TOO CLOSE || ChanLix ✔

● 9. Ígérd meg

»»----ɪ́ɢᴇ́ʀᴅ ᴍᴇɢ -----««

<< Felix pov. >>

Aigoo, nem tudom, miért mondtam igent a gyrosra! Paradicsom lett a becenevem, amiért elvörösödtem, aztán Mandaricsom. Utána fogalmam sincs, hogy tudta oldani a hangulatot, de megtette. Elvileg "régi", de vicces sztorikat mesélt, amiken bár megfullattam evés közben, de jó volt hallgatni. Azt hiszem, egyre könnyebben ki tudok igazodni rajta, akárcsak Jisungon. Bár róla könnyű kitalálni, hogy min jár az esze 0-24, hisz egész nap nasizik. Még reggel is a fotózás után a hátam mögé bújva zabálta a csokit - amiből kaptam egy harit, de többet nem -, míg a többiek öltöztek. Na de Chan... még bonyolult, de kapisgálom. Olykor félreérthetően fogalmaz, ahogy említette ezt. Olykor ügyetlen, de ha munkáról van szó, komolyan veszi, bár ma délután nem volt túl jó színben. Mint Jisungék mondták, nem alszik éjjel, viszont még nem volt olyan, hogy munka közbe jött volna össze neki a dolog. De persze örültek neki, viszont azt mondták, maradjak, ha esetleg felébred és dolgozni akar, üssem le... szerencsére nem került erre sor, hehe.
Mindenesetre, hosszú napom volt, és nagyon fáradt voltam a végére, de mikor végre zuhanyzás után mentem volna aludni, megállítottak a kis keskeny folyosón, és behívtak a szobába.
- I-igen? - néztem érdeklődve Changbinra, majd észrevettem a másik ágyon Hyunt és Minhot is.
- Te tényleg smároltál Channal? - Mintha megállt volna a szívverésem, és megfagyott volna a vér az ereimben. Talán így tudnám leírni az érzést, miközben akaratlanul rávágtam egy "nem"-et. - Szóval Minho hazudik?
- Hyunjin is látta. Az előző ügynökségednél is ezt csináltad a csapattársaiddal, hah? Biztosan ezért jöttél át - szólt Minho.
- Én nem... nem ezért! Nem vagyok olyan!
- Milyen? Meleg? Vicces, mert Chan sem az, csak megfertőzted!
- De tényleg nem...
- Pedig láttuk. "Jaj, rosszul vagyok! Kapok egy életmentő csókot?" - Mondanom sem kell, hogy fájt, ahogy ki figurázta a történteket... nem láttam értelmét, hogy védjem magam, hisz úgysem számít. Inkább azon voltam, hogy ne sírjam el magam, de még ezen is csak nevettek. - Na ne, mindjárt bőg! Vígasz-puszit itt nem adunk!
- Hyung, fejezd be! - szólalt meg mögöttem Jisung, amitől kicsit megijedtem. - Miért kell piszkálnod?
- Hoppá, megjött a felmentősereg. Kezd egyre melegebb lenni itt! - nevetett az idősebb.
- Gyere Felix - fogta a karomat, majd kihúzott a szobából, és mikor látta, hogy épp elsírtam magam, az erkély felé húzott. Még ugyan nem volt időm kinézni rajta, de nem ilyen állapotban terveztem. - Ne sírj, Lixie! Nem éri meg... hidd el, nem mindig ilyenek.
- Mindegy - ingattam a fejem. - Az én hibám, nem kellett volna ott hagynom az SM-et.
- Miért jöttél el? Nem előbb akartál debütálni?
- Az csak az egyik ok... abban reménykedtem, hogy talán itt jobb lesz, és nem lesznek annyira szemetek velem, de tévedtem. Az emberek egyformák... aigoo, nem úgy értettem - néztem rá.
- Tudom, hogy a többségre gondoltál. Én viszont örülök, hogy megismerhettelek! Aranyos, kedves srác vagy, és nem az a magának való, goromba faszfej. A többiek sem azok mondjuk, csak még kell idő, hogy össze szokjunk - magyarázta. - A másik dolog még, ami kissé felbaszott az előbb... miért baj, ha valaki a neméhez vonzódik? Láttam, hogy nézel Chan hyungra, és ezzel nincs semmi gond! Minho miatt nem kell rosszul érezned magad.
