Az utolsó kapaszkodó (Steve Rogers fanfiction)

30. fejezet

(Steve's POV)

Egy gyors vacsora után mindenki visszatért a szobájába, hogy ki tudja magát pihenni.

− Hagyjalak magadra, hogy nyugodtan tudj pihenni? – kérdezte Des, miután bekísért a szobámba. Nem voltam olyan rosszul, ő mégis aggódva ugrott minden mozdulatomra.

− Nélküled nem is tudnék pihenni rendesen – mosolyodtam el. Kinyújtottam felé a kezemet, és mikor elég közel ért magamhoz húztam. Ajkamat azonnal az övére tapasztottam, amitől a lány megremegett. Kezét a karomra tette, hogy meg tudjon kapaszkodni. Ez mosolyt csalt az ajkamra. Jól esett, hogy így reagál az érintésemre. Lassan leültem az ágyra, míg Des a csípőm két oldalán térdelt. Nem eresztette le a testsúlyát, gondolom féltet a sebeim miatt. Kezemmel gyengéden végigsimítottam az oldalán, de utána a combja hátuljára tettem őket és enyhén belemarkoltam. Erre a mozdulatomra a lány aprót szusszantott a csókba.

Elszakadva az ajkától pillantottam ragyogó szemébe, majd lejjebb hajoltam és apró puszikat hagytam az állkapcsán és a nyakán. Destiny odébb biccentette a fejét, ezzel jobban felfedve előttem a nyakát. Azonnal célba vettem hamvas bőrét és hol gyengédebben, hol erősebben csókoltam végig. Idővel a lány keze a hajamba tévedt és néhány erősebb szívás után megmarkolta a hajtöveimet. Aztán egy pontnál Des hirtelen felnyögött és a keze megremegett a hajamban. A nyakába mosolyogva szántottam újra végig a nyelvemmel az előbbi ponton, mire ezúttal levegő után kapott. Próbáltam arra a pontra fókuszálni és még jobban ingerelni, ami be is jött, mert az ölembe lévő lány ajkát egyre több sóhaj hagyta el. Mikor a fogam közé vettem a bőrét, Destiny képtelen volt megtartani magát és leeresztette a súlyát, ami pontosan az ölemre érkezett. Az érzésre felmordultam és azonnal elváltam a lány nyakától.

Des kapkodta a levegőt, de egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki megijedt. Csillogó kék tekintettel nézett rám és azonnal az ajkamra tapadt. Ahogy előre dőlt alul is megmoccant, ami újabb morgást váltott ki belőlem. Kezemmel azonnal a csípőjére martam, hogy egy helyben tartsam.

− Azt hiszem, tényleg jobb lenne, ha magadra hagynálak – mondta halkan, miután elvált tőlem.

− Eszedbe se jusson – kaptam éhesen az ajka után. Sokáig csókolóztunk, de a kezemmel biztosan tartottam, hogy ne tudjon megmozdulni. Nem akartam megijeszteni, pedig egyre inkább vágytam rá. Tudom, hogy ő még nem áll rá készen és amúgy is még korainak tartanám, hiszen csupán három hete voltunk együtt. De már így is örömmel töltött el, hogy ennyit megengedett és nem menekült el előlem.

Elfeküdtünk az ágyamon és még néhány apró csók után mindketten fáradtan lehunytuk a szemünket. Másnap arra ébredtem, hogy Des haja az arcomba lóg és csiklandoz. Enyhén grimaszolva söpörtem ki a sötétszőke tincseket és lenéztem a karjaim között pihenő lányra. Destiny békésen szuszogott, míg az egyik karját átvetette a derekamon. Elmosolyodtam, hogy álmában is így ragaszkodik hozzám.

Óvatosan simogatni kezdtem az arcát és a karját, néha leheletnyi puszikat szórtam a bőrére. Tudtam, hogy Des utálja, ha valaki felébreszti, de képtelen voltam ellenállni neki. Mikor megremegett a szemhéja és bágyadtan felnézett rám, képtelen voltam visszafogni magamat, hogy ne hajoljak ismét hozzá egy csókra.

