(Destiny's POV)
Két hétig folyamatosan edzettem. Nem lettem profi ügynök, de arra elég volt, hogy a legalapabb dolgokat tudjam. Így június vége felé elkezdtük a tervünket. Egyre többször járkáltam látszólag egyedül a városban, de eddig semmi különöset nem vettem észre. Nem éreztem magamat veszélyben, mert tudtam, hogy a többiek mind mellettem vannak.
Aztán július elején végre bekapták a csalit. Éppen az egyik sugárúton sétálgattam, mikor egy fekete furgon lassított le mellettem. Azon nyomban, hogy kinyílt az ajtaja és két fekete ruhás férfi indult meg felém, én tettetett ijedelemmel az épület felé hátráltam. Aztán, amint megragadott az egyik, áthajítottam a vállam felett. A férfi meglepetten nyekkent a járdán, míg a társa azonnal fegyvert ragadott. Egy gyors fordulattal kirúgtam a kezéből, de erre már a maradék kettő ügynök is kiszállt a kocsiból és vagy két újabb furgon érkezett.
Már emeltem a kezemet, hogy blokkoljam a felém közeledő ütés, mikor a semmiből Amerika Kapitány került elém. A férfi ökle fájón koppant a pajzsán. Ahogy körülnéztem, láttam, hogy szinte az egész utca káoszba fordult. A Bosszúállók letámadták a Hydra katonáit, akik azt sem tudták merre kapják a fejüket.
− Maradj mögöttem – pillantott hátra egy másodpercre Steve, aztán azonnal le is ütött egy katonát.
Figyeltem, ahogy Steve könnyedén legyőzi az ellenfeleit, miközben képtelen voltam nem észrevenni az izmai mozgását, ami lenyűgöző volt. Szinte teljesen elbambultam és ennek a figyelmetlenségnek köszönhetően az egyik ügynöknek sikerült mellém kerülnie és a hajamnál fogva rángatni kezdett.
Azonnal megvetettem a lábam és a térdhajlatába rúgtam, aminek köszönhetően megroggyant a lába és enyhített a szorításán. Sikerült kitépnem magam a markából, de mire távolabb léphettem volna, már újra talpon volt és vicsorogva felém ütött.
Egész jól tartottam magamat ellene, de az én alaptudásom igencsak kevés volt egy képzett ügynök ellen, aki több embert ölt már, mint amennyit én éltem. Bekaptam néhány ütést, de nagy örömömre nekem is sikerült egyszer-kétszer megütnöm.
Hirtelen egy hatalmas zöld kéz megragadta a férfit, aki kiáltva, félelemmel telve bámult Hulk arcába. Aztán Hulk egy morranás kíséretében elhajította.
− Köszönöm, Hulk – mosolyogtam rá. Az óriás vigyorra húzta a száját, majd egyszerűen felkapott és a vállára ültetett.
− Hulk vigyázz Kicsi lányra – lépegetett elégedetten Hulk.
− Ez kedves tőled, Hulk.
És valóban. Senki sem mert Hulk közelébe jönni. Ha mégis megpróbált valaki megtámadni minket, az csúfos kudarcot vallott.
− Nicsak a hercegnőnek már trónja is van – reppent mellém Tony a páncéljában. – Jól van a hölgy? – kérdezte megjátszott komolysággal.
− Ilyen lovag mellett nem eshet bajom – pillantottam le Hulkra, aki elégedetten rávágott a mellkasára.
− Bájos – felelte Tony, de biztos vagyok benne, hogy a páncél alatt lebiggyesztette az ajkát.
Néhány perc után már minden Hydra ügynök kiütve feküdt. Őket a többiek egy helyre gyűjtötték, míg megvárták, amíg a S.H.I.E.L.D. emberei ki nem értek.
− Hulk letennél? – kérdeztem, mikor már minden biztonságos volt. Az óriás szó nélkül, óvatosan letett, és én azonnal a többiekhez siettem.
− Ügyes voltál, Destiny – mosolygott rám Natasha.
− Köszönöm, de tiétek volt az oroszlánrésze – viszonoztam a mosolyt.
KAMU SEDANG MEMBACA
Az utolsó kapaszkodó (Steve Rogers fanfiction)
Fiksi Penggemar,,Már akkor tudtam, hogy ő más, mikor a kórházban beszélgettünk, miután eltörtem véletlenül a bordáját. [...] Tudom, hogy megfogadtam, hogy csak egy barát lesz a számomra. Viszont ezt az elhatározásomat az idő teltével egyre nehezebb volt betartani...