- D-de várj, én tényleg rosszul voltam - vágtam rá. - Gyerekkoromból maradt, hogy ha nagyon stresszelek vagy hasonló, akkor hiperventillálok. Chan pedig azzal próbálta elterelni róla a figyelmem... ugyanannyira meglepett, mint őket!
- Értelek - mevetett fel. - És Chant is ismerem, sajnos nem mindig sikerül teljesen megfontolni mit tesz, legalábbis ha rövid ideje van rá. De akkor mi van, nem is tetszik?
- Nem is ismerem még annyira - sóhajtottam, majd lenéztem az utcára.
Milyen csendes környék.
- Attól még lehet a kiszemelted. Ha hiszed, ha nem, létezik az "első látásra szerelem"-dolog!
- Nem tudom... igazából nem vagyok tapasztalt, ha emberi kapcsolatokról van szó... úgy értem, elég zárkózott vagyok, és nehezemre esik a beilleszkedés dolog - magyaráztam. - Te viszont rengeteget könnyítettél rajta. Köszönöm!
- Semmiség, gyermekem! - ölelt magához, amit viszonoztam. - És, milyen volt Channal smacizni?
- Jisung!
- Mi van, annyira rossz volt?
- Nem... igazából az első volt, szóval nem tudom.
- AZ ELSŐ?! - engedett el, én meg szerintem Mandaricsom módba váltottam megint.
- Uhum...
- Akkor jogod van másodikat kérni - kacsintott.
- Nem hiszem, hogy élek a lehetőséggel...
- Pedig ha engem kérdezel, lenne esélyed nála.
- Honnan veszed? - sóhajtottam fel.
- Titok! De most akkor mit szeretnél tőle?
- Én... nem tudom - túrtam hajamba mindkét kezemmel, ahogy a korlátra könyököltem.
- Szólj, ha kibogoztad az érzéseidet. De tartsd szem előtt, hogy te is ember vagy, és magadnak döntheted el, hogy kit szeretsz! - bökte meg az oldalam. - Most meg húzz aludni, alszol el a lábadon!
- Uhum... köszönöm, hyung - erőltettem magamra egy mosolyt. - Te is jössz?
- Igen, csak azt hiszem eszek még valamit - bólintott.
- Jó étvágyat akkor. Jó éjt! - indultam vissza.
- Jó éjt, Lixie.
Lassan nyomtam le az ajtó kilincset, mert azt hittem, alszik valaki, de mindketten fent voltak még. Szóval csak felmásztam a helyemre, és megnéztem a mobilom, de mivel 10%-on volt, töltőre tettem. Mekkora mázli, hogy van fent is konnektor...
- Hyung! Láttad a képeinket? - szólt Jeongin, mire felé fordultam.
- Amik ma készültek? Nem...
- Megnézed őket?
- Persze. - Le akartam szállni, de mondta, hogy maradjak, és ő már lent is volt az ágyamnál. - Wow, tök jók!
- Annyira zavarban voltam, hogy azt hittem összeesek - vakarta meg a tarkóját.
- Akkor is jók lettek - mosolyogtam rá, de mikor Chan következett a sorban, nem bírtam ki nevetés nélkül! De nem voltam egyedül vele.
- Forradalmi lesz ez a "lefosott a madár" stílus!
- Én is ezt mondtam, de csóró kész depresszióba esett miatta - mondtam mellékesen. - A hazafelé úton azt mondogatta, hogy amint vége a promócióknak, visszafesti.
- Nem csodálom! De remélem te nem tervezed ezt a hajaddal...
- Nem tudom, még mindig fura - vallottam be.
- Pedig olyan jól áll! Bár kíváncsi lennék, milyen lennél szőkén.
- Pff... van egy érzésem, hogy nem fogom megúszni azt a színt.
- Remélem - kacagott. - Na jóéjt, hyung! - ment vissza az ágyába.
- Jó éjt, aludj jól - mondtam, s viszafeküdtem és magamra húztam a takarót... hát, nem volt szükségem altatóra, sikerült végig aludnom az éjszakát.
