TOO CLOSE || ChanLix ✔

● 13. Érintés

»»---- ᴇ́ʀɪɴᴛᴇ́s -----««

Pontosan öt hét, és egy nap telt el Felix érkezése óta, mégis több jó dolog történt velem, mint az elmúlt húsz évemben... kezdve azzal, hogy beigazolódott az, hogy ha velem van, akkor nem hallom a hangokat. De akkor sem merem neki megemlíteni a dolgot, de félek, hogy egyszer meg kell tennem. Csak egy apró dolog, mégis, ha velem van, sokkal jobban érzem magam. Úgy értem, nem úgy mint Jisung vagy Bin mellett. Velük is szívesen lógok, de... Felix? Végig vigyorgom, és mintha csak őt látnám.
Azt hiszem, szerelmes vagyok.
Eddig csak találgattam, de biztosra akartam menni, hogy végre elmondhassam neki. Mert miért halogassam annyi ideig, ha ő is úgy érez irántam?
Az rendben volt, hogy el akartam mondani neki, és megkérni, hogy legyen az enyém, de a kivitelezéssel gondjaim akadtak. Mégis kihez fordultam volna, ha nem Jisunghoz, aki bár a JYP-nál tervezett éjszakázni, mert "megihletődött". Nem tudom, hogy bírja, miután egész héten dolgoztunk. Koncert, interjúk, rádió...
De legalább amíg zaklatom, szünetet tart, hehe.
- Mizújs, nagypapi? - Aigoo, meddig fog így hívni?!
- Ráérsz?
- Persze, mondd.
- Szóval ööö... van egy barátom, aki segítséget kért, de nem tudtam mit mondani neki.
- Mesélj!
- Szóval, tippet kért, hogy mondja el valakinek, hogy szereti, és kapcsolatot akar vele.
- Hmm, attól függ. Nagy felhajtást akar, vagy valami egyszerűt?
- Szerintem csak valami emlékezetest...
- Akkor feküdjön le vele, és kérdezze meg utána!
- Hogy mih...
- Gondolj bele, nincs kapcsolat keksz nélkül. Ha pedig megtörténik, 100%, hogy igen lesz a válasz!
- Dehát~
- Ne felejts el védekezni, és vigyázz a fiamra! Sok sikert, pápá! - szakította meg g a vonalat.
Oké, ennél jobban még nem paráztam be... ez nehezebb lesz mint gondoltam. Csak simán álljak elé, és mondjam el? Igen, talán ez lesz a legtisztább.
De... aigoo, engem bezzeg hazaküldött a menedzser, Jisung meg bent maradhat! Csak azért, mert elvileg táskás a szemem.
Még mindig a szerelmi vallomásomon gondolkodtam, miközben leparkoltam a szokásos helyre, majd megkerestem a kulcsot.
Azt hittem, hogy zárva lesz a kollégium, mert mindenki próbálni van Felixen kívül, akinek a napokban sikerült meghúznia a lábát próbák alatt, ezért itthon maradt.
De azt nem tudtam, hogy nem egyedül.
Először örültem, hogy Minhot és Changbin hallottam nevetni Felixék szobájából, és egy darabig csak hallgatóztam, de aztán meghallottam Lixet.
- Ne, nem akarom! Kérlek!
- Még semmit sem csináltunk, mi lesz később, Lixie? Ha? Valószínűleg sikongatni fogsz, mint egy rossz ribanc! - Egy percre leblokkoltam, de amint elért a tudatomig a benti szituáció, szerintem majdnem ajtóstól mentem be a szobába.
Felix sírt, és levegőért kapkodott, Minho pedig rajta volt. Egyik kezével a fiú kezét fogta le, a másikkal pedig Felix alsójában tevékenykedett, míg Changbin a lábait fogta le... de amint észrevettek engem, elengedték, Minho leszállt róla, a fiú meg csak összehúzta magát az ágyban. Kimondhatatlanul mérges voltam rájuk, de nem mondtam semmit, viszont ahogy közeledtem feléjük, a két idősebb egyre távolabb ment Lixtől.
