TOO CLOSE || ChanLix ✔

● 3. Teher

»»----- ᴛᴇʜᴇʀ -----««

<< Felix pov. >>

Ugyan Jisung felkeltett reggel, de őt nem engedtem ma iskolába, mert majdnem meghalt lázban... szerencsére Chan fent volt - fogadni merek, hogy a konyhában aludt el -, és már készítette a reggelit, ami ezúttal pirítós volt. Bár Seungmin és Jeongin is megérkezett, de ők visszamentek a szobába enni, így kettesben maradtam vele. Persze nem sokáig, mert azt mondta, hogy vissza fekszik, mert nagyon fáradt, szóval igen, kellemes volt. Egész nap görcsben állt a gyomrom, és nem csak azért, mert két szellemgyerek zaklatott a buszon, mert véletlenül közéjük ültem.
Végül, de nem utolsó sorban, csak hogy jobb legyen, alig találtam meg az osztályt, és épp a csengő előtt ültem le a helyemre, ami hátul volt az ablak mellett (előre akartam ülni, de Jisungnak nem tetszett az ötletem, bár nem bántam meg). Mindent leírtam, amit tudtam, csak miatta, pedig általában elég hiányosan sikerül a vázlatokat a füzetembe firkantani.
Sosem gondoltam volna, hogy ha egyedül vagyok, nyolc tanóra egy örökkévalóság lesz... ráadásul elfelejtettem, hogy ilyenkor sietnem kell a buszhoz, én meg tök nyugodtan mentem a büfébe venni magamnak egy narancs ízű üdítőt. Mázlimra az utolsó volt, én pedig kiskorom óta imádom, szóval nagyon örültem neki.
Miután megvettem, és befordultam a folyosón, arra nem számoltam, hogy telibe neki megyek valakinek...
- Hé. Azt add ide - hajolt lejebb az egyik fiú a három közül, mivel gyönyörűen a padlóra kerültem a lendület miatt.
- Mit? Ne haragudj, de sietnem kell - makogtam, majd a füzetemért nyúltam, amit leejtettem, de egy másik rá taposott.
- Tényleg ilyen lassú felfogásod? Az az enyém, és te betolakodtál elénk a sorba. Shiwoo, Haesook, a tiétek! - nézett a másik kettőre. Jesszus, olyan ijesztő a vörös hajával, és percingekkel. - Azt hiszik a traineek, hogy bármit megtehetnek, mutassuk meg neki!
Mire bármit felfoghattam volna, felrángattak a földről, majd a vécé irányába.
Olyan nosztalgikus... annyi különbséggel, hogy akkor én nyomtam a vécébe azoknak a nyomiknak a fejét, miután folyton piszkáltak. Ugyan most nem ez volt a szituáció. Csak ütöttek, én pedig hagytam. Miért? Nem kellene ezen csodálkoznom, három éve nem keveredtem verekedésbe, pedig minden egómat félretéve, egyedül én maradtam talpon.
De most? Fáj mindenem.
Ott ültem a csempén a falnak dőlve, könnyeimet nyelve... Nem tudtam, hogy a fájdalom, vagy a megaláztatás miatt sírok-e.
Azt mondták, hogy ha segítséget merek hívni, megjárom, de amúgysem lett volna kinek szólnom. Sajgott mindenem, mégis felkeltem, és arcot mostam. Féltem a tükörbe nézni, mégis kénytelen voltam. Az orrom vérzett, és a számból is folyt egy kicsi, de szerintem csak felrepedt. És van egy-két kisebb folt az arcomon, aminek holnapra valószínűleg nagyobb látszata lesz. Néztem ki ennél rosszabbul is, de... most mit csináljak? Aish, egyelőre csak vissza kellene jutnom a kollégiumba. Itt nem tudok annál többet kezdeni magammal, hogy letörlöm a vért... a fenébe már, nem akarom, hogy Jisung aggódjon, holnap tuti csak emiatt bejönne velem betegen is.
Az is az én hibám, hogy megfázott. Ha tudtam volna uralkodni magamon és nem futok el, nem jött volna utánam tegnap. Tényleg csak teher vagyok mindenki számára.
A szívbaj vitt el szinte, mikor rezegni kezdett a mobil a zsebemben, így remegő kézzel kivettem, és megnéztem, ki az. Emlegetett szamár...
- Lixie baba, merre vagy?
- A suliban... lekéstem a buszt - igyekeztem összeszedetten válaszolni. - Mikor is jön a következő?
- Húsz perc múlva, de menj a suli elé, Chan és Jeonginie mennek vásárolni, menj velük.
- Oh, rendben. Hogy vagy?
- Csak folyik az orrom, de élek, köszi! Hozz nekem fagyit ha van, okika?
- Meglesz - nevettem, de esküszöm, hogy fájt a folyamat. - Szia hyung!
- Viszlát, fiam! - tette le, én meg siettem vissza a folyosóra, ahol végre összeszedtem a cuccaim a földről és mentem a kijárat felé.
