|𝗵𝘂𝘀𝘇𝗼𝗻𝗻𝘆𝗼𝗹𝗰𝗮𝗱𝗶𝗸 𝗳𝗲𝗷𝗲𝘇𝗲𝘁|

551 37 0
                                    


Kenma furcsán tekintett le rám, de ezzel mit se törődve nyúltam a fiú hajkoronájába amit egy "ez most komoly?" pillantással letudva forgatta meg szemét.

– igen! határozottan puha annál ellenére, hogy festve van. – fordultam Kosuke irányába aki egy nevetést elengedve jött hozzám, hogy megtudja ő is fogni.

– nee-san emelj fel így nem tudom megfogni! – fordult nekem háttal majd egy határozott mozdulattal felkaptam és barátom felé emeltem.

– most nem tudom, hogy azon lepődjek meg amit mondtál vagy azon, hogy elbírod Kosuket. – nézett rám miközben a kisfiú széttúrta hajkoronáját.

– Kuroot is el bírom, mégha csak egy kis ideig is. – pislogtam rá amire válaszul szintén pislogást kaptam.

Kosuke miután megunta Kenma hajának átrendezését hozzám bújt majd szinte pillanatok alatt bealudt nyakamba hajtva apró fejét. Elkezdtem ringatózni  a kisfiúval karjaimba mivel jólesett a közelsége így gondoltam miért ne, ő sem ellenkezett. Kenma időközben elővette a telefonját és csak egy kamera kattanást hallottam mire oda fordultam az említett fiúhoz és csúnyán néztem rá. Szinte azonnal elkapta tekintetét és mosolyogva csúsztatta zsebre a bűnös tárgyat. A szőkeség miután rájött, hogy egyhamar nemfogom abbahagyni ezt a tevékenységet odasétált majd jobb oldalamnál fogva nyomott egy puszit arcomra.

– megvan az új háttérképem. – mosolygott bele puszijába mire arcom színe ismét elkezdte felvenni a halványpiros színt.

Percekkel később leraktam a kisfiút az ágyra majd jól betakargattam. Örültem, hogy Kosuke végül itt kötött ki és nem végül anyámnál. Egy gyors puszit nyomva puha arcára mentem ki a szobából majd lementem a konyhába mosogatni, hogy ez ne maradjon szegény nagyiékra reggelre. Nagy meglepetésemre a konyhában Kenma állt a mosogatónál és előszeretettel törölgette a tányérokat így gondoltam meglepetésszerűen odatermek mögé.
Nem zavartatva magát mosogatott tovább így szorosabbra fogva ölelésemen engedtem szabadjára gondolataim.

– ha így folytatod még felveszlek cselédlánynak. – fúrtam fejem hátába.

– de nem adsz rám olyan hülye ruhát. – nézett hátra mire egy nevetést engedtem ki magamból.

– pedig igazán jól néznél ki egy olyan szoknyában Kenma. –  mosolyogtam rá pimaszul.

– igazán asszonyom? – nevetett, mire gonosz módon lejjebb csúsztattam kezemet hasáról.

– igazán. – engedtem el majd egy hirtelen mozdulattal kerek fenekére vágtam. – ez keményebb mint gondoltam. – pillantottam kezeimre mire egy jóleső nevetés kúszott ki számon mikor megláttam párom pironkodó arcát előbbi tetteimre.

Az este további része szintén nyugisan telt Kenmát még maradásra bírtam mondván, hogy majd kitaláljuk még hogyan fogunk aludni tekintve, hogy Kosuke előszeretettel foglalta el szinte majdnem az egész ágyat. Kenmával elkezdtünk nézni egy nyálas filmet ami nekem megtetszett majd sok percnyi unszolás után a fiú beleegyezésével elindítottam. A film feléig se bírta szegény így hamar bealudt. Miközben én néztem tovább a filmet lépéseket hallottam a lépcső felől így hamar oda pillantottam ahol egy apró fáradt Kosuket láttam meg. Felkeltem majd odasétáltam hozzá, nem kellett sokat kérdezgetnem hamar elmondta, hogy csak rémálma volt és nem szeretne egyedül lenni így felajánlottam neki, hogy jöjjön oda a kanapéra hozzánk. Miközben én lekapcsoltam a filmet Kosuke befeküdt Kenma mellé ami számomra egy hihetetlenül édes látvány volt. Nekem nem túl sok helyet hagytak a fiúk így gondoltam le terítek egy futont és lefekszek melléjük a földre hiába tudom, hogy mostmár üres az ágy. A filmnek is hamar vége lett így a tvt kikapcsolva húztam magamra a vékony takarót így szinte azonnal álom jött szemeimre, de előtte még megéreztem egy lelógó kezet fejem mellett így automatikusan oda nyúltam. Nagyon is deja vum volt mikor megéreztem Kenma forró ujjait enyémek köré fonódni. A melegség még így is átjárta testem és éreztem, hogy elpirulok hiába nem látott senki sem. Ismét kézen fogva aludhattam el szerelmem társaságában egy kisebb különbséggel.

Sziasztoook!Sokatok örömére meghoztam a mai második részt is!remélem tetszeni fog nektek és már várjátok a másik könyvemet is! Nagyon hálás vagyok a sok támogatásért amit kapok! További szép napot nektek kicsi supporterek, puszi

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Sziasztoook!
Sokatok örömére meghoztam a mai második részt is!
remélem tetszeni fog nektek és már várjátok a másik könyvemet is!
Nagyon hálás vagyok a sok támogatásért amit kapok!
További szép napot nektek kicsi supporterek, puszi.
-Lexi❤️

|| 𝗞𝗲𝗻𝗺𝗮𝘅𝗥𝗲𝗮𝗱𝗲𝗿 || 𝗞𝗼𝘇𝘂𝗺𝗲 𝗞𝗲𝗻𝗺𝗮 𝗳𝗳.Where stories live. Discover now