Az utolsó kapaszkodó (Steve Rogers fanfiction)

26. fejezet

(Destiny's POV)

− Felejtsd el, hogy elmegyek – feleltem határozottan. – Valakinek szét kell rúgni az igazgató seggét, ha túl messzire menne.

A férfi ellágyult tekintettel hajolt le, hogy egy rövid csókot adjon az ajkamra, majd benyitott a szobába. Natasha, Clint, Sam és Tony már bent voltak és feszült figyelemmel követték a megkezdődött kihallgatást.

Én az ajtóhoz közel álltam, összefont karokkal. Feszült figyelemmel követtem, ahogy Fury egy cseppnyi szimpátia nélkül sorozza Buckyt olyan kérdésekkel, amik újabb és újabb sebet tépnek fel a szívén. Láttam, hogy a férfi kezd teljesen magába zuhanni, míg az igazgató tovább erőlteti a dolgokat.

Bucky már a kezei közé hajtotta a fejét és úgy hajtogatta, hogy nem tudja, mikor Fury még messzebbre ment.

− Ezek itt az elmúlt évtizedek küldetései, amiket maga végzett el – hajított az asztalra több mappát a fekete bőrű férfi. Néhány kép kicsúszott belőlük így Bucky jól láthatta az arcokat és a neveket. – Biztosan az áldozatok családjai is szívesen vennék, ha segítene igazságot szolgáltatni. Áruljon el mindent, amit tud! – pislantott ijesztően Fury. – Vagy magára is kenhetjük az egészet – vont vállat az igazgató, amitől megfeszültem. – Nem lenne nehéz egy sötét zárkába dugni ennyi bizonyíték mellett.

− Már mindent elmondtam – motyogta Bucky, szemében könnyek ültek. A szívem sajdult bele, hogy így látom.

− Ő itt Sebastian Anderson – emelt ki egy képet a kupacból Fury. – Elvágta a torkát, mikor a feleségét védte, aki a Pentagonnál volt titkárnő. Ő pedig – vett elő egy másik képet. – Emily Hollow, terhes volt, de mivel rosszkor volt rossz helyen ledobta egy hídról.

− Elég – kérlelte Bucky. A fogamat csikorgatva tettem egy lépést az ajtó felé. Az igazgató újabb képeket vett elő, amitől Buck még rosszabbul lett.

− Soroljam még vagy képes lesz végre elmondani mindent? – kulcsolta össze a kezét az asztalon Fury.

− Már mondtam, hogy mindent elmondtam! – kiáltott fel kétségbeesetten Bucky, tekintete az üvegre tapadt, ami mögött mi álltunk. Kék szemében könyörgés csillogott.

− Ugyan, Mr. Barnes maga a Tél Katonája. – A szavakra Bucky megremegett. – Egy gyilkos. Azt hiszi, tényleg elhiszem, hogy újra és újra kitörölték az elméjét és irányították? – vonta fel a fél szemöldökét az igazgató.

Itt telt be a pohár nálam. Becsaptam magam mögött a szoba ajtaját és néhány gyors lépés után már a kihallgatóban voltam. Fury kérdő pillantással nézett rám, míg Bucky beletörődötten ült a helyén.

− Elég volt – sziszegtem. – Nem látja, hogy bántja?

− Miss. Benett, jobban tenné, ha inkább a főzéssel foglalkozna. Ez egy kihallgatás – felelte érzelemmentesen a férfi.

− Ez kínzás, nem vallatás – vágtam rá dühösen. – Ez a férfi – mutattam Buckyra. – egy háborús hős, akit felhasználtak. Teljesen tönkretették és maga még sót önt a sebeire!

− Ez a férfi egy gyilkos – mondta hidegen Fury. – És maga...

− Miért maga nem az? – fontam össze a karomat a mellkasom előtt és villámló tekintettel meredtem az igazgatóra. – Maga hány embert ölt meg? Hány ellenségnek vélt férfit és nőt lőtt le? Vajon hány volt kényszerítve a családjuk által, hogy megtegyenek valamit? Hány gyerek maradt árván, amiért maga úgy döntött nem ad nekik egy esélyt? Ne dobálózzon olyan szavakkal, amiket önre is el lehetne mondani, uram – tettem hozzá gúnyosan az utolsó szót.