TOO CLOSE || ChanLix ✔

● 7. Elfelejteni

»»---- ᴇʟғᴇʟᴇᴊᴛᴇɴɪ -----««

- Olyan vagy, mint egy narancs!
- Nem értem, miért csak nekem lett totál más színű a hajam - húztam el az orrom. Konkrétan mindenkinek barna maradt, Jeonginnak lett csak fekete. Nekem meg ez a narancssárga...
- Várj, Chan még nem jött ki - nevetett Han.
- Neki milyen lesz?
- Majd meglátod, még nekem se árulta el!
- Remélem valami "Én kicsi pónim"-féle - nevettem, majd leültem. Vicces, hogy mindenki eljött a szalonba, de mire kijöttem, csak Jisung maradt...
- Kajak, az a rózsaszín-zöld párosítás!
- Nee, ezt most elképzeltem! - dőltem hátra még mindig röhögve. Aztán megérkezett Chan hyung, és hirtelen nem tudtam, sírjak-e vagy nevessek... aztán maradt az utóbbi, de ő az első opciónál maradt.
- Valaki mentsen meg... nem vicces!
- De... ah, olyan vagy mint a-a - mondta nehézkesen a mellettem ülő, dehát levegőt is alig kapott, így én fejeztem be.
- Mint akit lefosott egy galamb!
- Tudom... zacskót húzok a fejemre - takarta el az arcát. Tényleg nagyon fura lett... konkrétan fehér-szürke, plusz egy kis kék szín van a hajában.
- Annyira nem vé-vészes! Majd kapsz kendőt a fejedre! - ötletelt Jisung.
- Kösz. A többiek hová lettek?
- Hazamentek.
- Oh, vágom - bólintott, majd rám nézett, mire elkomolyodtam, és máshova néztem inkább. - Wow, mától Mandarin lesz a neved!
- Narancs! - javította ki Jisung.
- Szerintem jó a Felix... te viszont Nagyapó leszel.
- Kajak, olyan mint egy öreg tata!
- Miért utál mindenki? - motyogta, majd elindult ki. Na jó, mikor le van szólva valamiért, olyan aranyosan reagál rá! Vagy mi... aranyosan? Végülis az, nincs ebben semmi...
- Imádlak, Chanie hyung! - ugrott a hátára Han, ő meg csak ment tovább, én meg követtem őket a kocsiig, és beültem hátra... vagyis inkább feküdtem.
- Délután még lesz egy fotózás, most pihenjetek - szólt Chan.
- Mintha tudnánk az izgalomtól...
- Beszélj a magad nevében. Perpill csak várom, hogy legyünk túl rajta - mondtam mellékesen.
- De jó nektek, hogy nem estek depresszióba a hajatok miatt, mint én...
- Passzol a hangulatod a koncepcióhoz!
- Köszönöm - indította be a kocsit. - Felix, ülj rendesen, és csatold be az övet.
- Jól van - sóhajtottam, majd úgy tettem, mielőtt baj lesz belőle.
Nem maradtunk sokat a kollégiumban, csak annyira, hogy vegyünk egy zuhanyt, és átöltözzünk. Annyira örültem, hogy kezdtek eltűnni a sebeim, és már lila folt sem maradt az arcomon, hála a kenőcsnek, amit Chan hyung szerzett nekem.
Bárcsak a szeplőmet is eltűntetné, mostanában sokan néztek meg miatta, és idegesítő. Bár alapból nem voltam oda érte, ez nem olyan mint a smink, hogy le tudom varázsolni, meg vissza...
- Felix, gyere! Itt a busz! - kopogott be az ajtón Jisung, mikor épp pisiltem, de már ahogy hallottam, le is lépett... szóval jah, utána épp, hogy időben leértem, és elnézést kértem a menedzser hyungtól.
- Semmi baj, ülj le, és induljunk - mosolygott rám. Szerencsére nagyon kedves... alacsony, kicsit duci, és szemüveget visel, nem lehet több 30-40 évesnél.
Elindultam a kis buszban, hogy leüljek Jisung mellé, de Minho megelőzött, így körül kellett néznem, hol van még hely, de nem igen láttam. Aztán megfogta valaki a felsőm ujját, rám a szívgörcsöt hozva.