Először fogalmam sem volt, hogy mivel jönnek, s hogyan, de mikor megállt a járda mellett előttem egy fekete autó, és lehúzta az ablakot, megláttam a két csapattársam.
- Szia Felix, itt az ingyen busz - nevetett Chan. - Szállj be!
- Oké - mosolyodtam el, és be is ültem hátra mielőtt észre venné az arcom... nem mintha sokáig tudnám "rejtegetni".
És úgy is lett, mert miután az üzlet parkolójához értünk, nem akartam kiszállni, de aztán csak rávett... az utolsó pillanatig takargattam az arcom, és mikor lefogta a kezem, nem szólt semmit, csak a fiatalabbikhoz fordult.
- Inie, előre mész kérlek? Mindjárt megyünk.
- Persze - bólintott, majd magunkra is hagyott.
A szívem rettentő gyorsan zakatolt, és a hűvös idő ellenére úgy éreztem, lever a víz...
- Mi történt veled? Ki volt az? - kérdezett, én pedig már értelmetlennek tartottam, hogy ne az igazat mondjam.
- Nem ismerem őket. Csak a buszhoz akartam menni, miután üdítőt vettem, de valamiért belém kötöttek és...
- Aigoo, nem kell többet mondanod - vette elő a tárcáját, majd miután kivett belőle két sebtapaszt, az egyiket a szám szélére, a másikat az arcomra ragasztotta. - Otthon letisztítjuk, biztos ami biztos. Fáj valahol? Megvárhatsz a kocsiban.
- Megleszek... köszönöm!
- Ugyan, nincs mit - simogatta meg a fejem, mire kajak azt hittem, hogy összeesek... ennyire nem vagyok megszokva az emberekkel? Meglehet. - Szereted a rament? Minho azt készít vacsira, nagy nehezen sikerült rávennem... tudod, ő kicsivel jobban ért hozzá, mint én - simogatta meg nyakát, majd eltette a tárcáját.
- Ramen? Nem is tudom, mikor volt utoljára... eddig vagy instant, gyors vagy rendelt kajákon éltem, ritka eset, hogy rendes ételt ettem.
- Akkor tökéletes, mostantól fogsz tudni ilyeneket enni - nyitotta ki az üzlet ajtaját, majd előre engedett.
- Oh, hyung! Jisung azt mondta, vigyünk neki fagyit - mondtam, mielőtt elfelejtem.
- Aigoo... végülis jót tesz a torkának, de a legkisebbet keresd meg. Szerzel nekem olyan dobozos kávét? Ott van szembe valahol, ha akarsz, hozhatsz magadnak is - mutatta.
- Persze - bólintottam, és már mentem is.
Valószínű ha a világ végére küldene, odáig is elmennék...
Mivel nem mondta, hogy milyen kell, csak elvettem egy lattet, és visszamentem hozzá. Már Jeongin is ott volt egy bevásárlókosárral, így csak beletettem.
- Jól vagy, hyung? - tanulmányozta az arcom.
- É-én? Persze ne aggódj - makogtam. Ah, még senki sem hívott így...
- Rendben. Azért jobbulást! - mosolygott kedvesen. Nem gondoltam volna, hogy ilyen, amikor nincs a közelben Seungmin.
- Felix, a fejembe látsz? - mutatott Chan hyung a kávéra. - Pont a kedvencem, és tegnap akartam venni, de elfogyott.
- Igazából nem tudtam, melyiket szereted, de akkor megjegyzem - nevettem fel.
Végül bevásároltunk, és bepakoltunk a kocsi csomagtartójába. Mikor visszaértünk a koliba, segítettem elpakolni - legalább már tudom, mit hol keressek -, és Chan berángatott a szobájába, ami inkább hasonlított egy kisebb stúdióhoz... mármint hangfalak, gép, mikrofon és a többi. Aztán leültetett az ágyára, és hozott egy elsősegély dobozt, és kivette a fertőtlenítőt, és ellátta a sebeim, bár eléggé csípett.
- Bocsi.
- Semmi baj - mondtam halkan. Nem igen tudtam beszélni, miután olyan közel volt az arca az enyémhez... normális, hogy ennyire zavarban vagyok? Szerintem nem igazán! Aish!
- Miért nem szóltál azonnal egy tanárnak?
- Siettem... ugye nem mondod el senkinek? - kérdeztem halkan.
- Nem, de ha lesz még ilyen, akkor lehet, hogy megyek felmosni velük a padlót, csak szólj - nevetett. - Nem mintha előlem könnyű lenne elrejteni az ilyet.
- Uhum... sajnálom, hogy gondot okoztam megint.
- Nem a te hibád. Vagy te kezdted?
- Nem.
- Csak nekik jó érzés zaklatni az embereket, és mivel te a tipikus csendes, jól nevelt fiú vagy, könnyű célpontnak néznek. Csak ignoráld, és kerüld őket. Mákjuk volt, hogy Hyunjin nem járt arra, péppé verte volna őket. Az a fajta, aki nem tűri az ilyet - kuncogott. Eh, most nagyon mellé fogott... sosem voltam egy földreszállt angyal, több baj volt velem, mint az összes gyerekkel együttvéve az általánosban.
