(Destiny's POV)
Wanda és Natasha mellett ültem az ágyamon, egy párnával az ölemben. Wanda éppen a bal kezét lakkozta, míg Nat mosolyogva regélte, hogyan olvadt be Tony mellé, mint titkárnő. Éppen a fehérneműs képekről mesélt, amitől a milliárdos nyála majdnem elcseppent, mikor halk kopogás után Steve lépett be a szobába.
Mosolyogva köszönt nekünk, majd közelebb lépve letett egy könyvet az ágyamra.
− Nem is maradsz? – szólt utána Wanda. – Nat éppen azt meséli, hogyan csábította el Tonyt.
− Nem, nem – rázta a fejét a férfi. – A pletykálást meghagyom nektek.
− Mintha ti nem beszélnétek ki állandóan minket – forgatta meg a szemét Natasha, de azért haloványan elmosolyodott.
− Kikérem magamnak ezt a feltételezést?! – háborodott fel Steve karba tett kézzel. – Mi csak egy sör mellett megbeszéljük az aznapi történteket.
− Mi pedig elmeséljük egymásnak az olyan ciki történteket is, amiken jót nevetünk – szólaltam meg most először, mióta barátom belépett a szobába. Steve pillantása azonnal rám ugrott.
− Remélem, a mi ciki történeteinket meghagyod.
− Melyikre gondolsz? – kérdeztem felvont szemöldökkel, incselkedve. – Arra, hogy énekelsz a zuhany alatt, mikor azt hiszed senki sem hall? Vagy, hogy lefekvés előtt betakarod a pajzsodat? – A lányok hangos nevetésbe törtek ki, míg Steve egy kínos mosollyal álldogált előttünk. – Vagy esetleg arra, amikor...
− Oké-oké – lépett elém sietve és egyik hatalmas tenyerét az ajkamra tapasztotta, ezzel belém fojtva a szót. – Hallgass te kis boszorka – mormogta. Újra felvontam a szemöldökömet és mélyen a szemébe néztem, aztán célzatosan a kezére. Steve értve a kérésemet, lassan elvette a kezét az ajkam elől.
− Akkor hallgattass el – feleltem egy gonosz vigyorral az ajkamon, és újra szólásra nyitottam a szám. – Szóval...
Még mielőtt bármit is mondhattam volna, Steve a tarkómra csúsztatta a kezét és villámgyorsan az ajkára húzott. Szenvedélyesen csókolt, amitől még azt is elfelejtettem, hogy mit akartam mondani az előbb. Főleg, mikor enyhén megharapta az alsó ajkamat.
Kába tekintettel, pihegve váltam el tőle, ami miatt az ő arcán egy győzelemittas mosoly jelent meg.
− Most már tudom, mitől foglak megfosztani, ha továbbra is megosztod a kínos történeteinket – húzódott hátrébb elégedetten.
− Az neked nagyobb büntetés lenne, mint nekem – vágtam rá határozottan.
− Ó, valóban? – hajolt ismét közelebb a férfi és féloldalas mosolyra húzta az ajkát. – Akkor fogadjuk! Aki előbb csókolja meg a másikat, az veszít.
− Rendben – bólintottam. – Mi lesz a vesztessel?
− Majd még kitaláljuk – suttogta az ajkamra. – Ez után kezdjük – hajolt még egy picit előrébb. Én csak aprót bólintottam és már le is hunytam a szemem, hogy úgy várjam Steve ajkát.
Lihegve ébredtem. Steve azonnal éberen ült fel az ágyon, mintha meg kellene védenie. Miután rájött, hogy senki sem akar minket megtámadni, aggódva felém fordult.
− Minden rendben? – tűrte el az arcomba lógó tincseimet.
− Mond, fogadtunk mi valaha arról, hogy ki bírja tovább anélkül, hogy megcsókolná a másikat? – kérdeztem a férfit.