- Lixie, csücs ide nyugodtan - nevetett Chan hyung. - Bocsi, nem akartalak megijeszteni!
- Nem gáz... köszi - ültem le mellé.
- Nincs mit. Jól vagy?
- Igen, csak fáradt vagyok - vallottam be. Egész éjjel azt hallgattam, hogy a szellemlány sír, nem volt kellemes.
- Nem vagy egyedül.
- Ppsszt! - pisszegett valaki mögüllünk, majd előre nyújtott a két ülés között egy kis csomag ropit. - Kértek?
- Mint valami osztálykiránduláson - kuncogott a mellettem ülő. Ahhoz képest, hogy fáradt, jól bírja magát, én meg alszok el. - Köszi Inie!
- Olyasmi. Nincs mit! Felix hyung? Ne sérts meg!
- Jó jó - mosolyodtam el, majd én is vettem egy darabot.
- Hallod, ki ne rabolj teljesen.
- Növésben vagy.
- Haha - ült vissza a helyére, én pedig csak hátra dőltem, és megettem a nasit, bár a szemem már ragadt le.
- Nagyon álmos lehetsz - jegyezte meg hyung. - Aludj, majd felkeltelek.
- Milyen messze van?
- Húsz perc, szóval csak nyugodtan.
- Úgysem tudok aludni - sóhajtottam fel, mire csak magához húzott, és a fejemet a vállára döntötte... - H-hé?
- Pihenj, mert el fogsz aludni fotózás közben.
- Igyekszem. - Hát, így nehéz lesz pihenni, de jó... Végül csak sikerült elaludnom, de alig öt percen belül megálltunk.
- Felix, megérkeztünk.
- Érzékelem - dörzsöltem meg a szemem, majd felkeltem és leszálltunk mi is. Elvileg a fotóstúdió a JYP-hoz tartozott, de két évvel ezelőtt felbomlott a szerződés valami incidens miatt. Ezt is csak a reggel hallottam Jisungtól... érdekes dolog, az biztos. Az előző ügynökségnél is hallottam hátnorzongató pletykákat, de a JYP-nál még semmit. Talán nem is akarok.
Ahhoz képest kedvesek voltak a stáb tagok. Miután bemutatkoztunk, kaptunk egy-egy sminkest, ami nekem kajak a halálom... egyszerűen nem szeretem, ha ki sminkelnek, nem mintha magamnak meg tudnám csinálni. De valahogy próbáltam kibírni, és kevésbé unott arckifejezést felvenni. De legalább a ruha, amit adtak, teljesen fekete volt, legalábbis nekem. A többieknek bár talán max a pólóban volt fehér, szóval jah. Nem tudom, ahhoz képest, hogy nem szeretek szelfizni, inkább úgy vagyok vele, hogy akkor más fotózzon le. Tényleg fura vagyok...
Végül szünetet kellett tartanunk, mert Jisung nem bírta ki röhögés nélkül, ami természetesen átragadt rám (bár én már végeztem), viszont így Jeongin és Chan sem tudta abba hagyni.
- Jól van, tíz perc szünet! - szólt a fotós emberke.
- Hé, izé, még mindig nem tudom a neved - szólított Minho. - Hozz egy kávét.
- Lee Felix, de már mondtam... milyen kell?
- Latte. Két cukorral, tejszínhabbal. Köszke - intett egyet, és ment leülni.
Itt valami szokás lehet, hogy az újakat ugráltatják?
- Oké... - indultam el ki, majd a lifthez mentem, mert a földszinten volt az automata. Nem, nem égette le a kezem... de legalább nem kell ebbe pénzt dobni, mert nincs egy vasam se, hisz a siettségben otthon maradt a tárcám.
Felvittem a kávét, és Minho hyunghoz mentem vele.
- Hova jössz? Add neki - mutatott Chanra, aki épp Jisunggal beszélt.
- Azt hittem, neked kell...
- Én a cappuccinot iszom, és az americanot - forgatott szemet, mire bólintottam, és elraktároztam az infót az agyamban. Legalább tudom már, hogy a csapatból három embernek mi a kedvence.
