TOO CLOSE || ChanLix ✔

● 18. Mosoly

WARNING
megint +18, gyerekek fogalmam sincs, hogy csináltam xD
Hetekkel ezelőtt írtam lol
.
.
.

»»---- ᴍᴏsᴏʟʏ -----««

Hamar elszállt az a pár nap, és vészesen közeledett a hétvége. A szokásosnál izgatottabb voltam, még a vacsorát sem tudtam megenni, annyira izgultam. Az esti rutinok elvégzése után még a szobában voltam, egészen addig, míg Chan nem írt egy üzenetet, hogy 'gyere baby, várlak". Na igen, kellett nekem még két perc, hogy egyáltalán felfogjam, és leszálljak az ágyból. Seungmin és Jeongin nagyban telefonoztak, bár Seungmin már látszólag aludt el, Han pedig húzta a lóbőrt. Vicces, a próbák alatt is ezt tette, bár elvileg megint a stúdióban éjszakázott tegnap.
Kicsit remegő kézzel nyomtam le a szobánk kilincsét, és sétáltam át Chanhoz, de be sem mertem menni, csak kopogtam.
Ajtót nyitott, így láttam, hogy sötét van kissé, majd mikor behúzott, láttam, hogy az íróasztal tele van gyertyákkal, és virágszirmokkal... nem gondolta komolyan, ugye?
- Üdv szerény hajlékomban, Lixie.
- Sz-szóhoz sem jutok - néztem körbe így felfedeztem a szirmokat a padlón is. Egyszerűen annyira... romantikus? Volt a légkör, és kellemes, hogy nagyjából a lelkem megnyugodott, és igazából azt hittem, hogy nem fog annyira zakatolni a szívem, de ezt el is felejtettem, mikor elém lépett (persze előtte elfordította a kulcsot a zárban egy "nem akarok közönséget" címmel, amit nem bántam).
- Remélem tetszik... vagy mi. Nem tudtam, mivel tehetném különlegessé.
- Tetszik! - bólogattam.
- Akkor jól van - húzott magához derekamtól fogva, majd egy lágy csókba hívott, mégis különlegesnek éreztem. Átkaroltam a nyakát, ő pedig fenekem alá nyúlva felemelt, és legközelebb már az ágyban is voltam.
- Szóval... itt alszol, Csibém?
- Nem aludni jöttem - feleltem.
Láttam, hogy elmosolyodik, és ezúttal én előztem meg.
Igen, megcsókoltam. Nem tudom, hogy abban a pillanatban honnan volt bátorságom hozzá, de volt. És tetszett.
- Ezt jó volt hallani, babe - simított végig oldalamon, majd ajkait megéreztem a nyakamon.
A múltkori semmi volt mellette... ahogy kiszívta a nyakam, és végig csókolta, egy milimétert sem kihagyva, én pedig hangot is adtam a kellemes érzésre. - Annyira édes vagy - búgta a fülembe, amitől végig futott rajtam egy jóleső bizsergés. - És a bőröd... félek hozzád érni.
- Ma a tiéd vagyok, ne fogd vissza magad - mondtam halkan, bár hamar nyögésbe folyt a mondatom mivel folytatta az akcióit.
- Nem akarok fájdalmat okozni... szólj, ha valami baj van, jó?
- Nem lesz. Tudom, hogy óvatos leszel.
- Persze, igyekszem - puszilt számra, majd ismét a nyakamat ingerelte, miközben oldalamat simogatta. - Ez akkor nem is kell neked, ugye? - fogta meg a pólóm alját.
- Nekem csak te kellesz - mondtam ki nehézkesen, majd nagyot nyeltem.
- Türelmetlen vagy, Lixie?
- Még kérdezed ezek után... - kérdeztem, mire felkuncogott, és csak levette a pólómat, miután kicsit felültem. Megcsókolt újra, de a keze még mindig ott ért hozzám, ahol tudott... igen, még ott is. - Azért leveszed a pólód?
- Vártam, mikor kérsz meg - mosolyodott el, majd egyszerűen lekapta magáról a ruhadarabot. Ugyan már láttam póló nélkül, de még mindig képes vagyok meghalni a látványtól...