A Kapitány halkan felkuncogott és gyengéden visszanyomott a párnámra, majd rögtön magához is húzott.
− Igen, három napig bírtuk – simított végig a felkaromon. – Mindketten addig húztuk a másik agyát, míg végül a többiek vetettek véget az egésznek és szabályosan egymásnak nem taszítottak minket.
Elmosolyodtam a hallottakra és a mutatóujjammal apró köröket kezdtem rajzolni a férfi mellkasán.
− Kikészíthettük őket – mondtam halkan.
− Nem akarod tudni, mennyire – nevetett fel Steve. – Állandóan Samnek és Buckynak panaszkodtam, hogy mennyire meg akarlak csókolni.
− Na, és most? – emeltem feljebb a fejemet. – Most is meg akarsz csókolni?
− Mindig meg akarlak csókolni – jött egészen közelről a felelet, majd a következő pillanatban újra érezhettem azt a bódultságot, amit álmomban is.
***********
− Áh, Hercegnő, végre megérkeztél! – kiáltott felém Tony, és rögtön egy poharat nyomot a kezembe. Szimatolva hajoltam felé. Azonnal rájöttem, hogy valamilyen alkohol van benne. Vállat vonva emeltem volna a számhoz, mikor valaki hirtelen kikapta a kezemből.
− Kiskorú vagy! – hallottam Steve felháborodott hangját, és nekem ettől az egy mondattól több emlék is lepergett a szemem előtt. Megtántorodva kaptam a fejemhez, ahogy minden egyes esemény lejátszódott a fejemben, aminek ahhoz volt köze, amikor sunyiban Tonyval inni akartunk, de mindig lebuktunk.
Tompán hallottam, ahogy többen aggódva a nevemet kiáltják és valaki meg is ragadta a karomat és lenyomott a kanapéra.
− Jól vagy? – kérdezte Natasha.
− Igen, csak néhány emlékem tért vissza – feleltem halkan, miközben kezemmel a halántékomat masszíroztam.
− Mi jutott az eszedbe? – kérdezte mohón Tony.
− Hogy hányszor próbáltunk suttyomban inni – mosolyogtam arrafelé, amerre a milliárdost sejtettem. – Komolyan, ha nagykorú leszek, leiszom magamat veled – nevettem fel. – És akkor már Steve sem szólhat bele!
− Ez a beszéd, kiscsillag! – kiáltott fel Vasember.
− Azért addig még van pár éved neked és nekem is, ameddig még felróhatom az alkoholfogyasztást – felelte Steve.
− Nem értem, miért tiltod ennyire tőle – mondta Tony. – Egy kis alkohol még nem jelenti azt, hogy rögtön minden nap öntudatlanra issza magát.
− Különben is, Bucky és te melletted még gond sem történhetne vele, hiszen ti rátok még csak nem is hat az alkohol – tette hozzá Clint.
− Szerintem Steve csak attól fél, hogy Destiny ittasan rájön, hogy végül nem is Amerika Kapitány kell neki, hanem én – szólalt meg önelégülten Sam.
− Nem akarlak kiábrándítani, Wilson, de Steve-re még egy fejsérülés után is emlékszem, míg rád nem – vágtam rögtön vissza fújtatva és durcásan összefontam a karomat a mellkasom előtt.
A többiek rögtön felnevettek, míg Sam fulladozva próbált magához térni. Steve-től kaptam egy hálás puszit, amitől rögtön ellazultam.
ŞİMDİ OKUDUĞUN
Az utolsó kapaszkodó (Steve Rogers fanfiction)
Hayran Kurgu,,Már akkor tudtam, hogy ő más, mikor a kórházban beszélgettünk, miután eltörtem véletlenül a bordáját. [...] Tudom, hogy megfogadtam, hogy csak egy barát lesz a számomra. Viszont ezt az elhatározásomat az idő teltével egyre nehezebb volt betartani...