Végül Chan felé indultam - direkt vigyázva, hogy ne öntsem ki, mert eléggé remegett a kezem -, és meg is szólítottam, hogy jövök... de ahogy felém fordult, valaki nekem jött hátulról, a kávé pedig a felsőjén landolt. Nem, nem vitt el a szívroham...
- Basszus... n-ne haragudj! - makogtam, de mikor ránéztem, előbb egy kis meglepettséget láttam rajta, aztán elnevette magát...
Chan mit eszik reggelire?! Ennyire nem lehet elnéző valaki!
- Aigoo, még nem fürödtem kávéban! Nincs baj, cuki vagy, hogy hoztál nekem - vette el a poharat, amiben alig maradhatott pár csepp, de megitta.
- D-de a ruhád... - pislogtam rá, hisz a fehér póló nem igen mutat jól a kávéfolt.
- Ez így dizájnos - nézett körül, majd kidobta a mögötte lévő kukába a poharat. - Semmi baj, Lixie. Um... elnézést, Seoyong-ssi! - indult az egyik sminkes felé. Hát, az állam leesett, mikor azt mondta, hogy leöntötte magát, és van-e másik olyan póló, ami rajta van...
- Mekkora balfasz vagy - hallottam magam mögül Minhot, mire megugrottam. Egy pillanatra azt hittem, ő lökött meg, de nem lehetett, mert a látókörömben volt. Talán valamelyik stáb tag sietett, vagy nem tudom. - Még ennyit sem tudsz megcsinálni?
- Bocsánat...
- Örülj, hogy magára vette, és nem téged csesztek le.
- Tudom, nem kell az orrom alá dörgölni.
- Mit mondtál?
- Semmit...
- Szerencséd - nézett rám. - Délután háromra gyere a táncterembe.
- Miért?
- Felmérjük a tudásod.
- Oké - bólintottam, ő meg elment mellettem, de hogy kellemesebb legyen, nekem jött.
Miért utál ennyire? Semmit sem csináltam, amiért kellene...
A fotózás után a JYP-hoz vittek minket, ahol tudtommal a 3RACHA a stúdiójába ment, Jeonginék énekórára, Hyunjin, Minho és én pedig a táncteremhez. Természetesen előtte nekem muszáj volt tennem egy sétát odalent, hisz még volt húsz percem. De még ígyis elkéstem, mert megálltam segíteni egy néninek. Elszakadt a szatyor, amiben a bevásárlást vitte, és szanaszét gurultak, de senki sem állt volna meg segíteni neki... természetesen megköszönte, és adott egy mandarint. Hát, nem bírtam ki nevetés nélkül, mert eszembe jutott, hogy Chan hyung így nevezett el reggel. Csak megköszöntem, és siettem vissza az Ent. -be.
- Bocsánat, nem akartam késni - nyitottam be a terembe, és láttam, hogy épp bemelegítenek.
- Tíz percbe telt felérni lifttel a nyolcadikra? Érdekes, nekünk két perc sem volt - vágta máris hozzám Minho. - Na mindegy, legközelebb pontos légy, vagy nem jöhetsz be.
- Rendben - csuktam be az ajtót.
Végül bemelegítettünk, és... jah, elindítottak egy random zenét, hogy táncoljak rá. Azért azt elmondtam nekik, hogy nem tudok freestyle táncolni, de nem igen hatotta meg őket. Vagyis Minhot, mert Hyunjin csendben maradt.
Én bele adtam mindent, és úgy voltam vele, hogy eddigi legjobb próbálkozásom lett. Örültem, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, de hyung csak rezzenéstelen arccal nézte végig, és ha nem állítom meg, estig sorolja a hibáimat.
- Nem tudtad tartani a tempót, vagy gyors volt, vagy lassú! Nem figyeltél a tartásodra, többet mozdult a lábad, mint a karod, ráadásul merev is voltál~
- Mondtam, hogy nem az én műfajom!
- Hé, hogy mersz vissza beszélni?!
- Hyung, hagyd - szólt Hyun. - Hozok innivalót, jó? Utána beszéljük ezt át...
- Jól van - sóhajtott. - Nem mintha te sokkal jobb lennél nála.