Észrevehette, hogy nagyon bámulom, hisz megfogta a kezem, és csak oda tette a mellkasára. - Ne csak a szemeddel nézz. Akarom, hogy megérints, Lixie.
Pironkodva, de csak újra átkaroltam a nyakát, és lehúztam magamhoz egy csókra. Miután elvált tőlem, egyre lejjebb haladt, én pedig egyre nehezebben kaptam levegőt. Ujjainkat összekulcsolta, majd végig nyalt alhasamon, amiért sikeresen felnyögtem. Büszke lehetett magára, mert felnézett egy pillanatra, majd a másik kezével végig simított a családi ékszeremen... oda is kaptam egy pár puszit, amit szintén nehezen viseltem, legalábbis nehéz lett volna csendben maradnom... főleg, miután lehúzta rólam a nadrágot, és végig nyalt tagomon.
- Még el sem kezdtem igazán, szivi.
- Aigoo... - Mikor lassan szájába vette, én tényleg kikészültem. Hajába vezettem szabad kezem, és igyekeztem nem két perc múlva elmenni, mert az ciki lett volna... de legalább ki tudtam bírni egy tíz percet, de az időérzékemet elhagytam, mikor beléptem ma ebbe a szobába.
Miután végzett, annyit láttam, hogy elvesz egy tubust az éjjeli szekrényről, és nyom belőle egy keveset az ujjaira, majd szét tárta a lábaim egy kicsit.
- Felkészültél, édesem?
- Igen...
- Szólj, ha fáj.
- Ne törődj vele - vágtam rá, mire letette a tubust, és felém hajolt.
- Nem akarom, hogy fájjon. Annyira nem sietek, szóval kérlek... nem rossz emlékeket akarok hátra hagyni, hanem hogy szívesen emlékezz vissza majd erre az estére - csókolt homlokomra, én meg bólintottam.
Viszont szólnom sem kellett, hogy egy kicsit fáj, vagy kellemetlen, gondolom az arcomra volt írva. Valahogy mégsem volt semmi gond az előkészületekkel, szóval örültem, hogy túlestem rajta, viszont rendes féltem attól, hogy ő lesz bennem az ujjai helyett... valljuk be, nem ugyanaz.
Végül csak levette az alsóját, de nem mintha végig mertem volna nézni, ahogy felhúzza rá a durexet.
- Félsz? - suttogta fülembe.
- Egy kicsit... a fejembe látsz?
- Olyasmi. Ne félj, gondolj arra, hogy jó lesz. Nem mondom, hogy nem fog fájni, de utána nem fog, megígérem - puszilt fülem mögé, majd megéreztem, hogy tagját bejáratomhoz érinti. - Rendben?
- Rendben - nyeltem nagyot, majd átkaroltam őt, és erősen lehunytam a szemem, de próbáltam ellazulni.
A nyakamat puszilgatta, miközben lassan elkezdett belém nyomulni, miközben édes dolgokat suttogott a fülembe, hiába csak ketten voltunk. Szörnyen fájt, és nem igen bírtam sírás nélkül.
- Lixie, abba hagyhatom~
- Ne... jól leszek - ingattam a fejem, ő pedig arcomra simított, és letörölte a könnyeim.
- Biztos?
- Igen - bólintottam.
Végül, talán hogy terelje a figyelmem, elkezdte mozgatni kezét tagomon, miközben lassan teljesen belém nyomult. Akkor pedig egyszerre nyögtünk fel.
- Ezt még nekem is meg kell szokni, azt hiszem.
- Uhum... - sóhajtottam. Nem igen csodálkoztam rajta, azért nem panaszkodhat a méreteire... neki sem lehet fájdalommentes.
Aztán csak megcsókolt, és lökött egyet, amiért természetesen a csókba nyögtem. Nem mintha hagyott volna lehetőséget arra, hogy levegőt vegyek egyáltalán, csak jött a többi.