Aminek csak az volt a hátulütője, hogy én keltem fel a legkorábban, hajnali ötkor. Mivel odakint sötét volt még, valahogy visszaaludtam, de konkrétan arra keltem, hogy telibe öntöttek vízzel. Természetesen rögtön felültem, és köhögtem, mivel a számba is jutott egy kicsi, de főleg az orromba... viszont csak annyit láttam, hogy Changbin és Minho kifut a szobából, Jisung meg bejön.
- Te jó isten! Jól vagy? Aish, én most megyek szólni Channak, nem érdekel! Nem nézem ezt végig! - hadarta el.
- Ne! - mondtam két köhögés közt. - Hagyd, kérlek!
- De Felix~
- Kérlek... - másztam le az ágyból. - Utána csak jobban basztatni fognak. Majd leállnak egyszer... remélem.
- Aish... de ha tovább fajul, nem hagyom annyiban! - jelentette ki.
- Mi történt, hyung? - lépett be a szobába Inie. - Basszus, az előbb akartalak felkelteni, de azt mondta Minho hyung, hogy csináljam a dolgomat, és hogy majd ő felkelt...
- Semmi baj, ne törődj vele. Legalább próbálkoztak - erőltettem magamra egy kis nevetést, majd csak kerestem valami ruhát magamnak, és mentem a fürdőszobába... mentem volna, de Channak pont akkor kellett kijönnie onnan.
- Jó reggelt, Lixie! Hé, miért vagy vizes?
- Jó reggelt... le-leöntöttem magam, mikor inni akartam - makogtam. - Bemehetek?
- Oh... persze, nem tartalak fel - állt félre, én meg bezárkóztam.
Legalább itt nem zaklatnak.
A tükör előtt megbeszéltem a ronda fejemmel, hogy nem fogják elcseszni a napomat... de a fogadalom is csak addig tartott sajnos. Épp, hogy be tudtam fejezni a reggelimet, de az is csak egy szelet pirítós volt vajjal, már mennünk is kellett a JYP-hoz. Konkrétan három felé oszlott ismét a csapat, de szerencsére nem maradtam csak Minhoval és Hyunnal, mert egy koreográfus is a teremben volt. A tegnapi zene alaphoz kezdtünk koreográfiát összerakni, hogy legközelebb ne legyen teljesen új nekünk... aigoo, minél gyorsabban bele kell jönnöm ebbe az egészbe, mert minket a táncra specializáltak... szóval nekünk kell majd összeállítani őket.
Négy órán keresztül, két tíz perces pihenővel csak alapokat vettünk át - hála a koreográfusnak, mert Minho hyung biztos nem segített volna benne -, aztán jött az ebédszünet. A menedzserünk hozott egy kis kaját, bár a diétához hűen választott, szóval jah... végül, mivel én új vagyok, neki is mutatnom kellett valamit, de nem freestyle-ban, hanem olyat, amit megtanultam. Felsoroltam egy pár címet, végül egy Got7 koreót választott, így azt táncoltam el... apropó, még nem is láttam őket! Vagy most turnéznak? Lehet ezért.
- Nincs sok dolog, amit ki kellene javítani - állította le a zenét. - Hiányzik a magabiztosság, de idővel az is lesz. Megvan a saját stílusod, van mire építened, szóval sok sikert!
- K-köszönöm szépen! - hajoltam meg.
- Ugyan. Nos, most el kell mennem 1-2 órára, szóval fél háromkor folytassuk. Pihenjetek, vagy valami - nézett az órájára.
- A többiek majd jönnek gyakorolni, legalábbis szünetbe írták - jegyezte meg Minho.
- Rendben. Akkor sziasztok! - intett, majd mi is elköszöntünk tőle.
Rendes görcsbe állt a hasam, mikor leültem a padra inni egy kis vizet... már megint velük maradtam, bár inkabb Minho miatt aggódtam...
Mázlimra nem szólt be, legalábbis amíg nem érkezett meg Changbin, nem sokkal Seungmin és Inie után.
- Miért ücsörög ott?
- Biztos el van telve magától, mert megdicsérte a tanár! - nevetett Minho.
- Sajnálom, hogy csak a hibáimat látod - mondtam halkan.