- Tudom - mondta halkan, és kiment. Azt hittem, lesz 1-2 perc nyugtom, de mikor vettem egy mély levegőt, kifújtam, és egy kicsit csukott szemmel akartam relaxálni, hirtelen a falnak lökött.
- Hyung...?
- Egy dolgot jegyezz meg. Itt nincs beleszólásod semmibe, értve vagyok? Úgy táncolsz, ahogy én fütyülök, és pont.
- Szóval hagyjam, hogy parancsolgass nekem? - Hiába szóltam vissza, a szívem ezerrel dobogott, és a hangom is megremegett, amit észrevett. Csak szemrehányóan felnevetett, majd mikor elkomolyodott, a fülemhez hajolt.
- Ne tégy próbára, még a végén olyat teszek, ami neked nem fog tetszeni - nyúlt a hátam mögé, majd éreztem, hogy a fenekembe markol, én pedig nagyot nyeltem. - Vagy ellenkezőleg. Könyörögni fogsz, hogy ne hagyjam abba. Most az egyszer megúsztad, de legközelebb nem fogod. Értve? - kérdezett, de csak bólintásra telt.
Gyűlölöm, ha hozzám érnek.
Hálás vagyok érte, hogy ezt eszembe jutatta...
Az egyetlen szerencsém volt, hogy Hyunjin vissza jött, és elengedett. De nekem sem kellett több, egyszerűen kirohantam a teremből a folyosóra, de csak az egyik sarokig jutottam el, mert megszédültem, és a falnak dőltem. A szapora lélegzetvételek kiszárították a szám, mégis úgy éreztem, nem jut a tüdőmbe egy csepp levegő sem. A mellkasom is beszúrt az erős szívdobogás miatt, és úgy éreztem, hogy ha nem guggolok le, összeesek. És ilyenkor persze - szó szerint - egy árva lélek sem volt a folyosón, akitől segítséget kérhettem volna. Erősen lehunytam a szemem, és azon voltam, hogy ne ájuljak el, de... eszembe jutott egy olyan dolog, amiről azt hittem, sikerült elfelejtenem. Szinte a bőrömön éreztem azokat a durvábbnál durvább érintéseket, amiért kirázott a hideg... miért nem tudom elfelejteni? Miért nem?
- Felix? Mi a baj? - nem figyeltem, ki van a közelemben, csak jobban összehúztam magam a falnak dőlve, továbbra is zihálva. - Felix, nézz rám!
- Nem! Hagyj békén! - mondtam nehézkesen, de ahogy hozzáért a karomhoz, felé kaptam a fejem, így megtudtam, hogy Chan hyung az.
- Pánikroham?
- Nem - ingattam a fejem, de csak jobban megfájdult, így visszahajtottam a térdemre.
Éreztem, hogy leül mellém, és lassan átkarol.
- Nyugodj meg, nem vagy egyedül, Lixie... gyere, lélegezz velem. Tudod, orron be, szájon ki - szólt, én pedig megpróbálkoztam a dologgal. Valójában nehezen ment, mert először reflexből le akartam rázni magamról a karjait, amit észrevett, így csak megfogta a kezem. - Aish, hogy segíthetnék?
- N-nem hiszem, hogy tudsz...
- Uhm... kérlek, ne haragudj ezért! - Mire megkérdezhettem volna, már megtudtam, mire gondolt... egyszerűen csak két tenyere közé fogta az arcom, és hozzám hajolt. Mielőtt viszont ajkait az enyémhez nyomta volna, egy pillanatra megállt és a szemembe nézett... azt hiszem, akkor egy pillanatra megállt a szívverésem.
Lassan mozgatta ajkait, én pedig olyat éreztem, mint még soha: pillangókat a gyomromban. Mégis ellazultam, vagy inkább gyengültem az érzés miatt, de... egyszerűen nem tudtam másra koncentrálni, csak arra, aki előttem volt.
És valamiért azt kívántam, hogy ne hagyja abba, amit csinál, pedig tudtam, hogy ez nem helyes... akkor miért nem tudtam rávenni magam, hogy megállítsam?
Tudnám ennél jobban gyűlölni magam?

»»----------««
Remélem tetszett ^^
｡^‿^｡