Nem, nem volt durva velem, legalábbis nem éreztem annak, hisz végig nyögdécseltem az egészet. Nem hittem volna, hogy a szex lehet jó dolog... vagy csak megfelelő emberre van szükség? Lehet.
Azt hiszem, mostmár végre kijelenthetem, hogy ő az egyetlen férfi az életemben, akivel sokáig együtt szeretnék maradni. Megmutatta, milyen egy egészséges kapcsolat, és milyen, ha szeretnek. Hogy tudnám ezek után elengedni?
Konkrétan a nevét nyögve értem a csúcsra, ő pedig nem sokkal utánam, és ahogy kihúzódott belőlem, az ajkaimra tapadt.
Lehúzta az elhasznált gumit, és egy papírba csomagolva a kukába dobta, amit látszólag az ágy mellé költöztetett... aha, értem, miért. Plusz én is letakarítottam magam, mielőtt össze piszkolom az ágyneműt.
- Felix? - kérdezett még kicsit zihálva, én pedig ugyancsak levegőért kapkodva válaszoltam.
- Mondd csak.
- Eddig nem kérdeztem meg, de már ideje lenne... - feküdt le mellém, én pedig felé fordultam. - Lennél a szerelmem?
- I-igen - vágtam rá gondolkodás nélkül, nem mintha szükségem lett volna rá. - Leszek!
- Szeretlek - puszilt ajkaimra.
- Én is szeretlek!
- Imádom ezt a mosolyt - ölelt magához, majd magunkra húzta a takarót.
- Miért...?
- Mintha a napra néznék, mindig jobb kedvem lesz tőle. Egyszerűen nincs olyan, amit ne szeretnék benned, vagy rajtad - kuncogott, én pedig hozzá bújtam. - Egyetlen kis Mandaricsomom. Köszönöm - puszilt fejemre.
- Mit?
- Hogy bíztál bennem.
- Természetes, Oppa.
- Aigoo... valamit meg kellene beszélnünk.
- Tudom - sóhajtottam. - Jisung elől lehetetlen titkolni, Minho rájött, talán Jeongin is...
- Engem nem zavar, ha tudják, de nem tudom, mennyire fogadnák el. Úgy értem, nyilván nem esünk egymásnak előttük, de egy ölelés még csak "megengedett"... a rajongók és a munkatársak előtt pedig végképp egy apró dolog sem, mert randitilalom van.
- Tudom...
- Sajnálom, szívem - puszilt fejemre. - Nem szívesen titkolnám, tényleg.
- Nem, semmi baj... amúgy sem ártana elválasztani a kettőt. A cégnél a csapattársam vagy, itt pedig a férfi, akit szeretek.
- Aigoo, cuki vagy... és igen, így kellene valahogy, de nem mintha 100%-ig meg tudnánk valósítani. Úgy értem, kissé nehéz, elfelejtettem, milyen csak barátként bánni veled.
- Szintúgy, de megoldjuk.
- Persze - mosolyodott el, majd megdörzsölte a szemét.
Tudtam, hogy fáradt, ezért magamra húztam jobban a takarót, és rá is, majd a fejemet mellkasának döntöttem.
- Aludjunk, jó éjszakát!
- Jaj, nem vagyok annyira fáradt~
- Nem érdekel, azt mondtam alszunk.
- Igenis, főnök - kuncogott, majd átkarolt. - Jó éjt.

×
_______________________________
Haaaaliiiii
Ha eljutottál ide, van neked egy hírem!
A következő fejezet az epilógus lesz.

Meg kell jegyeznem, hogy ez a könyv tényleg nem úgy sikerült, ahogy elterveztem...

Tiszta depressed vagyok miatta.

DE

ígértem folytatást, kettőt is.
Az epilógus után publikálom a kövit, ami nem csak Chanra és Felixre fog koncentrálni, hanem a többi tagja is (nyilván marad chanlix a fő).
A műfaja nem ilyen enyhe romantikus szirszar lesz, mint ez (lehet csak szerintem lett ez ilyen), hanem horror.

Azt még megjegyzem, hogy ez lesz az első horror műfajom, remélem adtok neki egy esélyt!
^^
További szép napot!