TOO CLOSE || ChanLix ✔

Ep. 3/7 | - Meggondolatlanság

Han Jisung / Han / J. One / Peter Han
2015|09|04

- Már megint nem tudod befogni a szádat, te semmirekellő idióta?!
Az ajtóm nyikorgása, durva léptek, ami miatt a padló is recseg-ropog, majd egy tenyér csattanása az arcomon.
Hogy fájt-e? Nem kérdés... de hozzászoktam az évek alatt. A szavak, amiket hozzám vágott, egy sem jutott el a tudatomig, csak az keringett az agyamban, hogy már megint dohány és alkohol szagú a ruhája. Annyira gyűlölöm, hogy órákig tudnám szidni.

Miért baj, ha azt csinálom, amit szeretnék?

Tizenöt lettem, de jövőre lelépek innen, és az sem érdekel, ha az utcán alszom. Nem mintha még nem aludtam volna ott. Télen még a konténerben is melegebb van, mint idebent, ahol befolyik a víz, és elárasztja az emeletet. Nem is tudom, mi lenne velük nélkülem, aki mindig villanyszerelőt játszik, holott nem nekem kellene... de megcsinálom, mert kell nekem is, hogy azt csinálhassam, amit akarok, különben végem.
Fura egy hobbi, nem? Megírom a szörnyű kis dalszövegeim, egy annál is rosszabb alapot gyártok nekik, és előadom őket. Több mint száz van már, hisz tizenhárom évesen kezdtem el, de ebből alig "adtam elő" tizet. Nem érdekel, ha sokaknak nem tetszik, mert magamnak csinálom.

Akkor nem mindegy?

Kissé korán sikerült felnőni... bár gyerek maradhattam volna tovább, mint 7-8 év. De nem számít, amíg rendben vagyok. Túléltem, és nem fogom feladni. Ha feladnám, akkor nem lenne értelme az életemnek, és megfagytam volna a kukában télen.
- Kimostad a ruhákat? Főztél vacsorát?
- De nem is az én dolgom, appa!
- Hogy mersz vissza beszélni? Ki ne merj jönni a szobádból holnap reggelig! - lökött vissza a székbe, én pedig felvéve a semleges arckifejezésem, csak a "közzététel" gombra kattintottam. Életem legborzasztóbb dala lett, esküszöm... de legalább egyszer őszinte lehettem magammal és a világgal is.
Kibontottam a kis tasakot, és elkezdtem enni a kis színes gumimacikat... kissé bűntudatom van miatta, még sosem loptam a boltból. Talán holnap ki kellene fizetnem, bár nem mintha ezután beengednének oda. Azért teszek egy próbát.
Másnap reggel arra keltem, hogy felborulok székestől, de csak kiröhögtem magam. Valahogy összeszedtem magam, és miután el láttam kettőig, bekapcsoltam a gépem, és megnéztem csak kíváncsiságból, hogy mennyien nézték meg a videómat. Wow, pár óra alatt 50? Eddig rekord!

Wow, irónia.

Majdnem kikapcsoltam a gépet, de érkezett egy e-mailem, látszólag még a tegnap, csak már aludtam. Valami olyasmi, hogy beszélni szeretne velem két valaki, mert szükségük van egy harmadik személyre... oh, zenével foglalkoznak? De mi van, ha átverés? Ki akarna már velem dolgozni? Jézus, valószínűleg elment az eszük.
- Jisung! Menj el, hozz kenyeret! - kiabált apám a másik szobából, így azonnal ott voltam. Mikor odaadta a pénzt, hozzátette, hogy vegyek egy üveg piát is... félve kértem tőle pár wont pluszba, hogy vehessek magamnak valamit, de azt már nem mondtam, hogy a tegnapi lopott édességem miatt kell. Nagyot sóhajtott, majd odaadta. - Csak azért, hogy ne panaszkodj, te haszontalan.
- Köszi appa! Mindjárt megyek - indultam vissza a szobámba, hogy felhúzzam a cipőm és felvegyek egy pulcsit, majd indultam is.
A bolthoz érve a torkomban dobogott a szívem, de bementem, és a kosárba pakoltam, amit kellett, majd mentem a pénztárhoz.
- Hé, fiatal korúaknak ezt nem adhatod ki! - szólt a pénztárosnak egy talán velem egymagas, izmosnak tűnő fiú. Basszus, tegnap is ők voltak itt!
- Noona mondta, hogy valaki szokott venni, és hogy a szüleivel meg van beszélve - pisszegte neki, amiért kissé kínosan éreztem magam. Aztán elkérte a pénzt, de nem vettem el a visszajárót.
- Um... a tegnap én e-elvittem egy csomag gumicukrot, és elfutottam vele... bocsánat!
- Semmi~, tessék? Szóval te voltál - sóhajtott. - Semmi baj, a lényeg, hogy most visszajöttél. Nem kell kifizetned, megtették helyetted - mutatott a mellette ácsorgóra.
- Hé, Chan, ismerős a fiú! Gyakran jár ide?
- Nem tudom, nagyon ritkán jövök a pénztár mögé - nevetett.
- De valahonnan ismerős...
- Nem hiszem, hogy ismerjük egymást - makogtam.
- Nem te vagy véletlenül J. One? - kérdezett, de engem kirázott a hideg, és elfordítottam a tekintetem.
Mindjárt a képembe fog nevetni... - legalábbis ezt gondoltam, de nem tette, csak a másikra nézett.
- Csak mi lehetünk ilyen szerencsések! - Ez irónia volt? - Nem kaptad meg a tegnapi e-mailt? Mi voltunk!
- T-tényleg?
- Igen! - vágta rá a pénztáros. - A nevem Byung Bangchan, ő pedig Seo Changbin! Mikor érsz rá?
- Egy pillanat, nem értem, mit akartok tőlem.
- Tegnap megnéztük a csatornádat, és találtunk némi potenciált benned - felelte. - Átgondolnád?
- Én... azt hiszem, nem - válaszoltam, majd csak fogtam a kenyeret és az üveget, majd kisiettem az üzletből, mit sem törődve, hogy utánam szóltak, hogy várjak egy percet, és gondoljam át.

Ugye nem csak én hozok olyan döntéseket, amiket meg is bánok?