A lány a csók után hangosan felszusszantott, ami mosolyt csalt az arcomra. Kezét szorosabban fonta a derekam köré és elbújt a vállgödrömbe.

− Hány óra? – kérdezte rekedtes hangon.

− Kilenc – feleltem halkan. Válaszul Destiny felnyögött és még közelebb fészkelődött. Ahogy mozgolódott a haja hátracsúszott és felfedte a nyakát, amin most egy szép nagy folt díszelgett. Enyhén zavarba jöttem. Na, nem azért, mert nem tetszett volna, hogy én okoztam neki, hanem mert tudtam, hogy a többiek kereszttüzébe fogunk kerülni. – Des, azt hiszem, tegnap picit messzire mentem.

− Ezt hogy érted? – pillantott fel a lány. Óvatosan megérintettem a nyakát, amitől a lány szeme egy pillanatra megrebbent, mintha fájna neki. – Kiszívtad a nyakam? – emelte ő is oda a kezét.

− Ne haragudj – néztem rá bocsánatkérően.

− Nem haragszom – rázta meg a fejét Destiny, majd látványosan elpirult. – Élveztem.

− Akkor – kockáztattam meg félve, mert nem tudhattam, hogyan fog reagálni. – talán legközelebb más helyeken is hagyhatnék néhányat.

Destiny szeme játékosan megcsillant, amitől nagy kő esett le a szívemről. Nem akartam, hogy újra megijedjen.

− Ezt a játékot ketten játsszák, Kapitány – felelte. – Ha te foltokat akarsz hagyni rajtam, akkor fel kell rá készülnöd, hogy rajtad is lesz egy pár.

− Oh, állok elébe, kisasszony – húztam vigyorra az ajkam és újból megcsókoltam.

********

− Rogers ennyire béna volt? – szólalt meg vigyorogva Sam, amint meglátta Destinyt. A lány még mindig a pizsamájában volt, de még így is gyönyörű volt a szememben. – Egy hangot sem hallottunk.

− Ugyan, ebben a korban már az is csoda, ha feláll neki – kotyogott közbe Tony a kávéja fölül.

− Nem feküdtünk le – mondta Des és bosszús pillantást vetett a két férfira.

− Szóval csak entyem-pentyem volt – bólintott Tony mindentudóan.

− Nektek nincs szexuális életetek, hogy a mienkkel foglalkozzatok? – ráncolta a homlokát a lány, és úgy tűnt, mint aki mindjárt hozzájuk vág valamit. Ennek megakadályozása véget sietve készítettem neki egy kakaót, ami sikeresen elvonta a figyelmét.

− Hát, a szavaidból ítélve több van, mint nektek – vágta rá Sam.

− A jobb kezed nem számít annak, Wilson – vágta rá vigyorogva Des, amitől kirobbant a nevetés. Sam tetetett sértődöttséggel fonta karba a kezét.

− Na, jó – szólalt meg Natasha. – Ha mindenki túllépett Sam gyér szexuális életén, akkor összeszedhetnénk magunkat, hogy elkapjuk a kémünket.

− Jó legyél – hajoltam Destiny fölé, hogy adhassak egy puszit a hajába.

− Én mindig jó vagyok – pislogott fel rám angyalian, amitől felnevettem.

− Bruce, Vízió, Barton és Barnes itt marad a Toronyban – mondta Natasha Destinyre pillantva. – Amint tudunk jövünk!

− Vigyázzatok magatokra! – szólt utánunk Des. – És rúgjátok szét néhány Hydrás seggét!

− Vigyázz, mert Cap elfenekel, amiért csúnyán beszélsz! – kiáltott vissza Tony, amire megforgattam a szemem. És ez csak rosszabb lesz.