- Ch-Chan, mi csak...
- Mit akarsz ezen magyarázni? Miért kell olyat tenni vele, amit nem akar?
- Tényleg nem akartuk bántani, ne haragudj!- mondta Bin, de már tényleg nem akartam mondani, sem hallani semmit. És mielőtt még olyat tettem volna velük, amit később megbánok (vagy nem), csak Felixet az ölembe véve átvittem a szobámba, hisz tudtam, hogy fáj még a lába.
Még mindig sírt, és bár ahogy éreztem, nehezen tűrte, ahogy hozzáértem.
- Chan... é-én...
- Mit csináltak veled? Nagyon fáj? - guggoltam le elé, majd megfogtam a kezét, neki pedig csak bólintásra telt, és csak úgy folytak a könnyei.
- Cs-csak megijedtem.
- Sajnálom, jöhettem volna korábban - döntöttem homlokom kézfejének.
- Nem tehetsz semmiről! - vágta rá, majd remegő kezét hajamba vezette. - Ne-nem nagy ügy, tényleg... jól leszek, oké?
- Ez nem megy ilyen könnyen, Felix! Nekem is fáj, ha neked is... ha pedig jól vagy, akkor miért remeg a kezed, és miért sírsz? - néztem fel rá. - Ez az apró, ártatlan kéz. Semmit sem ártottál nekik, erre ők...
- Chan! - fogta két keze közé arcomat. - Jól vagyok, és köszönöm, hogy közbeszóltál. Tény, hogy megijedtem, és fáj egy kicsit, de jól leszek, mert te itt vagy nekem - mondta könnyeit nyelve. - Szóval mellettem leszel, ugye?
- Tudod a választ... sosem hagynálak magadra! - fogtam meg két kezét, és mindkettőre adtam egy-egy puszit.
- Köszönöm - mosolyodott el, de én sikeresen elsírtam magam.
Hogy tud ilyenkor mosolyogni?
Csak leültem mellé az ágyra, és lassan magamhoz öleltem. El akarom mondani neki, de most kétlem, hogy alkalmas lenne... de úgyis tudja.
Épp meg akartam kérdezni, hogy kér-e inni, de akkor hallottam, ahogy az a zokogó lány kiabálni kezd, hogy "segítség", és a többi hang nevetett rajta. Kissé megijedtem, így megugrottam, de... azt hiszem, nem voltam egyedül vele.
Nagy szemekkel nézett rám, én pedig rá.
- Te... te is hallottad? - kérdezett halkan. - Azt a lányt.
- Én mindigis hallottam - pislogtam.
- És láttad is?
- Nem. Te látod őket?
- Ne nézz őrültnek, de beszéltem is vele - bújt közelebb hozzám, kicsit még mindig remegve.
- Megnyugtató, hogy nem csak én hallom őket... ha már itt tartunk, mikor velem vagy, mindig síri csend van.
- Most hogy mondod, én egyre kevesebbet látok, és egy ideje nem is beszélek velük - sóhajtott, majd épp el akart engedni, de hirtelen csak fejét a mellkasomba nyomta. - Jézusom...
- Mi a baj? - simogattam nyugtatásként a hátát, de csak az ajtó felé mutatott
- Itt van.
- Kicsoda?
- A lány, akit az előbb hallottál - Lesokkoltam, és végig futott rajtam a hideg.
Most hogy mondja, érzem, hogy itt van, de nem látom.
- Miért kellett itt meghalnom? - sírt fel ismét. - Élni akarok újra!
- F-Felix - szólítottam, de addigra már el is engedett, majd felállt.
- N-ne sírj, kérlek. Inkább mondd meg a neved.
- Park Minki.
- Ki ölt meg?
