm....ház közelében él?
-Igen.
-Ugat? -jön az újabb kérdés Lucius felől. Liserli szemei egy kicsit kikerekednek mikor megpillantja a lánya apjának arcán a széles mosolyt. Pillanatok alatt szemeibe könnyek szöknek. A gazdája tényleg így nézne a lányukra? Lehetséges?
-Igen.
-Kutya!
-Igen! -tapsikol boldogan Elain és Luciushoz mászva puszit nyom az arcára. Egy pillanat alatt síri csend áll be a szobába. Liserli nem tudja, hogy hogyan reagáljon, a halálfaló csak sokkoltan figyeli a rá mosolygó kislányt. Azokat a magy ártatlan kék és zöld szemeket, a szőke égnek meredő babatincseket és azt az édes mosolyt, amit csakis az anyjától örökölhetett. Nem bánthatja ezt a kislányt. Akkor egy szörny lenne.
-Kimehetünk sétálni egyet? Meg akarom nézni a pacikat!
-Nem hi-kezd mentegetőzni Liserli, hiszen a nyakán erősen feszül még mindig a lánc és nem akarja ezzel terhelnia lányát.
-Mehetünk! -vág közbe a harmadik személy, majd egy intéssel eltűnteti Liserli nyakáról a nehéz fémet. Mi történik?
-Ez aaz! Anya! Gyere! Menjünk gyorsan.
-Rendben. -tápászkodik fel a szólított az ágyról. Lábaiban a megrepesztett csontokat már így is megviselte ez a kevés mozgás, de nem akar csalódást okozni. Mosolyogva követi Ellát ki a folyosóra, majd végig az ajtóig, ahol újra megérzi a még azóta is az ajtóhoz közel elhelyezkedő akác illatát. Egyszer szeretkeztek a gazdájával annak a fának a tövében. Minden tökéletes volt.
-Mi jutott eszedbe?
-Semmi. Csak az emlékek.
-Oh.. -éri meg mostmár a férfi is. Mindketten a gondolataikba merülve követik a szinte már rohanó apróságot. Ám Liserli elméjét hamarosan már nem az emlékek töltik ki, hanem a fájdalom jól ismert, kínzó érzése. Amikor Lucius észreveszi, hogy amellett lépkedő egyre jobba ránehezedik kíváncsian forsul felé.
-Mi a baj?
-A lábaim. -sziszegi a kérdezett szemeit összeszorítva. A halálfaló pár pillanatig csak üres tekintettel mered rá, majd a sötét tettekre csábító íriszekben megértés csillan. Hiszen a petje csontjai el vannak repesztve. Az előttük siető Elainra néz, majd Lisre és egy könnyű mozdulattal menyasszony pózba kapja a nőt.
-Köszönöm.
-Nincs mit. -rántja meg vállait a férfi, majd a már livas karám szélénél álldogáló kislányhoz siet. -Tetszenek?
-Nagyon. Az a fehér a kedvencem!
-Ő ott Pureblood. Egy igazi arab telivér.
-Gyönyörű!
-Tényleg az. Szeretnél felülni rá?
-Igen! Szabad?
-Persze, azért ajánlottam fel. -a következő pillanatban List már a korlátra ültetve hagyja és örömmel segít a gyereknek felkapaszkodni a hatalmas állat hátára. A bódító csak elgondolkodva figyeli a jelenetet. Luciusnak határozottan jót tesz Elain jelenléte. Később az este jó hangulatban telik és a halálfaló meg is feledkezik a haragjáról.

Lis nem tudja pontosan mi történt, de másnap reggel az egyik oldalán Luciussal a másik oldalán Elainnal ébred a franciaágyon. Csak mosolyogva húzza közelebb magához lányát és a következő pillanatban a halálfaló is átöleli az ő derekát. Rég volt ennyire boldog. Később Lucius elhagyja a szobát, hogy valami reggelit intézzen maguknak Liserli pedig, nevetve igazgatja bágyadt, kócos kislány a szőke tincseit. Ám az idilli jelenet nem tart sokáig, mert az ajtó kivágódik és Narcissa lép be rajta.
-Elviszem ezt a kölyköt! -indul dühösen Ella felé, de Liserli közéjük áll.
-Hozzá ne merj érni a lányomhoz!
-Mert mi lesz? Elcsábítasz talán, mint a férjemet? -kérdezi gúnyosan a nő.
-Megöllek.
-Most aztán megijedtem. Vajon mit szólna Lucius, ha megölnéd a feleségét, mert hozzá akart nyúlni ahhoz a kis fattyúhoz, akit csak elvisel a házban? Szerintem te is tudod.
-Nem érdekel. A lányomat nem adom. -sziszegi Liserli-És te is jól tudod, hogy sokkal több okom lenne téged megölni.
-Hmmm... Fogalmam sincs miről beszél?
-Talán a kicserélt fogamzásgátló főzetekről.
-Oh, hogy azokról. Hálásnak kellene lenned! Most miatta élhet ez a korcs. -bök manikűrözött ujjaival az ágyban ülő zavart kislány felé.
-Ez igaz. Dete nem segíteni akartál! Tudtad jól, hogy Lucius nem akar gyereket egy pettől. Tudtad hogyha teherbe esek a gazdámtól kénytelen leszek elmenekülni! Te ezt mind tudtad! Szerinted mit azólna ehhez a férjed? -folynak végig Liserli arcán a könnyek, de a volt pet nem tágít. Nem hagyja, hogy a másik nő győzzön.
-Ugyanmár. Szerinted hinne neked? Neked egy nyomorult szajhának, aki önző módon elhagyta és gyereket szült másnak? Nevetséges vagy. Te is tudod, hogy ezt a csatát én nyertem.
-Hányingerem van tőled.
-Most mondanám, hogy sajnálom, de nem lenne igaz. Most pedig... -veszi elő a pálcáját a nő -Megöllek. Aztán kölyködet is. Vagy eladom annak a kedves fejvadásznak, aki múltkor itt járt nálunk. -Liserli szemei kikerekednek a félelemtől. Nincs nála pálca. Nincs esélye megvédeni magukat. Egy egyszerű mozdulattal veti magát a lánya elé megvédve ezzel őt.
-Avada-


Azt viszont egyikük sem sejti, hogy valaki hallotta a beszélgetésüket.