|Nicholas Collins|

Harminchetedik

Miután leparkoltam az elhagyatott raktár helyiség előtt, a széldzsekibe csúsztattam a kezem, napszemüvegemet pedig a hajamra csúsztattam. Bezártam a kék BMW ajtaját, a telefonomat közben a fülemhez helyeztem. Az ügyvédem a harmadik csörgésre vette fel a telefont. - Piao! - szóltam bele feszülten, miközben megtorpantam a raktár előtt, ahol édesapámék régen forgattak. Szinte láttam magam előtt a rendőr autókat, a mentőt ahogy a sárga elkerítő szalag mellett állt. Láttam a helyszínelőket, akik édesapám letakart teste mellett guggoltak. Mintha ott lettem volna, huszonhét évvel ezelőtt, édesapám halálának a napján. A sors akarta, hogy visszajöjjek ide. Napok óta nem tudok alduni, ijesztő rémálmok gyötörnek. Tudtam, hogy ezek a rémálmok nem fognak maguktól elmenni, ezért nekem kell megtalálnom a lelki békémet. A szívem azt súgta, hogy nézzem meg a helyet, ahol édesapám életét vesztette. Végül eljöttem ide. Az évek alatt a raktár fala már omladozott, és idétlen firkál voltak a szürke falra vésve. A nagy vasajtó egy lánccal volt védve, de a lánc a padlón hevert, az ajtó pedig résnyire nyitva volt. - Megnézted a képeket, amiket az apámról küldtem neked? - bizonytalan léptekkel indultam meg a raktár felé. Több mint húsz éve történt, biztos voltam abban, hogy semmit nem találok a helyszínen, de talán a szívem és a lelkem megnyugszik.

- Elég aggasztó dolgokat találtam! - válaszolta a telefonba, miközben körbe néztem, majd beléptem a régi vas ajtón. A raktár olyan volt, mint amire én emlékeztem. Egy rövid emelkedő után egy hosszú korlát választotta el a tért, az ajtótól. Bizonytalanul álltam meg a rozsdás korlát előtt, miközben hunyorogva szétnéztem a hatalmas helyiségben. A falakat szintén firkálások díszítették, a padló poros és koszos volt. Valószínűleg helyi bandák és drogosok szokták használni, hiszen sörös dobozok és üvegek voltak széttörve a földön. - Szerintem nem fog tetszeni neked, amit hallani fogsz! Úgy gondolom, hogy apád gyilkosa bosszút akart állni valamiért! Valami dolog miatt hajtotta őt a bosszúvágy! - sziszegte a fogai között, miközben puszta kezekkel megszorítottam a kormányt. Újra ott voltam. Láttam magam előtt az autót, ami égett a lángoktól. Hallottam édesapám kétségbeesett kiabálását, láttam a fekete szénné égett karját, amit kidugott az ablakon keresztül. A tűz véresre égette a kezét, lemarta róla a húst. A csontjáig hatolt. Végül a fekete, szénné égett élettelen test, megadta magát. Miközben elbambultam, figyelmes lettem arra, hogy az ügyvédem hangját egyre halkabban hallottam. A vonal recsegett.

- Várj! Nem értem! Mit mondtál az előbb!?

- Nichol...szerintem ne menj oda! Figyelj azt hiszem, hogy.... - összeráncolt szemöldökkel hallgattam a hangját, de ekkor a vonal megszakadt. A telefonomat sziszegve helyeztem a széldzsekim zsebébe, miközben a szél fújt a régi, törött ablakok közt.

- Jó hideg van itt - nyakig felhúztam a cipzárt, miközben zsebre helyezett kezekkel lesétáltam a lépcsőn és könnyes szemmel szét néztem. - Még mindig nem tudtam feldolgozni - suttogtam a könnyeim között - Pedig ez sem most történt - a fekete x jelzésen álltam. Itt kezdődött a forgatás, édesapám pedig itt halt meg. - Vajon mit élhettél át? - pillantottam a rozsdás korlát felé. Szinte láttam magamat, ahogy a korlát mögött, sírok és üvöltök. A tűz önuralomra kelt. Megvilágította a kisfiú arcomat. Óriási könnyek csillogtak a szememben. - Pokol - suttogtam. - Pokol volt az a nap - összeráncolt szemöldökkel pillantottam előre, de ekkor olyan dolog történt, amire nem számítottam. A raktár másik végéből két férfi sétált felém. Hunyorogva próbáltam keresni a tekintetüket, de fekete dzsekit és kapucnit viseltek, amit olyan szinten a fejükre húztak, hogy a szemüket nem láttam. Határozott és gyors mozdulatokkal sétáltak felém. Egyszerre léptek. Van az a pillanat, amikor az ember megérzi a fájdalmat és a rossz dolgokat. Én éreztem. A lelkem mélyén éreztem, hogy egy dolgot kell most csinálnom. El kell tűnnöm innen. Egy hirtelen mozdulattal fordultam meg, de amint megfordultam annyit láttam magam előtt, hogy egy nagy tárggyal fejbe vernek. A következő pillanatban éles fájdalom nyilalt a fejembe, a raktár színesre firkált falát homályosan láttam, végül éreztem, hogy a meleg elönti a halántékomat és eszméletemet vesztettem.