|| 𝗞𝗲𝗻𝗺𝗮𝘅𝗥𝗲𝗮𝗱𝗲𝗿 || 𝗞𝗼𝘇𝘂𝗺𝗲 𝗞𝗲𝗻𝗺𝗮 𝗳𝗳.

|𝘁𝗶𝘇𝗲𝗱𝗶𝗸 𝗳𝗲𝗷𝗲𝘇𝗲𝘁|

– Látom alakulnak a dolgok köztetek. – szólalt meg Kuroo hirtelen, mivel Kenmával egy percre se engedtük el egymás kezét. – jó végre nem azt nézni, ahogy szerencsétlenkedtek.

– fogd már be te tokyoi torony. – szóltam rá nevetve.
– különben is ehez semmi közöd. – szorítottam Kenma kezére.

– jólvan már, csak a kíváncsiság nagy úr, jó látni mosolyogni titeket. – mosolygott egyet Kuroo is mire eszembe jutott, hogy vele még beszélnem kell.

– Kuroo holnap beszélünk arról mi volt veled?– kérdeztem mire egy bólintással letudva a választ elköszönt tőlünk.

– Hát te? Kurooval kellett volna menned nem? – néztem Kenmára aki szorosan mellettem haladva nézte a sötét utcát.

– Mhm, gondoltam haza kísérlek, na meg sötét is van nem lenne bölcs dolog egyedül járkálnod. – motyogta mire éreztem, hogy ismét a fejembe száll a létező összes vérem. Egy jó 7-8 perces séta után már ott is voltunk a háznál.

– itt volnánk. – engedtem el a fiú kezét majd szembe fordultam vele – hát köszönöm ezt a mai napot. –pirultam el.

– Kuroonak köszönd, az ő fejéből pattant ki. – mondta mire kissé kellemetlenül éreztem magam. – hát öhm, szia! – fordult meg mire utána kaptam és visszarántottam egy ölelésre. Örömmel fogadtam, hogy a kis puding is visszaölelt és szorosan a karjaiba zárt, pár percig lehettünk így mikor a fiú eltolt magától.

– mostmár tényleg mennem kell, szia! – intett egyet majd elindult.

– szia! – kiáltottam neki mikor már kicsit messzebb volt.

Még egy pár percig néztem a fiú távolodó alakját majd bementem a házba ahol egy olyan dolog fogadott amire nem voltam felkészülve.

– A-apa?! – csattantam fel mikor megláttam édesapám. – t..te hogy kerülsz ide vagy mitörtént? – kezdtem el kérdésekkel bombázni.

– Szia |Név|, Nagyapádék szóltak, hogy itt vagy.. szóval bátorkodtam megkeresni téged. – mondta mire éreztem ahogy a könnyek legördülnek az arcomon. – tekintve, hogy az anyád nem engedte, hogy látogassalak. – nézett rám könnyes szemeivel.

– annyira hiányoztál Apa.. – öleltem át mire eltolt magától. – valami baj van? — kérdeztem kétségbe esve.

– nem szeretnélek megbántani kicsim, de nemmaradhatok, szerettem volna megnézni, hogy jól vagy e, és ahogy az előbb láttam van más is aki vigyáz rád, sajnálom. – azzal sarkon fordult és kiment a házból, és már soha többé nem jött vissza.

Ott álltam a konyha közepén miközben a forró könnyek egymás után hagyták el |szemszín| íriszeimet. Percekkel később hazaértek nagyapámék is és nemtudták mire vélni a viselkedésem. Köszöntem nekik egy sziasztokkal majd felmentem a szobámba. Fel se tudom fogni, hogy csak azért idejött, hogy a szemembe mondja a nagy semmit. Hirtelen megindultak a könnyeim majd hirtelen ötlettől fogva felkaptam a telefonom majd kimentem a közelben lévő parkba. Hagytam egy üzenetet a nagyszüleimnek, hogy ne aggódjanak csak sétálni megyek. Időközben ki is értem és írtam Akirának aki egyből mondta, hogy a jövőhetet töltsük együtt aminek nagyon örültem, majd ráírtam Kenmára.

[Teljes név]
Szia..ráérsz?

[Kozume Kenma]
Szia, uhum valami gond van?

Ezaz Kozume Kenma, telibe a téma közepébe.

[Teljes Név]
Öhm remélhetem, hogy még kicsit elhúzhatom de ha már így a közepébe vágtunk, nem jönnél ki? Ittvagyok a parkban.

[Kozume Kenma]
Ohh, oké, 5 perc.

Erre már nem válaszoltam,csak mosolyogtam egyet majd elgondolkoztam mennyire szerencsétlenül alakult a mai nap. Apám történetesen odajött, hogy a szemembe mondja, hogy elhagy, anyámmal meg lassan egy hónapja nem tartom már a kapcsolatot. Nagy gondolkozásomat egy hideg kéz zavarta meg ami a vállamon pihent meg. Észre se vettem, hogy a könnyeim csak úgy zúdultak a szemeimből. Sosem gondoltam volna, hogy este egy padon fogok sírni annak a fiúnak akit teljes szívemből megkedveltem, mégis most itt vagyok.

Sziasztoook,
A 10. résszel is végeztem,remélem tetszik nektek a munkám és köszönöm,hogy ennyien követitek a fejleményeket!!millió puszi nektek és további szép napot.
-Lexi❤️