- Már nem emlékszem, ha tudnám, haláláig kísérteném! - nevetett fel. - Meghalhatna az a szemétláda!
- Megmutattad a múltkor, de nem maradt meg sok belőle, csak annyi, hogy egy férfi volt.
- Várj, ő itt halt meg? - kérdeztem.
- Azt mondta, igen. És meg is mutatta... az az ember halálra verte - sütötte le a szemét Lix.
- Aish... megvitathatjuk ezt később? El kellene menned tusolni Felix, aztán kezdünk valamit a lábaddal! Ne felejtsd el, hogy még pihentetned kell - álltam fel, majd visszaültettem az ágyba.
- El is felejtettem... akkor majd később, Minki!
- Byee! - Hirtelen de jó kedve lett valakinek. Hangulat ingadozásból jeles.
- Elment...?
- Igen.
- Oki. Hogy érzed magad?
- Sokáig fogod ezt kérdezgetni, ugye? - nézett rám.
- Meglehet... nem tudom, mit kellene tennem.
- Semmit, csak tégy úgy, mintha nem történt volna semmi, jó? Kérlek - döntötte oldalra fejét, majd rám mosolygott.
- Biztos ezt szeretnéd? - fogtam meg kezét, ő pedig enyhén rászorított.
- Igen.
- Rendben Lixie. Segítsek eljutni a fürdőig? Hozzak ruhát? Hol szeretnél aludni? Amúgy nem vagy szomjas vagy éhes?
- Megköszönném...Uhm... maradhatok? Nem vagyok éhes - válaszolt kissé darabosan, de nem csodálom. Kicsit sokat kérdeztem egyszerre, hehe!
- Mindig szívesen látom a csibém - pusziltam arcára, bár nem tudtam, kellene-e vagy sem. De azt mondta, felejtsük el.
És igaza van... ha elkezdek vele mostantól nagyon "finomkodom", akkor folyton a rossz emlék lesz a fejében, és sosem lesz túl rajta. De attól még nem hiszem, hogy meg kellene csókolnom, vagy ilyesmi... remélem jobban lesz idővel, és addig én is összeszedem magam. - Hozok neked ruhát - álltam fel, majd lassan elengedtem a kezét, és átmentem a szobájába.. Szerencsére csak Inie volt bent, bár eléggé megijedtem...
- Szia hyung! Nálad van Felix?
- Sz-szia... honnan tudtad? - nevettem fel zavartan.
- Nálad aludt másfél hétig, nem volt nehéz kitalálni - vigyorodott el. - Hogy van a lába?
- Még pihennie kell - nyitottam ki a szekrényt, és kivettema pizsijét és egy alsót is.
- Rendi. Cuki, hogy figyelsz rá a többiek helyett is...
- Mert tudom, milyen, ha figyelmen kívül hagynak - csuktam be a szekrényt. - De te is szoktál beszélni vele, nem?
- De, csak... tudod milyen hyung - felelte halkabban.
- Majdcsak megbékél mindenki mindenkivel - kócoltam össze a haját. - Most tanulj, holnap suli.
- Meglesz! - bólintott, én meg magára hagytam, bár pont akkor jött vissza Seungmin... remélem nem hallotta, hehe. Köszöntem neki is, majd csak visszamentem Felixhez.
- Na, mehetünk pancsizni?
- Uhum... de ugye megvársz kint?
- Igen, majd őrt állok - adtam kezébe a ruháit, majd őt kaptam ismét az ölembe. - Lehet taxisofőrnek kellene mennem...
- Talán - karolta át a nyakam, én pedig legközelebb a fürdőszoba előtt tettem le.
- Szólj ha baj van! Majd nem nézek oda - kuncogtam.
- Jó... akkor nem zárom be - bólintott, és már ment is. Szegénykém, szerintem csak nem akart előttem sírni, szóval most biztos kiengedi.