- Mit mondtál? Utána mész leszopni plusz pontokért?
- Miért nem tudsz békén hagyni? - álltam fel, és azt terveztem, hogy kimegyek, de még vártam vele. - Mit ártottam neked?
- Nagy az arcod, és nem birom. Visszataszító, ahogy teszed a csendes, jó srácot, közben a csapattársadnak teszed a gyenge kisfiút, akire vigyázni kell. "Jaj, rosszul vagyok!"
- Fogalmad sincs arról, hogy miket beszélsz...
- De azt ne felejtsd el, hogy Idolok lesztek, és köztetek nem lehet semmi - nevetett szemrehányóan, amit szintén nem tudtam szó nélkül hagyni.
- De azért te 0-24 bármikor elkezdhetsz zaklatni, esetleg fogdosni, ugye? De azért én vagyok a nagyképű!
- Szépen a szavakkal, Felix - szólalt meg Bin is. - Tiszteld az idősebbet!
- Mit tiszteljek benne? Hogy állandóan kioktat, és lenéz? Oh, bocsánat, hogy még lélegzem - indultam el az ajtó irányába, de valami meggátolt a dologban...
Megragadta a felsőm, és megütött.
- Most legyen nagy a szád!
Egy pillanatra esküszöm, hogy csillagokat láttam, és mivel megszédültem, a padlón kötöttem ki. A következő, amit érzékeltem, hogy folyik az orromból a vér. Aztán feltűnt Chan... a hangulat szó szerint megfagyott, hisz eddig nevettek rajtam, de akkor abbahagyták. Nem mondott semmit, csak végig nézett a három fiún, végül rajtam... azt hittem, ő is engem fog hibáztatni, amiért tiszteletlenül viselkedtem, de nem.
Csak leguggolt elém.
- Jól vagy? Hányat mutatok?
- Hár... kettőt - javítottam ki magam, miután pár pislogás után tisztább lett a kép.
- Rendben. Gyere - húzott fel óvatosan karomtól fogva majd a kijárat felé húzott. Csak ekkor vettem észre az ajtóban ácsorgó, még mindig döbbent Jisungot, aki félre állt, hogy kimehessünk. Egy szót sem szólt, ami miatt kissé paráztam... végül a stúdióba érve leültetett a kanapéra, mellém ült, majd egy zsepivel törölgetni kezdte az arcomról a vért... jézus, ömlik belőlem! Remélem nem tört el az orrom.
- Fáj, mi?
- Egy kicsit...
- Felix.
- Nagyon - javítottam ki magam, ismét.
- Miért nem szóltál, hogy rád vannak szállva?
- Van elég dolgod. Ráadásul olyan, mintha sajnáltatnám magam, és csak jobban folytatják...
- És így jó volt? Ha tudok róla, akkor ez nem történt volna meg, Felix.
- Bocsánat... - pislogtam sűrűn. Nem igaz, milyen könnyen elkap a sírhatnék... mégha lány lennék, nem lepne meg.
- Ne te kérj bocsánatot, buta... semmiről sem tehetsz - sütötte le a szemét, majd az asztal alatti kukába dobta a zsepit. - Nem kellett volna tegnap megcsókoljalak... Han elmondta, hogy tegnap ezzel kezdtek zaklatni, és a reggeli dologról is tudok. Sajnálom, hogy olyan meggondolatlan voltam!
- S-sajnálod, hogy segítettél? - kérdeztem halkan, mire rám nézett. - Nem érdekel, mit hisznek, én hálás vagyok érte!
- Aigoo - sóhajtott fel, majd egyszerűen átkarolt, amitől egy pillanatig nem kaptam levegőt. - De nem megmondtam, hogy velem bármit megbeszélhetsz, mert nem mondom tovább?
- De...
- Akkor legközelebb mondj el mindent! Ígérd meg!
- Í-ígérem - mondtam halkan, majd lassan én is átöleltem. Csak élveztem a pillanatot... úgy értem, hogy mikor megölel, úgy érzem, hogy nem érdekel semmi más, és hogy biztonságban vagyok.
De ez nem azt jelenti, hogy úgy kedvelem, ugye?

»»----------««
Remélem tetszett ^^