|Nicholas Collins|

Negyvenharmadik

Kézen fogva léptünk be Liam szobájába, aki szuszogva aludt. Mosolyogva figyeltem meg, hogy oldalán alszik, a takaró csak mellkasáig takarta őt be. Az egyik lábát kiemelte a takaró alól. Nyugodt volt és mélyen aludt. Nicholas átkarolt hátulról, kezünket összekulcsoltuk a hasamon és mosolyogva néztük Liamet, aki továbbra is mélyen aludt. - Olyan jól nevelt fiú - suttogta Nicholas a fülembe. Nem válaszoltam, mert ki akartam élvezni a pillanatot. Éreztem, hogy az életünk kiteljesedni látszik. A szívünket és lelkünket adtuk Liamnek, aki azzal hálálja meg, hogy elképesztően jó nevelt fiú.

- Sokszor elgondolkozok azon, hogy kire hasonlít! - Nicholas kezét simogattam, a testemet bátran támasztottam a mellkasához, mert tudtam, hogy megtart. - De még nem jöttem rá az igazságra - fordultam Nicholas felé, majd megsimítottam a tarkóját. - De köszönettel tartozok neked - suttogtam, miközben a szemöldökét ráncolta, jelezve, hogy fejtsem ki. - Igazából sok mindent köszönhetek neked! Azt, hogy akkor az utamba kerültél - lazítottam a nyakkendőjén, mire nyelt egyet. - Azt, hogy megajándékoztál egy fiúval - becsuktam Liam szobájának az ajtaján és lassan az ágy felé lépkedtünk. - Köszönöm azt is, hogy megmutattad az igazi éned, hogy boldoggá tettél! - Nicholas nyakkendőjét az ágyra dobtam, majd kigomboltam az öltönyt amit a nyakkendő mellé helyeztem. A szeme már csillogott, tudta, hogy ma éjszaka nem alszunk. - Egyszerűen csak köszönöm, hogy vagy nekem, Nicholas! - ő lefeküdt az ágyra, én pedig az ölébe ültem. Nicholas felült, mélyen a szemembe nézett és lassan lehúzta rólam a ruhát. Az elegáns darabból kiszabadított amit utána a padlóra dobtunk. Fehérneműben ülve karoltam át a tarkóját, ő szenvedélyes mozdulatokkal vette le rólam a melltartómat, majd hátra söpörte a tincseimet.

- Hát Jenna Gomez... - nézett végig rajtam, az inge végig volt gombolva, a nadrág öve is ki volt kapcsolva. - Először is köszönöm, hogy az életem része lettél! - fürkészte csillogó szemekkel az arcomat. Van az a pillanat, amikor az ember szeretete egy másik ember felé határtalan tud lenni. Határtalan de mégis mindent elkövet annak érdekében, hogy bizonyítson. Itt nem volt mit bizonyítani. Üvöltött rólunk, hogy szerelmesek vagyunk. - Bármit mondanék az nem bizonyítana semmit! - csóválta a fejét. - Hiszen tisztában vagy azzal, hog végtelenül szeretlek - az ajkamhoz hajolt majd egy lassú csókot kaptam tőle. Nem hajolt el tőlem, én sem akartam. Átadtuk magunkat a pillanatnak és minden másodpercet élveztünk. Lépésről lépésre vettük le egymásról a ruhát, mintha csak ez lenne az első szeretkezésünk. Szenvedélyesek voltunk, nem ugrottunk azonnal a lényeghez. Nicholas fölöttem támaszkodott, puha kezével a combomat fogta, megsimította és a derekához húzta. Az ajka végig járt a lapos hasamon, hogy a mellemet vegye célba. Minden érintésétől megnyugodtam és ellazultam. Hátra hajtottam a fejem, csak élveztem, hogy kényeztet engem. Keze úgy simogatta a nőiességemet, mint a legelső alkalomkor.

- Olyan szenvedélyes vagy! - közelebb húztam magamhoz, kezemet a hátára helyeztem, kicsit felültem, hogy a szemébe tudjak nézni. - Tényleg nagyon szeretsz engem, igaz? - arcára helyeztem a kezem, ő nem válaszolt, csak lesütötte a szemét, majd puszit nyomott a homlokomra.