TOO CLOSE || ChanLix ✔

Ep. 1/7 | - Önállóság

Byung Bangchan/ Bangchan / CB97 / Christopher Bang
2015|08|15

Kiábrádító lehet, ha a szüleid nem támogatnak, de nem is állnak ellen annak, ha ott akarod hagyni a családi házat.

Nem tudhatom, és már nem is fogom megtudni, mi lesz rá a rekació... egyszerűen csak fogtam a cuccaim, és elmentem.
Milyen szóval kellene illetnem a őket? Formális szülők? Mivel még van két fiatalabb testvérem, mindigis több figyelmet kaptak nálam, és helyettem is.

Nem, nem hargudtam rájuk, csak nem értettem, hogy akkor minek élek még, ha senkit sem érdekel?

Nem akartam valami depressziós idegroncs lenni, így alig vártam, hogy be töltsem a tizennyolcat, és bármilyen akadály nélkül leléphessek.

Azt hittem, hogy könnyű lesz.

Felkészültem rá, hogy valószínűleg az ellenkezője fog történni, és mégis...
Tizennyolc, mi? Nem érzem a különbséget, mintha nem öregedtem volna tizenhat éves korom óta. Aki eléri ezt a kort, készüljön arra, hogy nem tudja többet a korára fogni, ha hibázik. Azt fogja kapni, hogy "csináld jobban" vagy "kezdd újra!" Esetleg "miért nem vagy képes a korodhoz illően viselkedni?"

Vicces... ez olyan mint egy elkerülhetetlen átok.

Mint egy tetoválás, amit nem rejthetsz el a világ elől, és akkor csak egy dolog van, amit tehetsz...

Meg kell tanulnod felnőni, és felelősségteljes "felnőttként" viselkedned.

Talán egy kicsit későn jöttem rá erre. Túl korán feladtam, és már nem mehettem vissza oda, ahonnan menekültem.
Nem is...
Vissza fogok menni, és úgy fogok a családom elé állni, hogy elértem, amit akartam. "Felelősségteljes" felnőtt helyett csak "teljes" felnőtt lettem, aki képes tűzön-vizen átmenni azért, amit meg akar szerezni.
De addig még sokat kell várnom, egyelőre nem kellene éhen halnom.
- Chan hyung? Mákod van, hogy anyámék nincsenek itthon! Hey, mi ez a bőrönd? Heeey? - nézett rám nagy szemekkel a nálam kicsivel alacsonyabb fiú, de azért szó nélkül felkapta a cókmókom, és bevitte a vendégszobába. Mielőtt bármit reagálhattam volna, ahogy levettem a cipőm, berángatott a szobájába. - Baj van? Meddig maradsz?
- Nincs baj, Binie... csak amíg találok lakást. Nem lenne baj, ugye? Ahova akartam menni, már kiadták, pedig le volt beszélve - magyaráztam, de nem hagyta, hogy végig mondjam.
- Egy hónap. Ezt mondom muternak, de tovább maradhatsz, jó?
- Köszönöm, Binie! - mondtam, mire bármilyen óvatoskodás nélkül oldalba bökött könyökével.
- Pabo! Sokat köszönhetek neked, ezt faterék is tudják. Nem lesz semmi gáz! - vigyorodott el. - Nem vagy éhes?
- Auh, fogd vissza magad egy kicsit - ültem távolabb, mielőtt kapok mégegy "bökést". - Egyébként nem, de hagylak aludni. - Ígyis tiszta kóma volt, mikor ajtót nyitott, bár hajnali kettő van...
- Hülye. Még van egy anyag, amit nem néztem át.
- Woow, Seo Changbin tanul? - kaptam számhoz, némi meglepettséget játszva.
- Csak nem akarok megbukni földrajzból. Dögunalom!
- Oké, reggel kikérdezlek!
- Nem fogsz.
- Honnan tudod?
- Egész éjjel fent leszel szöveget írni, amin múltkor dolgoztál, és majd délig alszol.
- Ah, túl jól ismered ezt a vénembert - forgattam szemet.
- Pabo. Inkább húzz aludni - mondta, mire csak hátra döntöttem az ágyon, betakartam aztán rohantam is ki - persze csak miután lecsuktam a villanyt. Persze mindketten röhögtünk mint a retardáltak, még a másik szobából is hallottam őt. Szerintem rám hagyta a dolgot (biztos megszokta a hülyeségeim), mert nem jött utánam, így csak lefeküdtem "aludni", azaz inkább csak zenét hallgattam a telefonomon.

Legalább ma nem hallom őket...

Ugyan éhes voltam, de eszem ágában sem volt, hogy enni kérjek. Ígyis nagy dolog, hogy beengedett, és nem kell az utcán aludnom.
Másnap a szüleivel is beszéltem, mázlimra pedig azt mondták, maradjak amíg szükséges, persze leszögeztem, hogy van munkahelyem (árukat segítek pakolni, meg hasonlók egy üzletben), szóval nem leszek ingyenélő.

Vajon sokáig kell úgy élnem, ahogy nem akarok?