|| 𝗞𝗲𝗻𝗺𝗮𝘅𝗥𝗲𝗮𝗱𝗲𝗿 || 𝗞𝗼𝘇𝘂𝗺𝗲 𝗞𝗲𝗻𝗺𝗮 𝗳𝗳.

|𝗼̈𝘁𝗼̈𝗱𝗶𝗸 𝗳𝗲𝗷𝗲𝘇𝗲𝘁|

Reggel az ébresztőmre keltem, leslisszoltam a lépcsőn majd a konyhába mentem ahol megpillantottam nagyapám miközben a reggeli újságot szorongatta. Nagyon nosztalgikus érzés volt ránézni akár egy régi tengerészgyalogos aki már évekkel ezelőtt leszámolt. Minden esetre jó látványt nyújtott.

– Jóreggelt |Becenév|. – mormolta, gondolom nemrég kelhetett. – miért vagy már fent ilyen korán?máskor meg épphogy beérsz. – húzta fel a szemöldökét.

– Ohayoo! – húztam el a köszönést ugyanis mocskos módon fáradt voltam. – Tegnap már elmeséltem ne kényszeríts, hogy újra emlékeznem keljen. – forgattam meg sóhajtva a szemem.

– Ohh persze, a büntetés! Hát kellett neked annyit szemtelenkedni kislányom, ha megfőzted edd is meg! – mondta kíméletlenül a szemembe az igazságot.

– Azért ennyire kegyetlennek nem kellett volna lenned hékás! de mindegy is sietek mert még elkések, Szia papa! – köszöntem mosolyogva majd kiléptem a házból.

Útközben előkaptam a telefonom és elkezdtem a zenéim között keresgélni 5 perc után végre sikerült egy jó lejátszási listát találnom így nekiálltam a fülesem után is kutatni. Mikor végre megtalàltam és fordultam be a sarkon nekimentem valakinek.

– mhh,gomeen! – motyogtam majd felnéztem és szembe találtam magam a szőkeséggel. – áhh, Szia Kenma. – mosolyogtam

– Hello. – és ezzel letudva a beszélgetést visszafordult a nintendójába.

Innentől együtt mentünk tovább és szeltük át az utcákat egészen a suli kapuig, utunk egészen odáig némacsendben telt majd miután be fordultunk szeretett iskolánk kapuin törte meg a csendet egy ismerős jól megszokott hang, Kuroo.

– KENMAAA, |NÉV|-CHAAN!! OHAYOO! – üvöltözött már korán reggel a feketemacska.

– OII, Kuroo!! az istenért kell korán reggel üvöltözni széthasad tőled a fejem! – mordultam rá mire Kenma is megszólalt.

– Hiába mondod neki, csak még hangosabb lesz.. –nézett rám komoly arccal majd visszabújt a nintendójába.

– Hé, hé, hé miez az ellenszenveskedés, Kenma neked a legjobb barátod vagyok! |Név| neked is majd az leszek, még nemtudom eldönteni, hogy mennyire vagy ijesztő, de mindezek ellenére bírlak. – hadarta engem megsértve amire csak egy halálos pillantást reagáltam.

– Kuroo, te nagyon durván gyökér vagy. – mondtam teljesen komoly arccal, de legbelül sírva nevetve.

– Oké, megfogtál most nemtudom eldönteni, hogy viccelsz vagy tényleg elakarsz ásni. – kezdett kétségbe esni.

Miután megejtettük ezt a kis csevegést és végre Kuroo is viszább vett a hangjából megindultunk a tornaterem felé. Mikor beértünk Kuroo odahívta a többi srácot akik közt megláttam az egyik osztálytársamat Levet is.

– Szinte gondoltam, hogy ő a röpi csapat tagja lesz. –súgtam oda Kuroonak, aki rögtön bele is kezdett a mondandójába.

– Szóval srácok, mint már említettem tegnap az igazgató és nekomata senseinek hála lett egy menedzserük. – hagyta abba szónoklást majd rámnézett – Itt átadom a szót kedves. – mondta egy önelégült mosoly mellett.

– Sziasztok, |Teljes Név| vagyok, elsőéves mint tudjátok, nem fogok kertelni nem én akartam ide jönni, galád módon rám kényszerítették ezt az egészet! – mondtam halálos mosoly mellett.

– Talán viselkedned kellett volna és nem az első héten milliószor meglátogatni az igazgatóit. – Mondta Kuroo, de amint gyilkos pillantásokat intéztem felé el is halkult.

– Majd mi meg szeretettjük veled ezt |Név|-chan!! – jött oda egy szintén festettszőkés, taréjos hajú srác.
– Taketora Yamamoto, üdv a csapatba csinilány. – kacsintott, de abban a pillanatban nem csak a szempillái értek össze hanem a tenyerem és az arca is.

– Nekem már most szimpi a csaj! – mosolygott egy aranybarnás hajú srác, aki szintúgy nekem is szimpatikus volt. – Yaku – nyújtotta felém a kezét –Yaku Morisuke. – mosolygott ismét.

Szép lassan mindenki bemutatkozott Kuroon és Kenmán kívül, időközben Nekomata sensei is hozzánk csatlakozott így volt alkalmam vele is beszélni és megkérdezni pontosan mi is lesz a dolgom. A lelkemet megnyugtató "semmi különöset" után kezdte el a nyakamba zúdítani a feladataim amiket igaz nemszívesen de megfogok csinálni, és ha alapból rosszul állok hozzá akkor csak még rosszabb lesz. Kezdetét is vette a reggeli edzés ahol megtudtam mindenkinek a pozícióját, feladatát és a kapott füzetbe fénysebességgel kezdtem jegyzetelni a fiúk magasságát,technikáját, kínját, gondját mindent ami szerintem fontos vagy segítőkész lehetett.
A nagy jegyzetelésemből a fiúk hangjára lettem figyelmes akik egy harsonát megszégyenítve ordították nevem mire én felpillantottam a füzetből és egy nagy csattanásra lett figyelmes az egész terem.

Sziasztoook drágáim!❤️❤️
Nagyon boldogsággal tölt el,hogy sokatoktól jó visszajelzést kapok a könyv kapcsán,úgyérzem az elején kicsit nyögvenyelősen kezdtem bele és jól elhúztam a találkozást de ez így volt rendjén.
Rengetek ötlet cikázik a fejemben amit ezalatt a könyv alatt szeretnék megvalósítani és remélem titeket is lefognak kötni a továbbiak és büszkén mondhatom majd ki a könyv végén,hogy ez egy jól sikerült könyv lett.
Addig is további szép estét,esetleg jóreggelt  vagy szépnapot nektek!💕
-Lexi❤️