|Nicholas Collins|

Tizedik

- Szia, Billy! Az otthoni telefonról hívlak! Nem emlékszel, talán bent felejtettem a telefonomat? - korán reggel a vállammal a fülemhez szorítottam a telefont, miközben a konyhában pirítottam a zöldségeket. A fakanállal óvatos mozdulatokkal fordítottam a forró olajban, miközben az üvegtányér felé pillantottam, amibe kicsi csíkokra vágtam a húst. Billy ásított, ezért sziszegve elhúztam az ajkamat. - Bocsi! - dobtam félre a fehér konyharuhát. - Nem tudtam, hogy még alszol! - tűrtem fel az ingemet.

- Öt óra van, Nicholas! - morogta a készülékből. - De te miért keltél ilyen korán? - motyogta. A ropogósra pirult zöldségek mellé óvatosan beletettem a csíkozott húst és megkavartam őket a serpenyőben.

- Szeretek korán kelni - pillantottam az ablak felé. - Érdekelne, hogy hol van a telefonom - emlékeztem vissza a tegnap éjszakára. Éjfél után végeztünk a forgatással. Hulla fáradtak voltunk, sajnos majd újra el kell próbálunk, mert nagyon szar lett. A felvétel tökéletes lett, viszont érezni lehetett, hogy nem adtam bele mindent a szövegembe. Egyszer ásítottam is, akkor Billy szó szerint a haját tépte. - Azt tudom, hogy Liam játszott vele utoljára!

- Akkor lehet, hogy a fiúnál maradt - kijelentésére felvontam a szemöldökömet, miközben a derekamat a konyhapultnak támasztottam. - Én nem figyeltem, de feltűnt volna egy otthagyott kék színű telefon - magyarázta, miközben fél füllel hallottam, hogy a feleségének köszön.

- Tudod, hogy hol lakik Jenna?

- Na ne viccelj! Ennyire rá vagy kattanva a csajra? - nevette el magát. - Mondjuk azt meg kell hagyni, hogy kifejezetten gyönyörű! Elegáns, vékony és fhuu azok a...

- Csak mondd meg, hogy hol lakik! Keresd meg az önéletrajzát, mert kell a telefonom - vigyorogtam, majd letettem a régi készüléket az asztalra, majd hunyorogva pillantottam az üveg felé. A nap első sugarai megjelentek a dombok mögött, sárga színűre festette az égboltot. Hunyorogva felsóhajtottam és végignéztem a napfelkeltét. Gyakran megfordul a fejemben, hogy mi lett volna, ha minden máshogy történik. Talán boldogabb lennék? Talán egy irodában ülnék és kávét kortyolnék a monitor előtt? Gyerekkoromban tettem ígéretet édesapámnak, hogy én is színész leszek, hogy büszke lehet rám. Gyerekkori álmom volt a nyomdokaiba lépni, azt akartam, hogy a tehetsége bennem éljen tovább. Most, hogy feltörekvő színész vagyok, nem tudtam eldönteni, hogy tényleg ezt akartam- e. A munka, az éjszakai forgatások és az a rengeteg oldal a forgatókönyvben megöli a maradék életerőmet is, de próbálok helytállni, hiszen megígértem az édesapámnak, hogy egyszer büszke lesz rám. Miután rezgett a telefon, a kezembe vettem és vigyorogva leolvastam jenna címét. - Ez könnyen ment! Köszi, Billy! Jövök eggyel! - szagoltam bele a levegőbe. - Basszus a csirke! - vettem a serpenyőt a kezembe.

Jenna egy nagyon aranyos és letisztult lakásban él. Nem olyan, mint az én lakásom. Sokkal kisebb, az ablakai kicsit régiek, a festék már lekopott róla, de a háznak volt egy különleges hangulata, ami azonnal megtetszett. Miután leparkoltam a rózsa bokorral benőtt kerítés előtt, a régi zöld kapu felé sétáltam. A kapu résnyire nyitva volt, ezért a napszemüvegem mögött hunyorogva léptem be a kiskertbe. A kertben kerti törpék és műanyag kacsák sorakoztak egymás mellett. A régi tavat zöld nádas ölelte körbe. - Nekem is kell egy tó - suttogtam, majd megálltam a fehér ajtóra rögzített welcome feliratú lila tábla előtt. Kopogni sem volt időm, de hirtelen nyílt az ajtó, és Jenna lépett ki rajta egy zsák szeméttel a kezében. Egyenesen nekem jött, ezért nagyokat pislogva próbáltam észhez térni. Kettőnk közül ő volt az, aki meglepődött, hiszen a zsákot a földre ejtette, majd a vizes tincseit hátra túrva végignézett rajtam. Ő egy fehér köntöst viselt. Alaposan végig néztem a lábán, a combján és a köntösön, ami testét takarta.