- Hyunjin?
- A másik csapattársad. Nem ismersz mindenkit?
- Oh, tényleg... csak pár nevet hallottam, de nincs kikhez kötnöm. Például Minho, Changbin, és Hyunjin - feleltem. - Vagyis ennyi...
- Majd legközelebb bemutatlak nekik, jó? Rendesek, ne aggódj!
- Rendben - mosolyodtam el.
- Noh, kész is vagy. Sok házid van?
- Szerencsére csak matek és történelem.
- Hm... akkor ha végeztél, szólj. A menedzser szólt, hogy ma megkapod a belépőkártyád az Ent. -hez, úgyhogy gondoltam körbe vezetlek, ha szeretnéd. Vagy mikor lenne kedved?
- Um, talán pénteken? Hátha addigra eltűnik ez - céloztam az arcomra.
- Rendben, az a napom pont nyugis lesz, legalábbis remélem. Akkor menj csak tanulni, ha kell segítség, akkor szólj.
- Köszönöm!
- Nem kell mindent megköszönnöd - nevetett.
- Oké - bólintottam aprót, majd felkeltem mellőle és majdnem kifutottam a szobából...
Egyszer a szívroham fog elvinni, kajak.
Mikor bementem, Jisung aludt mint a bunda, és Jeongin a szoba közepén a szőnyegen bújta az egyik tankörnyvet.
Csatlakoztam hozzá, megkért, hogy segítsek neki egy angol szöveg lefordításában, mert pár szót nem ért. Természetesen segítettem, és örültem, hogy ő is szóba áll velem. Mióta idejöttem, mintha egy másik bolygón lennék... úgy értem, még nem volt olyan, hogy aggódjanak értem, vagy segítséget kérjenek, sőt, szóba sem álltak velem, pedig semmi rosszat nem tettem ellenük. Szóval igen, jobban vagyok kicsivel, leszámítva a mai összetűzésem.
- Köszönöm, hyung! Bocsi, hogy ezzel zaklattalak, csak a tanár utálja, ha Google fordítózunk...
- Ugyan, bármikor segítek - mosolyodtam el.
- Szupi! Amúgy nem rám tartozik de... kikkel verekedtél?
- Um... kissé egyoldalú volt az a verekedés. Egyébként nem ismerem őket.
- Nem egy magas vörös hajú srác, piercingekkel? Meg a két talpnyalója.
- De. Kik ők?
- Myungki, Haesook és Shiwoo. Az iskola nagymenői, 3/3-mas osztály. Folyton elszedték a pénzem meg a kajám, de Seungminie úgy lealázta őket a suli előtt, hogy azóta leszálltak rólam - nevetett. - Egyébként legközelebb jöhetnétek velünk, hogy elkerüljük az ilyet, majd beszélek hyunggal!
- Hagyd csak, túlélem valahogy. Nem fognak örökké rajtam lógni - talán ezt mondtam, de valószínű legközelebb kinyírom mindkettőt, ha zaklatnak.
- Ahogy érzed.
- Azért köszi - érintettem meg tarkómat, majd én is nekiálltam annak a pár feladatnak. Hatkor végeztünk, közben Jisung is felébredt, és mivel elkészült a vacsora, mentünk a konyhába. Mindenki ott volt, kivéve Chan hyungot...
- Szia izé, hogy hívnak, vidd ezt be Bangchannak - nyomott a kezembe egy tányért egy barna hajú fiú. Gondolom ő lehet Minho, rajta van kötény. - Valószínű alszik, de csak tedd le.
- Felix... és rendben - bólintottam, bár még meleg volt a tányér és azt hittem, leég az ujjam. Dehát nem volt az az isten, hogy leejtsem. Sötét volt odabent, így csak annyi fény volt, ami a nappaliból jött, ahogy benyitottam hozzá. Csak letettem az asztalára, majd visszamentem a konyhába. Mázlimra Jisung mellett volt egy hely, ő pedig szedett nekem ételt, hogy egyek. Mit mondjak, még sosem ettem ilyen finom rament, viszont sosem szerettem valamiért nagy társaságban enni, márpedig itt hatan voltak rajtam kívül. Jisung egy pillanat alatt eltűntette, elmodása szerint csak a fagyi miatt, viszont én végeztem utoljára. Annyira nem voltam éhes, mégis magamba tuszkoltam, ha már Minho hyung készítette. Már épp a mosatlanba tettem a tányért, mikor a hosszas csend után hozzám szólt - hisz míg ettünk, mindenki csendesebb volt, mint egy temetésen -.
- Mosogass el, utána azt csinálsz, amit akarsz - vette le a kötényét, majd mint egy végszó: magamra hagyott. Mit tehettem volna? El mosogattam, ahogy kérte... vagy inkább parancsolta? Mindegy, nem haltam bele.
Utána csak elmentem zuhanyozni, és mentem az ágyamba, de arra kevésbé számítottam, hogy éjjel a rémálmaim miatt nem tudok aludni.

»»----------««