Mindenkinek kell egy kis magány, hogy gondolkodni tudjon...
Amíg vártam Lixre, leültem az ajtó mellé és a falnak dőltem. Aigoo, holnap megint hétfő, nem hiszem el. Épp a teendőimen gondolkodtam, de hamar elhesegettem a gondolataim, mert csak belegondolni is fárasztó volt. Aztán hallottam, hogy valaki kijön a szobájából, én meg kilestem a szekrény mögül, ami mellettem volt... Minho miért akaszt egy szatyrot a kilincsre? Még szét is nézett, hogy nincs-e valaki a folyosón, de szerencsére engem nem vett észre.
Miután elment, már csak kíváncsiságból megnéztem, mi van a tasakban...
Fájdalomcsillapító és szorító kötés? Kedves, nem mintha ezzel helyrehozná az előbbit. Nem érzi a helyzet súlyát? Bár honnan tudná.
Majdnem másodjára is sikerült megerőszakolnia valakinek szegény fiút... még szerencse, hogy előtte érkeztem.
Végül egy negyedóra múlva kijött, én pedig láttam, hogy kissé sápadt... csak ledobta a szennyesét, és vissza bicegett.
- Megvagy, csibe? - mentem utána. Megvártam, míg kiadja magából a dolgokat, de ahogy láttam, nem jött ki semmi... Szóval rendbe szedte magát, és miután végzett, vissza vittem a szobába.
- Várj meg, oki? Be kell kötnöm a lábad.
- Oki - mosolyodott el, én meg addig felpockoltam a lábát, és betakartam.
Miután a szennyest a mosókonyhába vittem, sietni terveztem, de sikerült majdnem állva elaludnom a zuhany alatt... mikor felélesztettem magam, gyorsan kiszálltam, megtörölköztem, és felöltöztem. Lehet korán mentünk zuhanyozni, mert alig lehet hat óra, de legalább tudunk pihenni.
- Ez most egy kicsit hideg lesz - figyelmeztettem, mielőtt a lábára tettem a jeget, miután bekötöttem neki. Nem szabad túl hidegnek lennie, a kötésnek pedig szorosnak ugyebár.
Nem válaszolt, de nem hibáztattam érte, főleg miután láttam a kisírt szempárt. Bizonyára eszébe jutott pár rossz emlék.
Miután végeztem, felpockolva hagytam a lábát, lekapcsoltam a villanyt, és lefeküdtem mellé.
- Szólj, ha éhes vagy. Ne rendeljek pizzát?
- Nem kérek...
- Lázas vagy? - kuncogtam, és a vicc kedvéért a homlokára tettem a kezem. - Imádod a gyorskaját, sose hagyod ki!
- Vannak kivételes esetek - nézett rám.
- Ahogy szeretnéd - vettem volna el a kezem, de nem hagyta, és az arcára tette.
- Hyung...
- Mondd csak - kértem, de csak lehunyta a szemét. Nem volt értelme megkérdeznem, hogy biztos-e ebben, szóval lassan közelebb hajoltam hozzá, és megcsókoltam. Viszont kis idő után elvált tőlem, és átkarolva a nyakam, konkrétan rám feküdt, én pedig megöleltem. - Lixie, a kötés...
- Szeretlek, Chan... ne haragudj, de utálom magamban tartani - suttogta a fülembe, de bennem megállt az ütő... tényleg kimondta, ráadásul nálam előbb? Nem baj, hisz cseppet sem bánom.
- Tudom... én is szeretlek - mosolyodtam el. - És nem kell sietnünk, tudod, hogy maradok.
- Köszönöm - kezdett először csak szipogni, aztán hagytam, hogy sírjon.
És megígértem neki, hogy nem fog többé hasonló történni vele mert vigyázni fogok rá, mint a szemem fényére.

________________________
Hoy~
Sorry for uncsi rész :'D
És nem direkt kések ennyit, eskü..